A mohácsi csatától a köpcsényi vészig! ‒ A félrevezetés háborús mítosza (Cey-Bert Róbert Gyula figyelmeztető elemzése)

„Nemzeti nagy létünk nagy temetője Mohács”?

Ugyan már!

Az igazi temető nem Mohács, hanem Köpcsény volt.

Ott kezdődött a magyarság hosszan tartó kifosztása, leigázása és történelmi önállóságának eltiprása. Nem a török, hanem a „keresztény” Habsburg. A „Mohácsi vész” mítosza történelmi melléfogás, tudatos félrevezetés! Századokon át belénk nevelték, hogy 1526. augusztus 29-én, Mohácsnál elvesztettük a hazánkat, az önállóságunkat, s hogy az a „végzet napja” volt, amikor minden összeomlott. Ez azonban történelmileg téves és politikailag célzatos.

A mohácsi csata valóban súlyos veszteség volt, II. Lajos meghalt, a sereg jelentős része megsemmisült. De az ország megmaradt! A török had elvonult. Az ország szabad és független volt. A rendek királyt választottak, a békés élet újraindult. Szapolyai Jánost, az ország legtekintélyesebb főurát, törvényesen megválasztották királynak. Mohács tehát nem volt végzet, csak egy csata. Az igazi tragédia még csak ezután jött.

1526 – Mohács: Előre látható vereség

Magyarországnak nemzeti érdeke az lett volna, hogy ne vállaljon háborút a kor legerősebb katonai nagyhatalmával, az Oszmán Birodalommal szemben. Semmi esély nem volt arra, hogy legyőzzük a török sereg óriási túlerejét. Ezt világosan látta Tomori Pál kalocsai érsek, a magyar haderő főparancsnoka. Giovanni da Burgio pápai nuncius 1526 májusában írt jelentése szerint Tomori azt javasolta II. Lajos királynak:

„Kössünk békét azonnal a törökkel, mert ha szembeszállunk velük, biztos vereséget szenvedünk, elveszítjük hadseregünket és a hazánkat”!  

A kirrály azonban nem fogadta meg Tomori javaslatát. Miért? Bízott a pápa, a nyugati keresztény hatalmak és Habsburg Ferdinánd ígéretében, hogy katonai sereget küldenek. Csakhogy se a pápa, se a Nyugat nem tartotta meg az ígéretét. Habsburg Ferdinándnak pedig eszében sem volt segíteni. Szándékosan hitegette a magyar királyt: az volt az érdeke, hogy a magyarok menjenek csak csatába, szenvedjenek vereséget, a király lehetőleg essen el, így ő könnyebben megszerezheti a magyar trónt.

Más szóval: a magyar hadsereg nem a saját nemzeti érdekeiért indult Mohács felé, hanem a Nyugat és a Habsburg Birodalom érdekeiért!

A magyaroknak Nyugat és a Habsburgok védőpajzsaként fel kellett áldozniuk magukat, miközben azt hazudták nekik, hogy „a kereszténységet védik”.

Az igazság 1527. július 31-én vált nyilvánvalóvá, amikor Ferdinánd zsoldos sereggel rátámadt a független magyar királyságra.

1527. július 31. – Köpcsény: a nagy nemzeti tragédia. Ezen a napon Habsburg Ferdinánd Köpcsénynél fegyverrel betört Magyarországra és, ezzel ránk zúdította a nemzetromboló balsorsot.

Ezzel megkezdődött az a véres és pusztító Habsburg–Oszmán háború, amely több mint 150 évre a halál mezejévé változtatta a Kárpát-medencét.

A félrevezető Habsburg-háborús politika hazugsága

A Habsburgok nemcsak fegyverrel, hanem szellemi és lelki szinten is igyekeztek maguk alá gyűrni a nemzetet. Azt sulykolták, hogy kötelességünk megvédeni a kereszténységet, s hogy az ország csak velük menekülhet meg a muzumán pusztítástól.

De mit jelentett valójában ez a „kereszténység”? A képmutató V. Károly császárt, aki a kereszténység nevében százezreket mészároltatott le az aztékok, maják és inkák aranyáért?

Montezuma azték király és Atahualpa inka király alattomos kivégzését? A papság búcsúcédula-kereskedelmét, amely pénzért árulta az üdvösséget? I. Ferenc francia királyt, a „legkeresztényebb királyt”, aki titkos szövetséget kötött Szulejmánnal? VII. Kelemen pápát, aki arra biztatta a magyarokat, hogy védjék meg a kereszténységet, miközben a Cognac-i Ligában való részvételével közvetetten I. Ferenc és Szulejmán szövetségese volt?

A Habsburgok kereszténysége képmutató és vérszennyezett volt. Nem a hitért harcoltak, hanem a hatalomért, az aranyért, a befolyásért!

A balkáni népek példája 

A balkáni keresztény országok – bolgárok, görögök, albánok, oláhok, bosnyákok, szerbek – szintén vereséget szenvedtek a Török Birodalomtól, de hűbéri szövetséget kötöttek vele. Így elkerülték, hogy földjük csatatérré váljon. A magyar föld viszont 150 évre hadszíntérré lett, a lakosság kétharmada elpusztult. A Magyar Királyság érdeke az lett volna, hogy ne váljon idegen háborúk csataterévé – ezt egy ideig csak Erdélynek sikerült megvalósítania, az Erdélyi Fejedelemség egyezkedései révén.

Köpcsény után indult el a rohamos pusztulás. Az ország trületén kitört a több mint 150 éves Habsburg-török háború. Falvak százai semmisültek meg. A lakosság jelentős része elpusztult. A magyar államiság megszűnt. A nemzeti tragédia nem Mohácsnál, hanem a Habsburg trónigénnyel és fegyveres agresszióval kezdődött Köpcsénynél. Innen vezetett egyenes út a trianoni balsorsig.

A „Mohácsi vész” hamis mítosza ‒ Miért emelték Mohácsot a nemzeti balsors jelképévé?

Mert ezzel elterelték a figyelmet Köpcsényről. A Habsburgok nem akarták, hogy nyilvánvaló legyen: ők támadták meg a magyarokat. Egy külső ellenség (török) elleni vereség elfogadhatóbbnak tűnt, mint egy „keresztény szövetséges” árulása. Mohácsnál meghalt a király, Köpcsénynél a magyar függetlenség.

És ma?

Ötszáz évvel Mohács és Köpcsény után ismét hasonló történelmi pillanatban élünk. A világban újra háborús szelek fújnak, birodalmi érdekek ütköznek, és ismét felmerül a kérdés: kinek az érdekeiért áldozzuk fel magunkat?

A történelem tanít:

1526-ban a háborút választottuk, mert hittünk az idegen ígéretekben. 1527-ben elveszítettük függetlenségünket, mert mások érdekeit védtük a sajátunk helyett.

Most, ötszáz év múltán, meg kell mutatnunk, hogy megértettük a köpcsényi vész leckéjét.

A felelős vezető legnagyobb próbatétele ma is ugyanaz, mint Tomori Pál és Szapolyi idején volt: megőrizni a békét, megóvni a nemzetet, és nemet mondani minden olyan háborúra, amely nem a magyar érdekeket szolgálja. Hála az Égnek, az Orbán Viktor vezette magyar kormány megértette Mohács és Köpcsény üzenetét, a béke útját választotta, történelmünk szerencsétlen fejezete nem ismétli meg önmagát!

Küzdünk, kitartunk, nem adjuk fel soha!

Isten áldd meg a magyart!