Október 6. A tizenötödik aradi vértanú: Kazinczy Lajos

Czigány Edit jegyzete

1849. október 25-én reggel hét órakor – egy nappal a császár kivégzéseket betiltó rendelete előtt – eldördültek a fegyverek, és az aradi vár északi sáncában holtan esett össze a mindössze huszonkilenc éves fiatalember, Kazinczy Lajos. Kazinczy Ferenc és Török Sophie nyolcadik, utolsónak született gyermeke.

Végső szavai ezek voltak: „Istenem, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!”

Máig jeltelen sírban fekszik.

Bár unokaöccse, ifjabb Kazinczy Ferenc mindent megtett, hogy nagybátyja neve felkerüljön az aradi vértanúk emlékére 1881-ben állított obeliszkre, megtagadták tőle ezt a tisztességet.

Az aradi polgármester – állítólag – azt válaszolta a kérésre, hogy: „a nép ragaszkodik a szerencsétlen tizenhármas számhoz”. (A tizennegyedik vértanú Ormai Norbert honvédezredes volt.)

Ki volt ez a szenvedélyes, ambiciózus fiatalember, akit Kossuth érdemesnek tartott arra, hogy önálló szerepet vigyen a nemzet szabadságharcában?

11 éves korában egyik rokona, Vay Ábrahám veszi szárnyai alá, miután apja meghal a kolera-járványban.

Lajos húszévesen jó bizonyítvánnyal kerül ki az iskolapadból kadétként, és a 9. huszárezred állományába kerül. Prágába, majd Bécsbe vezénylik.

1841-ben hadnaggyá nevezik ki, tiszt lesz. Adósságai miatt útja Zemplénbe, rokonaihoz vezet, Ifigénia nővérénél húzza meg magát.

Gyulaházán értesül a pesti forradalomról, azonnal jelentkezik önkéntesnek a honvédseregbe, főhadnagyi rangját visszaállítván.

1849 tavaszán már diadalmas ütközeteket vív az osztrákokkal. Tullnban kora kiválóságaival együtt ült iskolapadban, például Görgey Artúrral, s megkedveltette magát Klapka Györggyel, akivel együtt harcolnak a tavaszi hadjáratban.

Legfőbb ideje, hogy a szabadságharc bátor, vezéri képességekkel megáldott, vitéz katonája, a tizenötödik vértanú végre elnyerje méltó helyét a nemzeti panteonban.