A VASÚTI SINEK A VÉGTELENBEN… – két történet Deli Mihálytól
A VASÚTI SINEK A VÉGTELENBEN…
(párhuzamos események – két történet)
(a – a pillanat rabsága/szabadsága)
Rögzített kamera vette az eseményt
A vonat teljes sebességgel közeledett
A férfi fölugrott a töltésre és a sínre feküdt
A fékezett kerekek szikrát vetettek
A vas bedarálta a testet
A TV-ben (a „nyugalom megzavarása miatt”)
már csak elhomályosított képeket mutattak
(Noha a következő tudósításban
egy szétbombázott falu házai tűntek föl premier plánban
a füstölgő romok előtt állattetemekkel, vérző túlélőkkel)
A gázolást még kétszer lassítva visszajátszották
mert a rögzített kamera csak egy behatárolt teret
és az odaszegezett pillanatot mutatta
Hamar torlódtak a hírek
(a lebombázott falu, virágkiállítás, foci, meteorológia…)
Másnap egy rövid újságcikkben még megemlítették
hogy az öngyilkos tettét családi problémák motiválhatták
Minden más mint a hagymahéjak rakódtak
a végzetes pillanatra:
– a sokkot kapott mozdonyvezető
– az áldozat kiléte (X.Y. – személyiségi jogok)
– az öngyilkosság indítéka
– a vonat (hirtelen fékezéstől) sérült utasai
– a mentősök, a rendőrség, a vasutasok munkája
– a biztonsági hiányosságok… etc.
A felvétel, hitelességén túl, sarkalatos
Mint általában a halál megeste
Minden itt marad, anyag nem vihető át
Csak a csupasz, szabadságra vágyó
terheitől megváló lélek lép túl a pillanaton
Mindegy is, jut-e valahova
vagy korpuszával együtt pusztul el
(Bízzuk ezt a ’hatáskörünkön kívüliekre’)
A „dolgok” a nyers pillanat tűhegyén egyensúlyozódnak
és billennek (unva/unhatatlanul) erre-mifelénk
Az élet eseményei húznak mindent ide
Hisz mi még élünk
s ekképpen kommentáljuk a történteket, a következményeket
A pillanat túloldala légneművé vált
X. Y. életébe (immár múltjába) kapaszkodunk
Szent/pogány lénye
egy szociológiai-pszichológiai koordinátarendszerbe feszíttetik
egy színes/színtelen/színezhető puzzle-képbe
(a drámai vagy szürke hasonlók közé)
Ezzel finoman mintegy hátat is fordítunk neki
Hiszen ő már nincs, de eljátsszuk, hogy van
(szorongatjuk eleven fényképét:
család, körülmények, múlt, lappangó rejtelmek
a hétköznapok villanásai…)
Kerekedhet belőle egy életrajzi regény
melyben írója és az eset „megélője” nívósan harmonizál
s így az ’anyag’ akár kiemelődhet
a mindennapok közönyös zsurnalizmusából
A tűhegy túloldala misztikus súlyával kódjeleket sugároz
Feloldása nem élet és irodalom kulcsa
hanem szellemi-lelki érzékenység
a kamerán rögzített pillanat kifordult katarzisa
Vak(ító) szembesülés a Pillanat apoteózisával
midőn egy pontba sűrűsödik minden
Akár valami ’ősrobbanás’ előtti gyülekezés
feszült tömörödés, majd lélek-röppenés
Különös módon elég is az eset kamerával dokumentált
szűk-gazdag negyven másodperce, – és semmi több!
Ez az a szakrális tükör
ami iszonyatával és ősi félelmével vonzza a szemlélőt
Ezt devalválja a média revolverező hitelessége
lebilincselően üres kurvasága
De Te, itt, ha éber vagy
egy villanásra fennakadsz a tű hegyén
s a körbepillantáshoz
próbaképpen
negyven másodperced marad
(b – tíz perc)
Bach muzsikált a fülhallgatójában
(úszott-kavargott a mennyei ölelésben)
Se látott, se hallott
Észre sem vette a sorompót, kikerülte…
…Egy szürke pont volt a tömegben
Egy ember a sokaságban
Kiemelve sem különbözött lényegesen a többiektől
No persze egy szubjektív lény, személyi számmal
Egyedi lélek / ’Meghívott Szent’
Egy csöndes valaki, de érdektelen
Mindenki valaki, mégis típusok
Hanem most, hogy elgázolta a vonat
(bár számtalan ilyen tragédia történik nap-mint-nap)
ismeretlensége ellenére is hangsúlyozódik
azaz figyelmeztetően Valakivé vált
(egy halálos gázolás kell ehhez?)
Nem halt meg rögtön, még tíz percig élt
Szürke élete tíz percre felragyogott
Akár egy elnyújtott áramütés
Ötvenegy éves, nős, két gyermek apja
banki tisztviselő, jó ember… – és folytathatnám
(Szürke regény, de tehetséggel kiszínezhető)
Az eset egy elillanó újsághír
A családnak, ismerősöknek fájdalom, emlék
Neki: minden!
(ötvenegy év = tíz perc)
Ezalatt lepereg e ’minden’
Magára ismer
Nyűgök, terhek, bűnök, kéjek súlya
mélybe húz – megmártózik – és emelkedni kezd
A ’nevezetes pillanatban’ minden megáll –
s elröppen
A lélek a vasúti átjáró körül kering
Még kicsit izgatott, de szabad
Szerelmes mosolyhoz hasonlít az érzés
Ennél tovább nem juthatunk
A regény, ha lenne, tehát rólunk szólna
Mintha mindünket elgázolna egy vonat
Cserélhetünk életeket
Adjuk/nem adjuk a magunkét:
a kézirat itt marad
Tíz perc múlva már az sem érdekes
A ’sorompó’ zár
Már és még átértünk / vagy nem
