A láthatatlanná tett háborúk és a háborús szurkolóvá tett médiaszereplők – könyvajánló
Vukics Ferenc jegyzete
Pár nappal ezelőtt Bill Astore amerikai alezredes kiváló írására hívtam fel a figyelmet. Astore A drónhadviselés kísértései c. írásában arról ír, hogy távolról, teljes biztonságban gyilkolni veszélyesen csábító, és ennek gondolata átértékeli a háború lényegét. Miután az emberek többsége teljesen elszigetelődik a háború borzalmaitól, túlságosan is megszereti az erőszakot és a halálos erő alkalmazásának kísértését, többé nem fogja visszatartani az általa kiváltott borzalmak ismerete.
A következőkben egy írás erejéig még maradunk ezeknél a gondolatoknál, és arra próbálunk választ adni, hogy milyen szerepet is játszik a hivatásos média abban, hogy az általa fontosnak tartott országok (jellemzően az USA) háborús pusztításait eltüntesse az emberek szeme elől, míg más hatalmak háborús cselekedeteit a lehető legsötétebb színben mutassa be.
Norman Solomon új könyve feltárja, hogy a civilek által elszenvedett pusztítás milyen módon kerül annyira ritkán a nyilvánosság elé.
A Láthatatlanná tett háború: Hogyan is rejti el Amerika saját katonai gépezetének emberi áldozatait című könyvében Solomon a 9/11 utáni időszak „örökké tartó háborúinak” elferdített igazságait taglalja.
Egyértelművé teszi, hogy az általunk „demokratikusnak” tartott berendezkedésű államokban is a hatalmat birtokló elit dönti el, hogy a nyilvánosság mit tudhat meg a háborús pusztítások következményeiről, és mit zárnak ki gondosan a látóköréből.
Solomon korábban is írt már az amerikaiak által kezdeményezett háborúkról. Az amerikai militarizmus következményire már a "War Made Easy" című könyvében is figyelmeztetett, amelyben elsősorban a háborúk megindításának hazug indoklására összpontosított. Solomon mostani írása jóval szélesebb perspektívát nyújt a 9/11 utáni háborúk megértéséhez.
A közvélemény támogatásának fenntartása fontos követelmény egy olyan globális hatalom számára, amely rendszeresen alkalmazza kényszerítő eszközeit, és időnként valamiféle demokratikus ellenőrzésnek van kitéve. A konfliktusokat „legitimizáló munka” folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítja a hatalmon levőket, és nemcsak nagyfokú rejtőzködést követel meg a folyamatokat valójában irányító személyektől, hanem annak a kialakítása is komoly erőfeszítéseket kíván, hogy a közvélemény nagy többsége mit fogad el kérdés nélkül , és mi lesz az, amit nem tartanak majd figyelemre és aggodalomra méltónak.
Solomon szerint az uralkodó narratívákat megkérdőjelező eltérő nézeteket a hivatásos média figyelmen kívül hagyja, vagy nevetségessé teszi.
A hivatalos beszámolókkal ellentétes információkat tagadják, minimalizálják és semlegesítik. A „szigorúan titkos" információkat kiszivárogtatókat – sőt a „szigorúan titkos" információkat közlő hírügynökségeket is nemzetbiztonsági fenyegetésként becsmérlik.
A fősodor most ott tart, hogy elismeri hogy a „negyedik hatalmi ágként” számon tartott újságírásnak, amelynek a demokratikus társadalom ellenőrzését kellene elvégeznie, egyszerű propagandistává kell alacsonyodnia, és azoknak a médiaszereplőknek, akik ebbe nem képesek „integrálódni” büntetőeljárással kell szembenézniük.
Solomon bemutatja, hogy a közelmúltbeli amerikai háborúkban a civilekre gyakorolt erőszakos következményeket hogyan rejtik el a nyilvánosság elől. Az áldozatok száma – halálesetekben, sérülésekben, lerombolt infrastruktúrában és az ezzel kapcsolatos alultápláltságban és betegségekben számolva – sokkal nagyobb, mint azt az amerikaiak el tudják képzelni. E károk következményei generációkon át tarthatnak. Solomon részletesen taglalja, hogy a média hogyan hagyja figyelmen kívül ezeket a következményeket, vagy hogyan válik a háborús pusztításban bűnrészessé.
A könyv négy jelentős témával foglalkozik.
Solomon első megállapítása az, hogy ha nem kerül sor nagyszámú amerikai (vagy nyugati) katona bevetésére, megölésére és megsebesítésére, akkor a média minimális figyelmet fordít a katonai műveletek folyamatosan zajló erőszakos cselekményeire. Ez magában foglalja a Különleges Műveleti Parancsnokság vagy a hírszerző ügynökségek titkos akcióit, a drónhadviselésre és más típusú légicsapásokra való növekvő támaszkodást, valamint a katonai magánvállalkozók egyre szélesebb körű felhasználását. Solomon szerint Amerika vég nélküli háborúinak zömét nagyrészt a szemünk és a tudatunk elől elrejtve vívja.
Második megállapítása, hogy az újságírók még a média által széles körben ismertetett háborúkban is ritkán számolnak be a fegyveres beavatkozás azon következményiről, amit az a megtámadott országokban élő civilekre gyakorolt. Solomon a média cinkosságának számos okát vizsgálja, köztük például a szerkesztőségi ellenőrzést (az újságírók azon vélt kötelességét, hogy támogassák a háborús erőfeszítéseket és a csapatokat, az újságírók függőségét a hadsereg által nyújtott információktól), valamint a forrásaik elidegenítésének kockázatát.
Harmadik fontos témaként Solomon dokumentálja a média részvételét az amerikai háborúk manicheista szemléletének terjesztésében. A jó és a rossz, a humánus és az embertelen nyelvezete áthatja az összes tudósítást.
Ezek a háború szükségességét igazolják, bizonyítják hogy az ellenség barbár taktikákat alkalmaz, miközben Amerika civilizált hadviselést folytat.
Az ellenség szándékosan öl civileket és követ el háborús bűnöket; az USA pedig csak véletlenül öl civileket, ezek csupán "járulékos károk" – az ellenség legyőzésének állítólagosan nem szándékos, véletlen és sajnálatos melléktermékei.
Solomon azt állítja, hogy valójában a katonai stratégák a háborúban alkalmazott fegyverek halálos erejének elkerülhetetlen következményeként eleve nagyszámú civil halálával számolnak.
A "'Humánus' háborúk" című fejezetben Solomon lerombolja azt a feltételezést, hogy az Egyesült Államok erkölcsileg magasan az ellenfelei fölött áll. Érvelését az afganisztáni háború két évtizedes fennállása miatt elvesztett életek és kényszerű kitelepítések tragédiájának vizsgálatával illusztrálja, valamint azzal, hogy
a folyamatos szankciók – beleértve az afgán kormány számláinak befagyasztását – mennyiben felelősek annak a sok millió afgánnak a sorsáért, akik jelenleg is életveszélyes alultápláltsággal és éhínséggel küzdenek.
Solomon azt állítja, hogy a politikai és médiaszereplők szinte teljes hallgatása a háború ezen közvetlen következményeiről teszi lehetővé, hogy
az emberek többsége elhiszi, hogy az amerikai beavatkozás az afgán emberi jogok védelméről szólt.
Solomon negyedik fontos megállapítása, hogy a médiaszereplők többsége (a szerkesztők által kényszerítve vagy saját elhatározásból) a háború szurkolóivá vált. A háború és az életüket és testi épségüket "feláldozó" katonák ünneplése gyakran az újságírók saját nacionalista indulataiból és az amerikai katonai erő "sokkoló és félelemkeltő" hatása iránti rajongásából fakad.
Sokan csak azzal foglalkoznak, amit nézőik vagy olvasóik hallani és látni akarnak.
A média, a politika, a katonai vezetés és a hadiipari komplexum összejátszásáról szóló fontos megállapításain túl Solomon összekapcsolja például a civileket ért károk elterjedt elhallgatását a globális szinten alkalmazott rasszizmus tartós hatásaival.
Felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, amely például az orosz agresszió ukrajnai áldozatainak szenvedéseire fordított túlzott médiafigyelem és a korábbi –amerikaiak által kezdeményezett – háborús pusztítások között feszül.
Solomon szerint a korábbi háborúkat ugyanezek a médiaszereplők Európán kívül már teljesen normálisnak, a hasonló jellegű pusztításokat pedig teljesen elfogadhatónak tartották.
Megemlíti a barátok és ellenségek világának további kettős mércéit is. Ilyen például a "szabályokon alapuló nemzetközi rendre", a "területi integritásra" és a "szuverenitás védelmére" vonatkozó állítások cinikus alkalmazása.
Solomon azt is állítja, hogy a média mindent megtesz annak érdekében, hogy a "háború költségeit" bagatellizálja az amerikai társadalom előtt. Ide sorolja az amerikai katonák által elszenvedett traumás agysérülések mértékét, a 9/11 utáni veteránok családjában elkövetett családon belüli erőszak nagyságát, az erőszak általánosabb értelemben vett növekedését, a politikai erőszakot, a MAGA-populizmus térnyerését, a rendőrség militarizálódását, valamint a túlméretezett katonai költségvetések káros hatásait a szükséges szociális kiadásokra.
Az amerikai militarizmus és a háborúnak való megfelelés kultúrája között jól kimutatható kapcsolat van.
A mítoszteremtéstől kezdve (mint például a harcos és a háborúban álló nemzet bálványozása, vagy a kiválasztott nemzet globális szerepének tulajdonított "nélkülözhetetlen" vagy "kivételes" tulajdonságok) egészen az erőszak felmagasztalásáig, mind a háborúnak való megfelelés kultúráját erősítik.
Solomon szerint ez a torz világlátás a kezdetektől fogva átjárta az amerikai kultúrát és ez az elsődleges oka a számtalan látható és láthatatlan háborúnak.
A tömeges polgári mészárlások elhallgatása, vagy mítoszokkal való elkendőzése valójában lehetetlenné teszi az amerikai militarizmusról való felelős gondolkodást.
