A NÉMA (Deli Mihály írása)

A NÉMA

Sövényes Ignácnak hívták, 1870-ben született, 1910-ben meghalt

Ötszáz holdas birtoka volt az Őrségben, kisebbek itt-ott Zalában

Habókos csodabogárnak tartották a családban, kinevették

Elfogadta, s megbújt ebben a státuszában

Nem ápolta a kontaktust rokonaival

A birtok ügyeit is nehezen kezelte

A cselédség, és odavetődő kóborlók óvatos módszerességgel meglopkodták

A házvezetőnő, az intéző, a titkár vigyáztak rá

őrizték (bár szerényebb mértékben maguk is dézsmálták) a maradékokat

Katolikus létére Bényei Adolf református tiszteletessel tartott mély barátságot

Írásait, eszmefuttatásait, találmányainak koncepcióját

csak a tiszteletessel osztotta meg

Három fő művén dolgozott élete utolsó tíz évében

A lélek ösmerősei című filozófiai elmélkedésében

az emberek körül serénykedő angyalokkal foglalkozott

Amolyan lélekutazások voltak ezek a képzelgések

Misztikus álmodozások az élet mögötti és az életen túli világról

oly elragadó stílusban és meggyőző erővel

hogy időnként a tiszteletes lelki elköteleződését is megingatta

de legalábbis játékos incselkedésre ragadtatta

Másik munkája A legyek mozgásáról szólt

amelyben mikroszkopikus alapossággal boncolgatta a legyek elképesztő reflexeit

gyorsaságukat, irányváltó képességüket, javíthatatlan pimaszságukat

s az ebből adódó, illetve felhasználandó tanulságokat

azaz, hogyan tudnánk e különleges adottságaikat tőlük eltanulni, és finomítva hasznosítani

Vagyis a természet tökéletes törékenységét masinikussá transzformálni

Harmadik munkájának A fénybegyűjtés gépezete címet adta

A tanulmány elméleti és mérnöki-technikai leírása volt annak a módszernek

hogyan lehet a nap fényét-hőjét igába fogni, elraktározni és bármikor felhasználni

mi több szállítani, energiává alakítani, megsokszorozni (s mit még…!)

Barátja csodaváró mosollyal ült az éjszakai műhelyben

várva e találmány gyakorlati demonstrációját

Midőn Ignác lecsavarta a gázlángot

az asztal fölött, a csillárnak alig nevezhető furcsa szerkezet hófehér fényével elárasztotta a helységet

Egy gombbal erősíteni-gyengíteni, sárgítani-fehéríteni lehetett a fényt

Higanymérő mutatta a hő emelkedését, csökkenését

Nem vibrált, nem halványult, mintha a valóságos nap sugárzott volna be a mennyezeten át

Hajnalig ültek az előző nap begyűjtött fény- és hőáradat alatt, borozgattak, énekeltek

Istenük végtelen nyugalmát csiklandozták / magukon nevettek

Mikor a pirkadat sugarai betűztek a zsalugáter résein, lekapcsolta a „fénygépet”

„Ennyit tehet az ember / s lám, hiúságunk máris megaláztatik!” –

mondta fanyar ironikussággal, és kitárta az ablakot

Megkönnyezték az aranyos napsugarakat

A tiszteletes váltig bíztatta, tegye közkinccsé felfedezéseit, gondolatait

A hívek közösségére, az emberek sokadalmára, teremtettségünk feladataira hivatkozott

De Ignác szerényen visszahúzódva közölte:

„Még sok javításra van szükség

Nem minden találmány és gondolat hat pozitívan az emberiségre

Látszólag örömteli és hasznos dolgok »elmérgeződhetnek«

Észrevétlenül kell érvényre juttatni a Teremtő szándékait

A jóra, a rosszra ugyanúgy készületlen és védtelen az ember

Akárcsak a gondozatlan gyermek” – kerekítette le az éjszakát

„Semmi veszélyt nem látok a dolgaidban

Ez a fénycsapda maga a csoda!” – mondta a tiszteletes

„Még nem kaptam jóváhagyást” – hárította el Ignác

„A tehetséged a »jóváhagyás«, ember!” – így a tiszteletes

Ignác erre annyit mondott: „Döntsön az Úr. Senkik vagyunk Hozzá képest”

A tiszteletes erre föl csak hallgatott

Az ember Istentől kapott felhatalmazásán régóta eldöntetlenül vitatkoztak

Ignác megölelte: „Türelem. Meg kell érnie mindennek

Az angyalok, a legyek, a fény is: türelmesek

Az Isten meg végképp; semmivel sem siet

Én csupán egy szolga vagyok Hozzá képest!”

A tiszteletes már mozdult volna

de belátta, képtelen e filozófiai-pszichológiai szakadékot áthidalni

Több ládányi irat állt Ignác dolgozószobájában, „finomításra” várva…

…Az összes megsemmisült

E három dokumentum is csak a hű barát emlékezete által maradt fenn

Ugyanis Ignác váratlan halála után a kapzsi rokonok

és a birtok alkalmazottai mindent széthordtak, elégettek

Nagy máglya lángolt az udvar közepén, amikor a tiszteletes odaért

Tehetetlenül magasba emelte ökleit, és mint egy bibliai próféta

üvöltötte a vigyorgó-értetlenkedő ácsorgók felé: „Micsoda tudatlan, gonosz barbárok vagytok!”

Több éves barátságuk ellenére semmi kézzelfogható dokumentuma nem maradt Ignáctól

Föltúrta az egész parókiát, míg végre egy gyűrött lapon megpillantotta a kézírását

Hitéből kitérve (hitében megerősödve), szent ereklyeként őrizte élete végéig:

„Kegyelmes Istenem

Idevetettél élni

Épphogy elbírom e terhet

Ments fel, ne legyek olyan, mint a többi

Sugallmaidat teljesítem

Csak téged szolgállak

Magamat Néked ajánlom

Birtokomat, kertemet megrabolhatják

Amit adsz, tovább adom

Nem akarhatom a hálájukat

Ne tudják, ki vagyok

Benned higgyenek

Tőled féljenek

Szellemed kezében vagyok

Szellem vagyok a kezedben

Ne állhasson közénk senki

A titkok, titkok maradjanak

Vegyél magadhoz

Mindent megtettem, amire képesítettél

Mindenem a Tiéd

Nem tudtam magamat megnyitni

hogy Rád ismerjenek

Fogadd el bukásomat

hiszen a Tiéd vagyok!”

A kép forrása: itt.