Aaron Bushnell halála nem nevezhető öngyilkosságnak (Caitlin Johnstone jegyzete)
Eredeti cikk:
Aaron Bushnell's Death Can't Rightly Be Called An Act Of Suicide, CAITLIN JOHNSTONE, 2024. március 3.
Schiller Mária küldeménye
A Democracy Now című műsor mélyen megható interjút közölt annak az amerikai repülős katonának, Aaron Bushnellnek a barátjával, aki halálos önégetést követett el az izraeli nagykövetség előtt, miközben "Szabad Palesztinát" kiáltott, tiltakozásul az ellen, hogy kormánya elősegíti a gázai népirtást.
Bushnell barátja, egy Levi Pierpont nevű, lelkiismereti okokból tiltakozó katona 2020-ban találkozott Bushnell-lel a texasi légierő egyik bázisán végzett alapkiképzés során. Ha megnézzük az interjút, rögtön láthatjuk, miért kattantak össze; Pierpontnak ugyanolyan gyengéd, szelíd kisugárzása van, mint Bushnellnek az utolsó videóban; nagyon nem olyan, ahogyan azt az ember elképzeli, ha a világ leggyilkosabb és legpusztítóbb hadseregének tagjaira gondol. Egyiküknek sem volt ott a helye, és mindketten a maguk módján távoztak.
Az interjú vége felé Amy Goodman, a Democracy Now régi műsorvezetője feltett Pierpontnak egy kérdést, amelyre olyan választ kapott, amelyet érdemes kiemelni és elgondolkodni rajta.
– Aaron ezt öngyilkosságnak nevezte volna?
– Nem, egyáltalán nem – válaszolta Pierpont, majd hozzátette: "Nem voltak öngyilkossági gondolatai. Az igazságszolgáltatásra gondolt. Erről szólt az egész. Nem az életéről szólt. Hanem arról, hogy az életét arra használta, hogy üzenetet küldjön."
Ez a pont azért érdemel most figyelmet, mert amint világossá vált, hogy mit tett Aaron Bushnell, és hogy milyen hatással volt a kollektív tudatunkra, őrült roham indult a tiltakozásának patologizálására és arra, hogy azt másnak állítsák be, mint ami volt. Az "öngyilkosság dicsőítése" kifejezés újra és újra előkerült az Izrael-pártiak részéről, akik kétségbeesetten próbálták enyhíteni azt a kárt, amit Bushnell tette okozott az amerikai és izraeli információs érdekeknek, és folyamatosan láttuk, hogy Bushnellt mentálisan betegnek és öngyilkosnak írják le a rosszhiszeműen eljáró agytrösztök.
Amit Bushnell tett, az nem az, amire az emberek az "öngyilkosság" szó hallatán gondolnak. Ez nem az a fajta dolog, aminek az elrettentésére az öngyilkosságmegelőző forródrótokat létrehozták. A mentálhigiénés klinikákat nem azért építették, hogy ezt megelőzzék. Az "öngyilkos" elnevezés nem erre utal.
Amikor azt mondjuk, hogy valaki öngyilkos, akkor azt mondjuk, hogy nem akar többé életben maradni, és éppen azon van, hogy terveket készítsen ennek megvalósítására. Azért akarják megölni magukat, mert bármilyen módon és bármilyen okból fáj nekik az élet.
Aaron Bushnell esetében nem ez történt. Semmi nem utal arra, hogy mentálisan rosszul lett volna, vagy bármilyen pszichológiai stressz alatt állt volna azon túl, amit az az erkölcsi dilemma okozott neki, hogy egy aktív népirtást támogató háborús gépezet tagja volt. Abból, amit a rendelkezésünkre álló információk alapján a belső állapotáról elmondhatunk, Bushnell tökéletesen boldog lett volna, ha tovább él.
Egyszerűen csak a békét és az igazságosságot helyezte előtérbe a saját élete fölé. Nem volt öngyilkosabb, mint egy mentőmunkás, aki mások életének megmentéséért halt meg.
A hagyományos értelemben vett öngyilkosság esetében a halál a cél. Egyszerre eszköz és cél, önmagában is. Bushnell önégetése egy egészen más cél eszköze volt: a szabad Palesztina és a folyamatban lévő népirtás megszüntetése.
Egy ilyen tettet nem lehet joggal azokkal egy kalap alá venni, akik azért ölik meg magukat, mert nem bírnak tovább élni. Ez minden lényeges szempontból más. Más abban, ahogyan megtapasztaljuk. Más abban, hogy miként kell rá tekintenünk, mint társadalomnak. Más a céljait tekintve. Más a hatása. Az egyetlen dolog, ami közös az öngyilkosság hagyományos értelmezésével, az az, hogy az öngyilkosságot az ember saját kezűleg követte el.
Nem élvezem a definíciókkal való vitatkozást vagy a pedáns szójátékokat. Azok, akik be akarják keretezni azt, amit Aaron Bushnell tett, kifogásolni fogják, hogy a szakszótári definíció szerint öngyilkosság volt, és ezt olyan helyesnek érezhetik, amennyire csak akarják. A lényeg az, hogy a szó folyamatos használata ebben az összefüggésben rosszhiszeműen történik, és olyan módon, amely nem segíti elő az igazságot és a megértést.
Sokkal inkább elősegítené az igazságot és a megértést, ha Bushnell tettét pontosan annak neveznénk, aminek ő maga nevezte: szélsőséges tiltakozásnak.
Egy idézettel hagyom önöket, ami az elmúlt napokban a fejemben járt, Ita Fordtól, egy amerikai katolikus apácától, akit 1980-ban megerőszakolt és meggyilkolt egy USA által támogatott halálosztag El Salvadorban:
"Remélem, hogy megtalálod azt, ami mély értelmet ad az életednek. Valamit, amiért érdemes élni – talán még meghalni is érdemes. Valamit, ami energiát ad, lelkesít, ami lehetővé teszi, hogy tovább haladj. Nem tudom megmondani, mi lehet az – ezt neked kell megtalálnod, megválasztanod, megszeretned. Csak arra bátoríthatlak, hogy kezdj el keresni, és támogatlak a keresésben."
