VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A Nyugat kelet-európaiakkal szemben alkalmazott rasszizmusáról… Mi volnánk a „magyar cigányok”...




„...a kelet-európaiak mások, mint mi, rájuk más szabályok vonatkoznak.”

Georges Benjamin Clemenceau

Nemrégiben egy, a „mainstream média” által erősen befolyásolt fiatallal találkoztam, aki szerint nem számít, hogy a magyaroknak volt-e gyarmata vagy sem, mert fehérként ugyanúgy felelősek voltunk a feketék és ázsiaiak elnyomásáért, mint a nagy gyarmattartó országok. Sőt, míg azok a sok évszázados együttélés miatt elfogadóbbá váltak, mi közben elmaradott és megrögzött rasszisták maradtunk. A fiatalember szerint a fehér felsőbbrendűség erősítésében a hazánkfiainak is megvolt a maguk szerepe, és

Németországban látott egy felmérést, miszerint a magyarok 85 %-a rasszista, ezért nem véletlen, hogy Orbán Viktor van hatalmon.

Ilyenkor van, aki továbbmegy, van aki veszett vitatkozásba kezd, és van, aki a régi öregekhez hasonlóan „meglepetés anekdotába” kezd. Idealista vagyok, szeretem a hazámat, és ennek okán egyetlen honfitársamról sem vagyok hajlandó lemondani. Nem kell csodálkoznom a fiatalember véleményén, mert


a nyugati országokat járva évtizedek óta látom, hogy milyen alaposan fel van építve a velünk kapcsolatos közgondolkodás.

A Google-re kattintva azt látjuk, hogy az internethasználók nagy részét a magyarországi rasszizmus érdekli. Nincs más teendő, mint beütni a keresőbe, hogy „Why is Hungary…”, máris érkezik a lesújtó eredmény. Ugyanis a Google keresései alapján az internetezők velünk kapcsolatban arra kíváncsiak a leginkább, hogy mi magyarok miért vagyunk ilyen rasszisták?

A nyugati médiában szinte kötelező nap mint nap valami szörnyű hírt hozni erről az országról, és természetes, hogy a hódmezővásárhelyi választásokat is a világ legnagyobb lapjainak elemeznie kell.

Aztán ott a másik véglet is.


A legkevésbé átpolitizált Plague közösségi mobilapplikációban továbbra is a gulyás, a Balaton, az olcsó vakáció, a humor, a Hungaroring és a Magyar Nagydíj, a tokaji bor és a paprika áll az első hét helyen, de már itt is a 14. helytől a fasizmus, Orbán, az aggasztó politikai fejlemények, Putyin és a sajtószabadság korlátozása következik egy elképesztő csokorban.

Éreztem én, hogy hiába próbálom itt felhozni a pozitív példákat: a baráti körben lévő vegyesházasságokat, gyerekkorom cigány játszótársait, a mindenek felett álló magyar vendégszeretetet, vagy azon egyszerű tapasztalatomat, hogy a magyarok közül a saját kultúráját, történelmét becsülő „nacionalisták” hamarabb fogadnak maguk közé egy idegent, mint szabadosságot hirdető társaik. Azt meg ugyan egy városi legénynek már hiába magyaráztam volna, hogy vidéken minden idegen „gyüttment"-et – tartozzon bármelyik embercsoporthoz – a közösség a vele kapcsolatos, személyes élményei szerint fogadja be vagy tartja magát távol tőle, és nem valamiféle „rasszista” előítéletek alapján. A történelmi tények felemlítése is teljesen felesleges, itt azokat mindenki úgy értelmezi, mint a társadalmi nemek fogalmát.

„Igen ezek nagyon fontos dolgok” – mondtam. Minden elnyomott csoportnak elégtételt kell szolgáltatni. Nem szabad leállni, így előbb-utóbb tisztázásra kerülhetnek a kelet-európaiakkal szembeni faji előítéletek és az ezzel kapcsolatos diszkrimináció is.”


Ahso, ungarische zigauner mit seinem Tragatsch

A mi emlékeink szerint a kommunisták egyik legfontosabb módszere az volt amikor olyannal vádolták meg politikai ellenfeleiket, amit valójában ők maguk cselekedtek meg. Ez a módszer azonban már évezredek óta áthatja a nyugati világot. Szinte elképesztő, hogy azok a politikusok, akik olyan országokat képviselnek, akiket Herder „arcátlanoknak” és a „világ kiszipolyozóinak” nevezett, olyan közösségekre akarnak szégyenbélyeget sütni, akik nem vettek részt a világ felprédálásában és világpusztító eszmék létrehozásában.

Feleségem nagymamája az utolsó világégés során Berlinben volt ápolónő a testvérével együtt. Sokat sírtak amiatt, hogy hol magyarnak, hol cigánynak csúfolták őket a körülöttük dolgozó nővérek. (A nagymama sváb és dalmát származású volt, a férje pedig szudétanémet.) Egy alkalommal egy apáca odament hozzá és megkérdezte, hogy miért sír annyira. Ekkor a nagymama elpanaszolta a bánatát, hogy őt ne csúfolja senki cigánynak, mert ő magyar. Erre az apáca azt válaszolta, hogy persze, hogy nem cigány ő, hanem ugyanolyan német mint ők, csak sokat élt a cigányok között.


A Knorr a lehető legegyszerűbben nevezheti át botrányt okozó „cigány szószát” (Zigeunersauce) magyaros paprikaszószra (Paprikasauce Ungarische Art), mert egy átlag német számára a kelet-európai nemzetek (magyar, román, szerb…stb.) egyet jelentenek a roma csoportokkal.

Klaus-Michael Bogdal, a Bielefeldi Egyetem professzora néhány éve járt hazánkban és egy előadása során elmondta, hogy a németek „idegenképzésében” a „jellegzetesen magyar és a sajátosan roma” jellemzők még sok helyütt egybemosódnak. „A nyugati és középső részek, illetve a peremterületek elhatárolását érintő Európa-diskurzus tehát azt a központi kérdést veti fel, hogy hol is kezdődik tulajdonképpen a sztyeppe – fogalmazott a professzor. A politikai földrajz itt két lehetőséggel számol: az Urálon, vagy a Dunán túl.


Akik a szűkre szabott Európából Magyarországot, Romániát és a balkáni országokat ki akarják zárni, azok számára a magyarok és romák a megkülönböztethetetlenségig hasonlítanak egymásra.”

A Szentendréről, Leányfaluról, Dunabogdányból kitelepített németek sem véletlenül próbáltak tízezerszámra visszaszökni hazánkba. Akkor a 60 milliós NSZK-ban 1950-ban minden ötödik ember menekült volt és a helyiek a „sajátjaikat” sem látták szívesen.

A „népi németek” kulturálisan persze sokkal közelebb voltak a többségi társadalomhoz, mint mondjuk most az afgánok, de azért akkor is voltak komoly konfliktusok, és az őslakosság akkor is inkább elutasító volt, mint együttérző. Németországban a magyarországi sváb beszédet kinevették, a számukra idegen szokásokat lenézték. A helyiek nem örültek, hogy bevándorlókat ültetnek a nyakukra, úgyhogy eleinte sokan inkább azt szerették volna, ha ki sem engedik a menekülttáborokból az elüldözötteket. Előfordult, hogy csak fegyveres amerikai katonák kíséretében lehetett őket a kijelölt lakhelyekre bevinni.

Mi a magyarokkal mindig jobban megértettük egymást, mint a németekkel. Amikor kitelepítettek, mi ott csak magyar cigányok voltunk” – mondta Bindorffer Györgyi könyvében egy német származása miatt deportált dunabogdányi asszony. Ahogy ő mondta: „A magyarok akkor nem becsültek minket, pedig mi svábok, jó magyarok voltunk.”

„Kelet-Európa épp azért nélkülözhetetlen a Nyugat számára, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát! Erről szól az Európai Unió minden egyes napja” – írja a Látószög blogon írásában Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Tőle idézem a további találó megállapításokat is:


 
„Egyértelműen alacsonyabb rendű civilizáció, amit felettébb érdekes módon fehér bennszülöttek laknak. Ez a felvilágosodás időszakából származó kép olyan erősen rögzült a Nyugat retinájában, hogy a mai napig meghatározza azt, ahogy minket látnak, ahogy rólunk gondolkoznak, ahogy velünk beszélnek, bánnak.
 
„Magukat egyértelműen felsőbbrendűnek, kulturáltabbnak, fejlettebbnek tartották és tartják, amit térségünkkel szembeni, lekezelő, lenéző és megalázó magatartásukkal napi szinten nyomatékosítanak.
 
Clemenceau kertelés nélkül ki is mondta: „a kelet-európaiak mások, mint mi, rájuk más szabályok vonatkoznak.„Az akkor éppen legyőzött németek ezért azóta állandóan azt akarják bizonygatni, hogy ők nem tartoznak közénk, ők nyugatiak, vagyis: ők a nyugati civilizáció egyetlen és kiválasztott hírhozói, a nyugati kultúra védelmezői a barbárok között.
 
„Ez a magyarázata annak, hogy miért viselkedtek a náci megszállók másképp Nyugaton, mint Keleten. Ott civilizált arcukat mutatták fel, míg errefelé a legaljasabb ösztönvilágukat is szabadjára engedték."
 
„Miután valami rejtélyes okból állandó szellemi fölényben érzik magukat velünk szemben, továbbra is meg vannak győződve arról, hogy kísérleti terepnek használhatnak bennünket, újabb és újabb társadalomátalakító politikai ötleteik modellezésére.
 
A ránk oktrojált szocializmus iránti szűnni nem akaró rajongásuknak is ez a magyarázata. A Rajna és a Szajna partjain üldögélve, a lattét, illetve a híg kávét szürcsölgetve és a kuglófot majszolgatva, esetleg drága vörösborokat ízlelgetve, olyan romantikusnak és támogatandónak tűnt ugyanis a keletiek kísérletezése a tökéletes társadalommal.
 
„Őszintén drukkoltak nekünk, miközben évi minimum hat hétre a tenger mellé, illetve a hegyekbe utaztak pihenni, és azon filóztak, milyen új autóra cseréljék le tavalyi modelljüket. Meg is sértődtek ránk, amikor az ő a haladást szolgáló szurkolásuk ellenére úgy döntöttünk, hogy lerázzuk magunkról a szovjetek uralmát és a saját kezünkbe vesszük végre sorsunk alakítását."
 
A szocializmussal és a kommunizmussal végeztünk, a birodalmakból elegünk lett. Ők azonban még mindig ragaszkodnak Marxhoz, a marxizmushoz és a hozzájuk kapcsolódó célokhoz, amik megvalósulásának előfeltétele, hogy „nemzetközivé legyen holnapra a világ.” „Ezerrel dolgoznak is rajta.


Forrás: