Áldozatok 2006 – új dokumentumfilm a 2006 őszi terrorról
2021. október 21-én mutatták be Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás dokumentumfilmjét a 2006 őszi rendőrterrorról az Eiffel Műhelyházban. A film felidézi a véres hetek eseményeit és megrázó erővel mutatja be a gyurcsányi terror gépezetének áldozatává vált civilek pokoljárását.
Megtisztelő, hogy az egyik alkotó, Skrabski Fruzsina felkérte a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot, hogy segítse a film megvalósítását: örömmel tettünk kérésének eleget, így került a filmbe két jogsértett egykori ügyfelünk Apáthy Istvánné és Macsotay Gergely esete. Ezen kívül szakértői véleményünket is megosztottuk az alkotókkal. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy a film bemutatja véleményünket, amelyet szerint ez a hatalmi erőszak terrorcselekmény volt a nép ellen, amely el nem évülő bűntett (ráadásul bűnszervezetben elkövetett formában) és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Külön öröm volt, hogy ezt Fruzsina a filmbemutatón elmondott beszédében hangsúlyosan emelte ki és értett vele egyet.
A film különlegessége, hogy az értékrendileg a nemzeti jogvédőktől távol álló liberális jogvédők is szerepelnek eseteikkel és ezáltal átível a világnézeti árkokon és eljuttatja a gyurcsányi terror borzalmait, módszereit olyanokhoz is, akik esetleg abban a téves vélelemben voltak, hogy mindez csak kitaláció vagy legendázó történet. Ez is mutatja, hogy a hatalom megtartása érdekében bevetett példátlanul kegyetlen balliberális terror válogatás nélkül csapott le mindenkire aki a karhatalom útjába került.
Ugyanakkor megállapítható és ezt a filmmel kapcsolatban hozzánk eljutott jószándékú visszajelzések is tudatták, hogy messze nagyobb felületet kaptak a liberális jogvédők, mint amit tényleges 2006 őszi jogvédő tevékenységük indokolt volna. (...)
Az igazságtétel ügyét több mint 15 éve napirenden tartjuk (itt minden megtalálható) és idén tudtuk az utolsó 53 Kossuth téri meghurcolt tüntetőt jóvátételhez juttatni. Idén október 23-án tettük közzé a 2006-os emléktörvény-javaslatunkat, amely az igazságtétel még nyitott kérdéseit zárná le. (...)
A film másik sok kritikát joggal kiváltó része, hogy 2006 őszének történeti tényállási eseményeit a megszólaló rendőrök (hol voltak eddig ?) sok esetben önigazoló és tüntetőket alaptalanul befeketítő módon vezetik fel. A narráció szövegezésében szerencsére részben legalább sikerült az egyébként még a filmben láthatónál-hallhatónál is sokkal elfogultabb, mundérvédő és áldozathibáztató rendőri narratívát korrigálni. Az mindenesetre sokat mondó, hogy az egyik fő felelős, a jelképes büntetést kapott Gergényi máig védett embernek érzi magát, a terror felelőseinek elszámoltatását elszabotáló ügyészség milyen szánalmas önfelmentő nyilatkozatot tett a filmben és a belügy részéről nem volt senki, aki véleményét közölte volna. (...)
Fontos, hogy a jogsértettek jóvátétele lényegében megtörtént és sikerült elérni a koncepciós eljárások alá vontak felmentését. De hasonlóan megkerülhetetlen feladat, hogy közkegyelmi úton, törvénnyel zárja le az Országgyűlés a 2010 előtti politikai ellenállókkal szemben a gyurcsányi időszak koholt bizonyítékai alapján indult koncepciós pereket.
Fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy például míg a hazafias tevékenységéről régóta ismert és elismert Budaházy György és társai ellen több mint 12 éve tart egy képtelen, többek között kényszervallatásokra és kamuvideókra épített gyanú, majd terrorvád alapján zajló eljárás (Hunnia ügy), addig Gyurcsány Ferencet és az akkori politikai vezetőket, illetve rendőri vezetőt terrorcselekmény miatt meg sem gyanúsították.
Végül ajánlunk megtekintésre két korábbi tényfeltáró dokumentumfilmet is, főleg azoknak, akik nem tudják, vagy már elfelejtették mi történt 2006 őszén, esetleg kételkednek a 2006 őszi rendőrterror megtörténtében, vagy akik a magát felelősnek nem érző akkori miniszterelnöknek csak a mai fiatalok felé trendinek maszkírozott arcát ismerik és/vagy hajlamosak elhinni hazugságait:
“Res iudicata – 2006 ősze: ítélt dolog” (készítette: Almási Lajos, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Gőbl György és dr. Morvai Krisztina) – a terror története 8 megrázó eseten keresztül
“Civil jelentés – 2006 őszi jogsértések” a Civil Jogász Bizottság jelentésének dokumentumfilmes feldolgozása (készítette: Gulyás János Kossuth-díjas rendező-operatőr)
A rendőrterror valódi arcának megismerését segíti és ezért erősen ajánlott a „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. dokumentumkötet (többek között 56 jogsértett áldozat esetét mutatja be), amelyet a 14. évforduló alkalmából digitális formában is közzétettük.
A jogsértettek és a nemzeti jogvédők nem adják fel: az egykori politikai és rendőri vezetők nem úszhatják meg és nem kerülhetnek soha vissza a hatalomba!
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
Telegram: t.me/nemzetijogvedok
Comments