top of page

A SZABADSÁG SZÖVEDÉKEI – Egy találkozás története (Deli Mihály szabadverse)




A SZABADSÁG SZÖVEDÉKEI 
(egy találkozás története)

Egy professzor mellett ülök a repülőn

Mint egy kellemes szobában, ebéd után

De akár a zuhanás előtti percekben

Emberek vagyunk –

ő, a díjakkal elismert zseni

én ’Egy János’

(a füstölgő roncsok közt mindegy

de akár szerencsésen megérkezve is)

A jegyzeteit tanulmányozza, ír, firkál, áthúzza

Én a felhőket, s a mélyben, a kisimult tájat nézem

Ásványvizet kér, nekem a mentes víz is megfelel

Két nappal ezelőtt láttam a TV-ben

Biológus, többet nem tudok róla

Nem zavarjuk egymást, nem akarunk beszélgetni

Talán egy előadásra, vagy kongresszusra utazik

Én a nagynéném hagyatéki tárgyalására

Örököltem egy házat Írországban

Eladjam? Kiadjam? – még nem döntöttem

Majd kiderül, ha ott leszek

A fényképek alapján úgy tűnik, nem egy kacsalábon forgó palota

de nem is valami vályogviskó

Jómódú villa, nagy parkkal

A professzor átnéz rajtam, ki az ablakon

Megkérdezi, merre járunk

„Hollandia körül” – válaszolom

Mosolyogva bólint

„Akkor még van idő” – mondja

Hümmögök, beleegyezően biccentek

(Idő? Mire? Nyolcvan perc relatív szabadság?)

A repülő hajtóművei melegen

biztonságosan zúgnak a derült ég végtelenében

Futólag belelesek a papírjaiba

Csupa képlet, ákombákom rajzok, széljegyzetek, krikszkrakszok

Magamban felderülök: egy zseni világmegváltó jegyzetei

Később előveszem az írországi hagyatéki értesítést

századszor is átolvasom

Aztán a nagynéném utolsó levelét

Húsz éve egyedül élt

Férje igazságügyi orvos szakértő volt

(gyilkosságok áldozatait preparálta)

Gyermekük nem született

Engem kicsit a sajátjának tekintett, de amikor kitelepült

a távolság miatt meglazult a kapcsolatunk

Azért rendszeresen leveleztünk

Egyszer, még a régi házukban meglátogattam őket

Ők meg kétszer voltak nálunk

A stewardess kedvesen kínálgatja a jellegtelen elemózsiát

de sem a professzor, sem én nem kérünk belőle

Amikor a hátunk mögé kerül, a professzor rám kacsint:

„A popsijába szívesebben beleharapnék”

Annyira szokatlan és váratlan a kiszólása

hogy önkéntelenül visszakacsintok

És mintha a stewardess popsija

és az ő jegyzetei harmonikus összhangban lennének

lazán belemerül a képleteibe

A nagynéném szellemesen kalligrafikus

lendületesen „kiírt” soraiban gyönyörködöm

„Tiéd lesz mindenem, csak nehogy előbb halj meg, mint én

Nagy vagyonra ne számíts, de azért szeretnélek meglepni

Remélem több lesz ez, mint holmi kuncogó garas”

Mire célozhat? – mélázok

Már Anglia felett járunk, amikor a professzor elalszik

Jegyezeti lecsúsznak a lábunk alá

Ügyetlenkedve összeszedem, nehogy fölébresszem

Egybehajtom, és az előtte lévő ülés hátlapjára szerelt hálócskába

a prospektusok közé nyomom

Amikor magához tér, odamutatok

„Leestek a papírjai” – mondom

Kihúzza a tasakból, kihajtja, de egy írországi reklámlap bukkan elő

Játékosan felnyög:

„Hahh! No lám! …Járt már Dublinban?” – kérdezi

„Igen, egyszer” – válaszolok

„Kedves hely”

„Igen, szerintem is”

„Képzelje, azt álmodtam, hogy lezuhantunk

és csak a stewardess meg én éltük túl

és ahogy a roncsok között konstatáltuk túlélésünket

a stewardessünk, mint valami desszertet

tálcán nyújtotta a jegyzeteimet

Hahh! – mondja nevetve, és ingatja a fejét: – Mit jelenthet ez?!”

„Nem vagyok egy álomfejtő

de nyilvánvalóan a gép, a stewardess, és jegyzetei

rejtélyes összefüggésben lehetnek egymással

Ez ugyan a körülmények miatt természetesnek látszik

mégis van benne némi misztikus-pszichológiai vonatkozás

Egyfelől a repülés mindig hordoz magában sorsszerűséget

(vagyis incselkedést a halál és a túlélés határmezsgyéjével)

Másfelől a stewardess popsija igényelné a hölgy megismerését

(legalábbis a szexualitás egyoldalú ingerének miértje miatt)

Harmadrészt a jegyzeteiről volna szó

(azaz összefüggésbe hozhatók-e valamilyen szinten

a popsi, az élet és a halál ’szent hármasságával’?)

Röviden talán ennyi, már ha botcsinálta álomfejtésemre kíváncsi…

De valószínűleg nem kell túl agyafúrtnak lennünk hozzá

Egy: ha megérkezünk volt egy jó utunk

Kettő: ha lezuhanunk, egy pillanat alatt megoldódik minden

Három: a popsi az ilyen esetek többségében nem szokott összejönni

(marad a kéjes fantáziálás, a »leredukált« kompenzálás)

Négy: a legbiztosabb pont még mindig a jegyzeteiben rejlik

(bár nem tudom, mit jelentenek

de feltételezem, valami megfogható dolog szellemi előkészítése)

Ja, és nem hagyható ki:

mindez Írország ölelő vonzásában bonyolódik”

„Elismerésem – mondja derűs grimasszal

A kép összeáll

Valahogy minden összefügg

Kiderül, hogy az esetlegességek

ismeretlen okok érintkezése folytán összetartozhatnak

A kérdés csak az, hogy ez az összetartozás mélyreható-e

vagy csupán impresszionisztikus?

Azért mindenképpen figyelemre méltó

Ráadásul, már elnézést a bizalmaskodásért, kihagyta önmagát:

Mit keres Írországban?”

„Elhalálozott nagynéném rám hagyta a házát

az örökséget jövök elintézni” – mondom

„Hm, ez szinte kakukktojás” – húzza össze a szemöldökét

„Félek, mire megfejthetnénk, leszállunk, és elválnak útjaink” –

tárom szét a tenyerem

„Ha gondolja, cseréljünk névjegyet, érdekes ügy” – így ő

„Igen, minden »ügy« érdekes lehet – folytatom

Ráadásul nagynéném utolsó levelében jelezte

hogy örökségem meglepetést tartogat…”

„Na hoppá!” – kuncog

„Nem pénz, vagy ilyesmi, több, valami meglepetés

Vajákos asszony volt”

„A sorsszerűség és a »szabad akarat« nevében…!” –

nyújtja a professzor a vizitkártyáját

Cserélünk hát

Lassan készülődünk a leszálláshoz

Bekapcsoljuk az öveket és többet nem beszélünk

A csomagkiadónál még egyszer összenevetünk, kezet fogunk

Mindketten azt érezzük

(legalábbis egyelőre) izgatottan várjuk az ismételt találkozást

A professzort fotósok, újságírók várják, közrefogják, szinte eltapossák

Én a csarnok kijárata felé igyekszem, hogy taxit szerezzek

A forgatag közepén egy csinos nő áll

kezében magasra tartott tábla, a nevemmel

(a „János”-t veszem észre először, nem is a nőt)

Szóval engem is várnak

Nahát, nagy titkok, meglepő dolgok vannak készülőben

Még tekergetem a nyakam, vissza-visszanézek

A professzor energikusan húzza magával a fontoskodó sleppet

Persze, semmi közöm az előadásához

tán nem is értenék belőle semmit

Neki meg sem hozzám, sem a nagynénémhez nincs semmi köze

Úgyhogy találkozásunk, a szimpátia hangulatán kívül

kevés tanulságot hordoz

Mégis, így röptében, alig-alig kibogozható vonzás van köztünk:

a kötelezettségeink szorításából elillanó egymásra csodálkozás

amely hasonlatos a szabadságérzet hamiskás kalandjához

Ha csak el nem halványul idővel

illetve el nem veszítjük egymás névjegyét

Ahogy a szabadság is ölelve ül a lelkünkön

Vagy forgat, míg el nem szédülünk

Majd észrevétlenül elillan

és csalódott reménnyel robotolhatunk utána

Már amilyen konzervatív, azaz felelősségteljesen szabadlelkű

maradt még mindig az ember…!


(appendix)

Keresd a szabadságot

Vigyázz, nehogy elszökjön

Egymás rabjai vagytok





A kép forrása: itt.








59 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page