Az álpókot építő pók. És találgatások a tudattal kapcsolatban (Gyimóthy Gábor elmélkedése)

Néhány napja került elém a hír az álpókot építő pókocskáról. Írtam is róla két és fél verset, üde elképedésem következtében.

Miről is van szó? E pókokat már valószínűleg régebben ismerik, de úgy tűnik, tavaly derült ki róluk, hogy a hálóikon mű, vagy ál pókokat építenek, bogarak „alkatrészeiből” és erre alkalmas növényi hulladékból. A pókocskák 2,6 miliméteresek és saját méreteiknek háromszorosára nagyított, hamis pókokat csinálnak, valószínűleg a rájuk vadászó madarak vagy ragadozó bogarak becsapásának céljából. Valószínűtlenebbnek tartom, hogy az álpókkal éppenhogy valami kövér rovart, vagy fürkészdarazsat akarnának fogni, olyat, amelyik pont akkora méretű pókra vadászik. Azaz, hogy a műpók csalétek lenne. De persze kizárni ezt sem lehet.

Külön érdekesség (mai nyelven: erre a hihetetlen csodára még rátesz egy lapáttal), hogy két ilyen pókot is találtak, egymástól közel 20 000 kilométernyi tengertől elválasztva – megnéztem a földgömbömön! Az egyik (Cyclosa longicauda) a Fülöpszigetek valamelyikén él, a másik (Cyclosa inca) Peruban. Az természetesen nem zárható ki, hogy közeli rokonok, és a szél által került egyikük a másik hazájába. Ez, bármilyen valószínűtlen, mégis sokkal valószínűbb annál, minthogy két pók külön-külön találta volna ki ezt a ragadozókat félrevezető cselt. Mert hát mi minden kell ehhez? Mi mindent kell ehhez feltételeznünk, hiszen azt valószínűleg senki nem merné állítani, hogy ilyesmi véletlenül keletkezik és aztán ösztönné válik.

Az ösztön addig tart, hogy a pókocska elbújik valami mögé, mert fajtájából mindazt, amely ezt nem tette, túl hamar ette meg valami ahhoz, hogy elszaporodhatott volna. Tehát kiválasztódott egy fajta, amely ösztönösen bujkál. Igenám, de úgy látszik, hogy ennek a pókocskának (valami, általam ismeretlen ok miatt) a hálója közepén kell tartózkodnia. Most itt beszélhetnék a pókhálóról általában, ami már önmagában is merő csoda, de nem teszem, mert ezegyszer nem szeretnék túl messzire kalandozni a lényegtől.

1. A póknak föl kell ismernie a helyzetét, valahogy így: „Itt ülök a hálóm közepén, messziről láthatóan kitárulkozva minden lény előtt, amely vadászik rám. Ez kész öngyilkosság! Mit lehetne ez ellen tenni?” Lehet, sőt valószínű, hogy ezt nem foglalná így szavakba, de valami ilyesminek kell világossá válnia előtte, és ez nem történhet meg egy bizonyos fokú tudat nélkül.

   
   

2. „Kell egy ötlet! Ha mellettem egy nagyobb pók henyélne a hálóm közepén, akkor minden ragadozó arra csapna le, és nem rám. Csakhogy erre a szívességre aligha kérhetnék meg egy nagyobb pókot, arról nem is beszélve, hogy már a nagyobb póknak is rám fájna a csáprágója... De mi lenne, ha a hálóm közepén tápászkodna valami, ami hasonlít egy nagyobb pókra?”

   
   

3. A tervezés: „Annyi szemét hever a földön a hálóm alatt, azok apró darabkáiból építhetnék egy pókszerűséget, álpókot”.

   
   

4. A kivitelezés: „A lábak a leglényegesebbek. Ha azok sikerülnek, majdnem mindegy, hogy mi van középen. Csak sajnos nem látom, amit csinálok!” Szegény pókocskának ugyanaz a problémája, mint régen a Nazca-síkon ügyködő embereknek volt, Peruban. „Na ezt megnézem fölülről. Jaj, ezen még bizony igazgatnom kell, de hát annyiszor mászhatom a hálóm fölötti faágra, ahányszor csak akarok. Az a néhány fáramászás már nem számít, hiszen a földre százszor kell lemásznom építőanyagért. Kész a mesterséges pók! Jöhetnek a kutatók ájuldozni, ha a csodás művemet megpillantják”!

A két utolsó mondatot én adtam a pók szájába, illetve a gondolatai közé. Hajmeresztő-e e fölsorolás és elmélet? Igen, hajmeresztő! Minden egyes hajszálat különösen meredekre mereszt, de...

...de ha ez elfogadhatatlan, kérek az álpóképítésre elfogadhatóbb magyarázatot. Mi ez, ha nem tudatos cselekvés?! Mennyi értelem férhet bele egy negyedcentiméternyi pók fejébe? És abból mennyi a tudat? Vagy az egész csak tudat? Elválasztható-e az értelemtől a tudat? Mennyiben függ az értelem az agy vagy a központi idegrendszer méretétől, sejtszámától? Úgy tudtuk, és ez nyilvánvalónak is látszott, hogy egy számítógép teljesítő képessége, a benne rejlő tranzisztorok, „csipek” mennyiségétől függ. Az élőlényeknél ez talán másképpen van? Látjuk a hangyák, termeszek, méhek, darazsak együttműködésének csodáját. Az nem lehet csak a kifinomult hírközlési rendszereik eredménye. Az egyedek értelme és ezáltal a tudata is nagy szerepet kell, hogy játsszon. Mennyire lehet egyáltalán teljesítőképes a hangyáknak az illatanyagok (feromonok) révén működő hírközlése? Igaz, a méhek bemutató tánccal igazítják el az indulni készülő, nektárgyűjtő társaikat. De hát az a „nyelv” is rettentően kezdetleges, illetve „szűkszavú” lehet csak. Viszont szerintem, a rovarok, ízeltlábúak „agya” sokkal fejlettebb, vagy inkább ravaszabb, kifinomultabb a mienkénél. Egyrészt, mert sokkal régebben vannak a Földön, mint mi. Másrészt meg sokkal nagyobb a példányszámuk (fajonként is). Tehát a fejlődésnek és a kiválasztódásnak sokkal nagyobbak voltak az „időbeli” és a „darabszámbeli” lehetőségei.

Visszatérve az álpóképítőkre:  

1. Miért kezdene egy pók bármit is építeni, bármiből a hálóján?

2. Ha mégis megtenné, hogy szórakozásból építget a hálóján, mekkora a valószínűsége annak, hogy abból álpók lesz?

3. Ha ez mégis megtörténne, iszonyatos véletlen folytán, honnan tudná a pók, hogy álpókot épített, hiszen azt nem látná a hálója síkjából!

4. Hányszor kellene ennek előfordulnia – úgy, hogy a pók tudja: álpókot épített –  ahhoz, hogy ösztönné alakulhasson?

5. A negyedik kérdés tulajdonképpen csak így helyes: Hányszor kellene véletlenül álpóknak keletkeznie úgy, hogy arra félrevezetett madár csap le, és a pók látja cselének sikerét ahhoz, hogy ez ösztönné válhasson?

Szerintem, az álpók építés esetében nagyon nehéz lenne mást látni, mint tudatos, szándékos cselekvést.

Zollikerberg, 2026 III. 2.