A dollár doktrína ‒ Amikor Trump beárazza a függetlenséget (Laala Bechetoula jegyzete)
- dombi52
- 1 órával ezelőtt
- 4 perc olvasás
Eredeti cikk
The Dollar Doctrine… When Trump Prices Sovereignty!, Laala Bechetoula, 2026. január 22., echoroukonline.com
Marsall Ágnes küldeménye
„Minden a pénzről szól. Így működik a világ.”
/Donald Trump/
2026. január 8-án egy csendes, mégis mélyen veszélyes fordulat állt be a nemzetközi rend történetében. Egy sajtóinterjúban Donald Trumpnak egy olyan kérdést tettek fel, amelyre a második világháború vége óta a válasznak nyilvánvalónak kellett volna lennie:
Mi korlátozza az amerikai hatalmat?
Nem beszélt szerződésekről.
Nem említett szövetségeket.
Nem hivatkozott a nemzetközi jogra.
Magáról beszélt.
A „saját erkölcséről”, az „elméjéről”. Hozzátette, hogy nincs szüksége a nemzetközi jogra, hogy ez csupán definíció kérdése.
Ez nem szóbeli baklövés volt.
Sem retorikai provokáció.
Ez egy doktrína kihirdetése volt.
Abban a pillanatban nem a meglévő nemzetközi rendtől való eltérésnek voltunk tanúi, hanem a felváltásának. A szabályokon alapuló korlátozások kora véget ért, és egy sokkal nyersebb, olvashatóbb és végtelenül veszélyesebb korszak kezdődött: a dollárdoktrína – egy olyan világnézet, amelyben a hatalmat pénzben mérik, a békét megvásárolják, a szuverenitás alku tárgya, és az etika csak akkor őrzi meg értékét, ha nyereséges.
Vannak vezetők, akik víziójuk, mások ideológiájuk, megint mások félelmük révén kormányoznak.
Trump a számok révén kormányoz.
Egy év után, amely mély sebeket hagyott a térképeken és az emberi testeken, most már világos, hogy a világot már nem politikai térként, hanem táblázatként kezeli. Ebben a táblázatban a béke egy költségsor, a szövetségek lemondható előfizetések, a szuverenitás egy módosítandó változó, az emberi szenvedés pedig pusztán „mellékhatás”.
Ez nem káosz.
Ez nem meggondolatlanság.
Ez egy párhuzamos rend szándékos felépítése – egy olyan rendé, amely nem égeti el a szabálykönyvet, hanem kiüríti az értelmét, és alkukkal helyettesíti.
A törvényt nyomás váltja fel.
A legitimitást likviditás váltja fel.
És a kérdés már nem az, hogy kinek van igaza.
Hanem az, hogy ki fizet. Ki gyakorol nyomást? Ki kényszerít rá?
Ez az árazáson alapuló kormányzás.
Gáza: A tragédiától a modellig
Gáza nemcsak ennek a doktrínának a legvéresebb szimbóluma; ez az első laboratóriuma.
A pusztítás mértékénél is nyugtalanítóbb az, ami dermesztő nyugalommal követte: a pusztítás lehetőséggé alakításának gondolata. A gázai „Trump-riviéráról” szóló diskurzus nem egy médialábjegyzet – ez egy példátlan etikai szakadás. Ez azt jelenti, hogy a kitelepítés már nem orvosolni kívánt bűncselekmény, hanem egy kezelendő állapot. Az erőszakkal kiürített föld „befektetésre kész” földdé válik.
Ez nem rekonstrukció.
Ez megtérülés.
A dollárdoktrína logikája szerint a háború megtisztítja a földet, a tőke újratervezi a jövőt, és az igazságszolgáltatás csendben kikerül az egyenletből. A fájdalom átmeneti szakasszá válik. A békét ingatlanprojektként, nem pedig a jogok helyreállításaként definiálják újra.
Így Gáza válik a tökéletes modellé:
a pusztítás mint lehetőség,
a szenvedés mint költség,
a béke mint tengerparti tervrajz.
A Közel-Kelet: Állandó tárgyalóterem
Az egész régióban ugyanazok a szabályok érvényesek.
A konfliktusok már nem politikai tragédiák, amelyek hosszú távú megoldásokat igényelnek; tárgyalási környezetek. A kötelezettségvállalások átmenetiek. Az elvek tárgyalhatók. A rendetlenséget elnézik – néha még bátorítják is –, ha javítja az üzlet feltételeit.
Az eredmény nem rendezés, hanem állandó feszültség: egy válságkezelésben felfüggesztett Közel-Kelet, ahol a katasztrófák előnyt jelentenek, és a békét addig halasztják, amíg az pénzügyileg megéri.
Irán: A stresszteszt
Irán leleplezi e doktrína korlátait és veszélyeit is.
Nem Gáza, amelyet át lehet alakítani. Sem Venezuela, amelyet szankciókkal gyorsan meg lehet fojtani. Stratégiai mélységgel, regionális hálózatokkal és a kényszerítés hosszú emlékével rendelkezik. Ezért ellenáll az árképzésnek.
És itt rejlik a veszély.
Egy olyan doktrína, amely feltételezi, hogy mindennek ára van, egy olyan szereplővel ütközik, akit nem könnyű megvásárolni. Amikor a nyomásgyakorlás kudarcot vall, a kiterjesztése válik az alapértelmezett opcióvá – nem ideológiai okokból, hanem azért, mert egy olyan rendszer, amely a hatalmat tárgyalássá alakítja, gyorsan elfelejti a nyomásgyakorlás és a háború közötti különbséget.
Irán nem a doktrína célpontja.
Irán a doktrína töréspontja.
Venezuelától Grönlandig: A birodalmi nyelv visszatérése
Másutt ugyanez a logika működik, kevesebb korlátozással. Venezuela az erőforrások jegyzékévé redukálódik, politikai jövőjét a „felügyelet” és az „életképesség” nyelvén fogalmazzák át.
Grönland fordulópontot jelentett. A szövetséges területére a biztonság nevében gyakorolt nyomás – vagy „tárgyalás” – puszta gondolata feltámasztott egy olyan szókincset, amelyet a világ 1945 után eltemetettnek hitt: megszerzés, szükségszerűség, kisajátítás.
Amikor a szövetségeseket arra kényszerítik, hogy nyilvánosan kijelentsék, hogy függetlenségük „nem eladó”, a kár már megtörtént.
A bizalom feltételessé válik.
A biztonság előfizetéssé válik.
A stabilitás visszavonhatóvá válik.
A félelem mint irányító eszköz
A belföldi helyzet sem más. Az intézmények továbbra is fennállnak, de szellemük erodálódik. A bűnüldözés látványossággá válik. A kegyetlenséget a kamera elé állítják. A félelem – miután sugározzák – politikává válik.
Ez a posztmodern tekintélyelvűség zsenialitása: nincs szükség az intézmények lebontására, ha belülről kiüríthetők. A számok által irányított társadalom nem összetartó; széttöredezett. A gazdasági mutatók emelkedhetnek, de a bizalom összeomlik, a jogok feltételessé válnak, és a hatalom teljesítménybe fordul.
A dollárdoktrína legveszélyesebb aspektusa
Ennek a doktrínának a legnagyobb veszélye nem az, amit elpusztít, hanem az, amit normalizál.
Bebizonyítja, hogy a közös szabályok nélküli világ átmenetileg „hatékonynak” tűnhet. Hogy az intézmények megkerülése és a befolyás áruvá tétele gyors eredményeket hozhat.
Ez a kísértés terjed.
Trump leghűségesebb szövetségese sem nem állam, sem nem ideológia.
A dollár az.
Ez dönti el, ki számít, kit szorul félre, és kit alakítanak át „fedezetté”. És ez teszi lehetővé napjaink legnyugtalanítóbb igazságát: ma minden államban létezik egy „kis Trump” – az a tendencia, hogy a vitát alkukkal, a jogokat számításokkal, a közjót pedig rövid távú hozamokkal helyettesítik.
A történelem kérdése
Minden birodalom megnevezi azt a logikát, amely szerint kormányoz.
A Monroe-doktrína határokat húzott.
A Truman-doktrína táborokat épített.
A Nixon-doktrína kiszervezte a hatalmat.
A dollár-doktrína mindent beáraz.
Nem azt kérdezi, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy ki fizet.
Nem a törvényeket védi, hanem a tőkeáttételt.
Nem a békét, hanem a fizetőképességet keresi.
A történelem kérdése nem az lesz, hogy ez a doktrína hatékony volt-e.
Arról lesz szó, hogy vajon fennmaradhat-e egy olyan világ, amelyben az emberi méltóságot számviteli tételként értékelik – ha maga az élet is csak egy újabb számmá válik a hatalmi mérlegben.
Laala Bechetoula, algériában (Laghouat) született, Katarban (Doha) élő író, újságíró
