A neonáci, aki túl sokat tudott? (Kit Klarenberg tanulmánya)

szilajcsiko
szept. 11.
6 perc olvasás

Eredeti cikk:

The Neo-Nazi Who Knew Too Much?, Kit Klarenberg, Sep 7

Schiller Mária küldeménye

Andrij Parubijt fényes nappal lelőtték Lvivben, Ukrajnában. A külföld által szított majdan puccs kulcsfigurája és sok éven át helyi szinten prominens és befolyásos politikus volt, gyászát brit, európai és amerikai tisztviselők tömege fejezte ki. Három napon belül Parubiy gyilkosát letartóztatták, és bűnösnek vallotta magát. Teljesen megbánás nélkül a merénylő azt állította, hogy tetteivel „bosszút állt az államon” azért, mert fia eltűnt – feltehetően meghalt – 2023-ban Bakhmutban vívott harcok során.

Mégis, szinte biztos, hogy ennél több van a történetben, mint aminek látszik. Parubiy meggyilkolásának közvetlen következményeként felmerült az a vád, hogy hónapokkal korábban hivatalos védelmet kért az SBU-tól, de elutasították. Ez felháborodást váltott ki, és Kijev biztonsági szolgálatai kénytelenek voltak nyilatkozatot kiadni, amelyben elmagyarázták, miért utasították el Parubiy kérését. Érdekes módon azonban ezt követően sajtótájékoztatót hívtak össze, amelyen az SBU és a helyi rendfenntartó szervek ellentmondásosan tagadták, hogy Parubiy valaha is védelmet kért volna bármely állami hatóságtól.

Bármi is legyen az igazság, Parubiy hatalmas mennyiségű érzékeny titkot vitt magával a sírba, amelyeknek örökre rejtve maradásában nagyon sok személy és szervezetnek jelentős érdeke fűződik. Hosszú ideje nyíltan ultranacionalista, 1991-ben társalapítója volt a nyíltan neonáci Szociális-Nacionalista Pártnak – később átnevezve Svobodának – és 1998 és 2004 között annak paramilitáris szárnyát, az Ukrajna Hazafiát vezette. Az egység, akárcsak anyapártja, agresszíven támogatta a felkelési erőszakot, és heves, genocídiumra irányuló gyűlöletet táplált Oroszország és az oroszok iránt.

Az Ukrajna Hazafiak szórólapja, Andrij Parubijjal

Parubij kulcsszerepet játszott Kijev az USA által szervezett 2004-es narancssárga forradalmában. Szerepe a Majdan-puccsban és az azt követő eseményekben, amelyek Ukrajnát a Moszkvával való háborúba sodorták, jelentősen nagyobb volt. A 2013 novemberében kitört tüntetések után Parubiy megalapította a „Majdan Önvédelmi Erőt”. Noha látszólag a békés tüntetők védelmét a rohamrendőrségtől kellett biztosítania, az Erő szoros együttműködésben működött a fasiszta félkatonai csoporttal, a Jobb Szektorral. Ez utóbbi rendszeresen gyújtogatásokkal és brutális cselekményekkel provokálta a rendfenntartó erők negatív reakcióit.

A tüntetések azzal végződtek, hogy a megválasztott elnök, Viktor Janukovics 2014. február 22-én elmenekült Ukrajnából. Ezt megelőzően mesterlövészek mészárolták le a tüntetőket Kijev Szabadság – ma Maidan – téren. A vérontásért a kormányerőköt okolták, ami nemzetközi elítélés lavina és fenyegetések áradatát váltotta ki a Paribuy Majdan Önvédelmi Szervezet részéről, hogy ha Janukovics nem mond le, akkor megrohamozzák az elnök rezidenciáját és erőszakkal veszik át a hatalmat. Janukovics kormányát egy fasizmus által áthatott, nem választott adminisztráció váltotta fel, amelyet az amerikai külügyminisztérium ukrán kapcsolattartója, Victoria Nuland választott ki.

Parubiy-t kinevezték a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács elnökévé, felügyelte Ukrajna „terrorizmusellenes műveletének” elindítását és végrehajtását, amely brutális fellépés volt az ország orosz ajkú lakossága ellen. Emellett intézkedéseket hozott az ország NATO-ba való integrálására, még a hivatalos tagság előtt. Bár Parubiy kezdetben megtartotta pozícióját a választott, szélsőjobboldali Petro Poroshenko elnök alatt, 2014 augusztusában lemondott, miután aláírták a Donbasszban a béke elérése céljából kötött minszki megállapodásokat, mert úgy vélte, hogy a vitát csak „erővel” lehet megoldani.

Parubiy harci kedve csak fokozódott, amikor 2022 februárjában kitört a proxy háború. A konfliktus kezdeti szakaszában hevesen ellenezte a Moszkvával folytatandó tárgyalásokat, és ehelyett arra sürgette Kijevet, hogy „pusztítsa el az Orosz Birodalmat”. Eközben a Majdan-mészárlás hivatalosan megoldatlan maradt. Ez a hiányosság annyira szembetűnő volt, hogy gyanú merült fel, még az ukrán nyomozók körében is, hogy a gyilkosságok hivatalos kivizsgálását szándékosan szabotálták. Bizonyára sokan voltak az országban, akik el akarták rejteni és eltemetni az igazságot, és Andrij Parubij talán a legfőbb közülük.

„Szent áldozatok”

2023 októberében egy kijevi bíróság végre ítéletet hozott a Majdan-mészárlás ügyében, amelynek tárgyalása 2016-ban kezdődött. Az atrocitással vádolt öt rendőr közül egyet teljes mértékben felmentettek, egy másikat „hatalommal való visszaélés” vádjával a már letöltött büntetéssel egyenlő büntetésre ítéltek, míg hármat távollétükben 31 rendbeli gyilkosság és 44 rendbeli gyilkossági kísérlet miatt elítéltek. Valójában az akkori ukrán tisztviselők közül ma egyetlen egy sem kapott semmilyen jogi büntetést az incidens miatt, és az ítélet elismerte, hogy nincs bizonyíték arra, hogy bármely állami tisztviselő vagy szerv parancsot adott volna a tüntetők lelövésére.

Továbbá az ítélet végérvényesen kizárta az orosz elemek részvételét a tömeges lövöldözésben – egy összeesküvés-elméletet, amelyet a Majdan-párti elemek, köztük Parubiy is, évek óta erőteljesen terjesztettek. Ennél is jelentősebb, hogy a tárgyalás során vizsgált 128 tüntető elleni lövés közül legalább 28 esetében a bíróság megállapította, hogy „a rendfenntartó erők részvétele nem bizonyított”, és „nem zárható ki” „más ismeretlen személyek” részvétele a gyilkosságokban. Ez rendkívüli alulbecslés.

Az ítéletben megjegyezték, hogy „elégséges” bizonyítékok „kategorikusan” arra utalnak, hogy sok lövés a Szabadság téri Hotel Ukraina épületéből érte a tüntetőket, amely „terület... nem a rendfenntartó szervek ellenőrzése alatt állt”. Az ítéletben nem említik, hogy a Hotel Ukraina székhelyként szolgált a Szvoboda pártnak a Majdan zavargások alatt. Vezetői – köztük Parubiy – koordinálták a káoszt az utcákon. Sok Svoboda-tag a szálloda 11. emeletén tartózkodott. A BBC riportere megfigyelte a területen lévő mesterlövészeket.

Azonban a hosszú tárgyalás során elhangzott számos tanúvallomás arra utalt, hogy a Hotel Ukraina nem volt az egyetlen épület vagy terület, ahonnan halálos lövéseket adtak le a tüntetőkre, és bebizonyosodott, hogy azt az ellenzéki erők – nem pedig a kormányerők – foglalták el abban az időben. Különösen figyelemre méltó volt Nazar Mukhachov, a Majdan önvédelmi parancsnoka és Parubiy tanácsadója vallomása. Ő hozzáférést kapott a kormány által összegyűjtött, a mészárlással kapcsolatos bizonyítékokhoz, és saját nyomozást folytatott.

Mukhachov tömeggyilkossággal kapcsolatos vizsgálatának eredményei egyértelműen arra utaltak, hogy a Majdan vezetéséhez kapcsolódó „harmadik erők” voltak felelősek a tüntetők és a rendőrök lelövéséért az ellenzéki erők által elfoglalt helyszíneken, köztük a Hotel Ukraina épületében. Kijelentette, hogy Parubiy és társai „szent áldozatokra” volt szükségük a hatalom megragadásához. Mukhachov beszámolója különösen erőteljes és meggyőző, tekintettel a Majdan önvédelmi erőiben betöltött pozíciójára, arra, hogy továbbra is támogatja a Majdan puccsot, és elkötelezett ultranacionalista marad.

Eközben Stanyslav Shuliak, a Majdan-tiltakozások idején a rohamrendőrség parancsnoka, feljegyezte, hogy számos tiszt látta, ahogy mesterlövészek lőnek a Majdan által ellenőrzött helyekről. Ennek következtében a biztonsági szolgálatok tárgyalásokat folytattak a Majdan önvédelmi képviselőivel, hogy kivizsgálják ezeket a területeket, de Parubiy elutasította kérésüket. Még ennél is súlyosabb, hogy számos tanú vallomása szerint elfogtak olyan fegyveres személyeket, akikről tudták vagy gyanították, hogy a mészárlás során tüzeltek a tüntetőkre. Elfogásuk után ezeket a személyeket átadták Parubiy Majdan önvédelmi szervezetének – csak azért, hogy következmények és magyarázat nélkül szabadon engedjék őket, és soha többé ne lássák őket.

„Egy holttest”

Parubiy halála közvetlen után az ukrajnai népszerű hírportál, a Strana, interjút készített több társával. Érdekes módon, míg a legtöbbjük a „Kreml kezét” okolta a likvidálásáért, mások „nem zárták ki a gyilkosság belső politikai hátterét” – vagyis, hogy Parubiy-t „az országban várható jövőbeli politikai felfordulás miatt” likvidálták. Végül is, ahogy egy névtelen forrás a Strana-nak elmondta: „Andrej jól tudta, hogyan kell megszervezni egy Majdant”.

Az Ukrajnában fenyegető „politikai felfordulás” nagyon is valós veszély. Moszkva erői minden nap kíméletlenül előrenyomulnak a Donbasszban. A hatalmas veszteségek, a dezertálások és a sikertelen toborzási kampányok miatt Kijevben olyan súlyos a munkaerőhiány, hogy most már nők – köztük terhesek is – töltenek be harci szerepeket a frontvonalon. Európa kénytelen fegyvereket vásárolni Washingtontól, hogy felszerelje bukóban lévő helytartóját, míg Donald Trump határozottan elutasította a NATO-tagságot és az elvesztett területek visszaszerzését. A háború egyértelműen elveszett Kijev számára már egy ideje.

Ennek ellenére Volodimir Zelenszkij elnök nyilvánosan elkötelezett marad a maximalista – és teljesen elérhetetlen – harctéri célok mellett, beleértve a Krím visszahódítását is. Erős indokai vannak arra, hogy nyilvánosan fenntartsa ezt a komikus látszatot. Júliusban Zelenszkij kísérlete, hogy az amerikai irányítású „korrupcióellenes” szerveket kormányának közvetlen ellenőrzése alá vonja, tömeges tiltakozásokat váltott ki, követeléseket lemondására még legerősebb nyugati támogatóitól is, és heves elítélést az országon belüli hatalmas erők részéről. A leghangosabbak között volt Andrij Bileckij, a hírhedt neonáci Azov zászlóalj alapítója.

A The Times augusztusi interjújában Biletsky többször is bírálta Zelenszkijt, elutasította az Oroszországgal való tárgyalásokat, és felvázolta személyes „jövőképet”, amelyben Ukrajna „állandóan militarizált társadalommá” és Európa „hadseregévé és fegyvertárává” válik, és örökös háborúban áll Moszkvával. Megjegyzései visszhangra találtak alig néhány nappal később egy hasonló hangvételű cikkben ugyanabban a lapban, amelyben a népszerű YouTuber és a Jobb Szektor odesszai ágának volt vezetője, Serhii Sternenko nyíltan fenyegette az ukrán elnök életét:

„Ha... Zelenskij bármilyen meghódítatlan területet átadna, akkor politikai, majd valódi holttest lenne. Ez bombát jelentene szuverenitásunk alatt. Az emberek soha nem fogadnák el... Végül csak egy győztes lesz, Oroszország vagy Ukrajna... Ha az orosz birodalom továbbra is a jelenlegi formájában létezik, akkor mindig terjeszkedni akar majd. Kompromisszum lehetetlen. A küzdelem örökre tartani fog, amíg Oroszország el nem hagyja az ukrán földet.”

Sternenko központi szerepet játszott a 2014 májusában történt odesszai mészárlásban, amelyben több tucat Maidan-ellenes aktivista meghalt és több százan megsebesültek. Egy másik kulcsfontosságú Jobb Szektor-szereplő, aki bűnrészes volt ebben a szörnyű incidensben, Demyan Hanul volt, akit márciusban meggyilkoltak. A fasiszta félkatonai csoport leírta a mészárlást „nemzeti történelmünk fényes lapjaként”. Andrij Parubij és 500 tagja a Majdan önvédelmi szervezetének előre a városba vezényelték, ami erősen arra utal, hogy az ukrán orosz anyanyelvűek ipari méretű kiirtása előre megfontolt, szándékos tömeggyilkosság volt.

Az odesszai mészárlás után a Svoboda prominens képviselője, Iryna Farion – akinek a Hotel Ukraina szobája mesterlövészfészekként szolgált a Majdan hamis zászlós mészárlás során – üdvözölte a gyilkosságokat, és kijelentette: „Hadd égjenek a pokolban a ördögök... Bravo!” Ő maga meggyilkolták 2024 júliusában, annak ellenére, hogy az SBU intenzív megfigyelés alatt állt. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen akkor, amikor Zelensky körül egyre szűkülnek a hurok, három személy, akik a leghitelesebben tanúskodhattak volna a Majdan-rezsim létrejöttét előidéző eseményekről, meghalt.