top of page

Az arany és az ezüst is esik: nincs ok a pánikra (Tallián Hedvig cikkajánlója)

Szerző képe: dombi52
dombi52
13 órával ezelőtt
8 perc olvasás


Ez nem befektetési tanács! 

Minekutána egy ideje iszonyatosan szakad az arany, némi biztatás a pánikolóknak. De ‒ ismétlem ‒ ez nem befektetési tanács!










Miután éppen most zártunk le egy kilencnapos, két nyelven tartott arany-előadássorozatot három városban, amelynek során még több áringadozást is átéltünk, itt az ideje, hogy reálisan értékeljük az arany és az ezüst árfolyamának alakulását, amelyek mindkettő idén már a medvepiaci tartományba kerültek, az ezüst pedig kétszer olyan gyorsan esett.

Aggódunk?

Nem. Veszünk.


Az idő a fontos, nem az időzítés

Azok számára, akik spekulánsként agnosztikusan kereskednek a fémekkel – akár hosszú, akár rövid pozíciókban –, a vételi és eladási jelzésekből álló piaci időzítési labirintusban, az alábbiakban leírtak közül semmi sem fog értelmet nyerni.


Ez azért van, mert mi inkább nemesfém-vásárlók vagyunk, mint kereskedők.


Az aranyat és az ezüstöt monetáris fémeknek tekintjük, amelyek egy monetáris fordulóponttal szembesülnek, amelyben az infláció összetett hatása a következő évtizedben legalább 70%-kal csökkenti a fiat pénznemek vásárlóerejét.


A vagyonmegőrzés e kemény fényében a hangsúlyunk az időn van, nem az időzítésen. Értékmegőrző eszközünk pedig – amit évszázadok igazolnak – a valódi pénz, nem a papírpénz.


És az idő, ahogy a dal is mondja, a mi oldalunkon áll.


Sokan természetesen ezt a „aranyrajongók” eladási oldalról érkező apologetikájának fogják tekinteni.

De azok számára, akik értik a történelmet, a matematikát és a kockázatkezelést, a nemesfémek mellett szóló érvek ma olyan nyilvánvalóak, mint egy fogszuvasodás a fogorvos számára.

Az arany hosszú távú pályáját most már matematikailag is biztosítja a papírpénzekkel való fordított aránya. Ebben a fényben a 2026-os áresések gyakorlatilag ajándékot jelentenek a vásárlók számára.


Az őrület csúcsa, nem az aranyé

Nagyon messze vagyunk az arany csúcsától, de egyúttal annak a csúcspontján vagyunk, amit az amerikai kötvénykirály, Jeffrey Gundlach, „az őrület csúcsának” nevezett.


Valójában (és ez nem meglepetés azok számára, akik ismerik a hitelpiacok iránti megszállottságomat), ha valaki meggyőződést keres az aranyban, a jelek éppen azokon az unalmas, és ezért figyelmen kívül hagyott hitelpiacokon kezdődnek.


És igen, a globális hitelprofil objektív őrültsége megdöbbentő.


A magánhitelek fájdalmának elhalasztása

Ahogyan az év elején már figyelmeztettünk, a magánhitelek aknamezőjében leselkedő „tömegpusztító fegyverek” csak még fenyegetőbbé váltak.


Ezeket a magánhitelezési portfóliókat számos biztosító, járadék- és nyugdíjalap tartja, amelyek ugyanazt a hitelportfóliót tartják, mégis rendkívül eltérő értékelésekkel.


Például egy tökéletes, 100-as névértékű skálán ugyanazt a hitelportfóliót, amelyet az „X” szervezet 90-re értékel, az „Y” szervezet 20-ra vagy 30-ra értékel. A valós számítások alapján az egész magánhitelezési szektor alig érdemel többet egy „triple-C” minősítésnél (60-as pontszámmal), és ez még nagyon nagyvonalú becslés.


Ez az értékelési eltérés részben annak köszönhető, hogy a harminc fős létszámmal rendelkező hitelminősítő intézetek nem tudnak hatékonyan értékelni több ezer hitelt.


De a sötétebb igazság az, hogy ezek a magántőke-alapok egyszerűen hazudnak a saját készítésű értékeléseikről, és egy csodára várnak, ami megmenti őket. Ez magyarázza, miért vehetik ki a zárt alapjaikba befektetők negyedévente csak a pénzük 5%-át.

A szenvedésük elkerülhetetlen, csupán elhalasztható.

Még több őrültség: a magántőkétől a mesterséges intelligenciáig

Aztán ott van a magántőke, egy újabb hitelbogár, amely a szélvédőre vár.


Korábbi LBO (tőkeáttételes kivásárlás) modellje az olcsó hitelek – 0–2%-os kamatok – feltételezésén alapult. Azok az idők és azok a kamatok már elmúltak, mégis a magántőke-befektetők egy egész generációja, akik soha nem láttak 5% feletti kamatokat, továbbra is úgy tesznek, mintha azok lennének, akik egykor voltak.


Természetesen ennél is sokkal rosszabb a tőkepiacok történelmének legnagyobb tőke- és hitelallokációs hibája, nevezetesen a mesterséges intelligencia „nirvánából rémálomba” forgatókönyve.


Nemcsak hogy öt technológiai hiperméretű vállalat (amelyek az S&P nyereségének 90%-át adják) 1,1 billió dollárt fektetett be túlzott mértékben az AI-beruházásokba, hanem további 3 billió dollárt is elpazaroltak mérlegen kívüli adósság formájában két AI-monopóliumban (OpenAI és Anthropic).


E két, versenyelőny nélküli technológiai fantázia negyedéves árrései csökkennek, nem pedig emelkednek. Röviden: az AI legjobb napjai már elmúltak, mégis a piac a jövőjét a tökéletesség alapján árazza be.

Senki sem hisz ezeknek a hiteleknek a minősítéseiben, amelyek kamatkülönbözetei egyre szélesednek. Hamarosan ez a hitelboom matematikailag egy újabb hitelválsággá alakul át, miközben a befektetők lázadnak, a hitelek összeomlanak, és a nemteljesítések száma csúcsot ér el egy olyan elszámolás során, amely a 2008-as eseményekre emlékeztet.

Mindeközben, miközben a CoreWeave-től a Google-ig mindenki felégeti a készpénzét, és verseng az adatközponti „balekpénzéért”, a piacok szemet hunynak a nemfizetési kockázat felett, amelynek objektív szintjei meghaladják a globális pénzügyi válság idején tapasztalt subprime-válságot (és a téves hitelminősítéseket).



A végső őrület – az államadósság

De ha ez az őrület a magánhitelezés terén még nem lenne elég ijesztő, akkor nézzük csak meg az államadósságot. Az elmúlt 25 évben a globális államadósság több mint ötszörösére, 21 billió dollárról 115 billió dollárra szökött az egekbe.


Ami még rosszabb, hogy ennek az adósságnak a költségei elérték a tízéves csúcsokat, amit az államkötvény-hozamok tízéves csúcsai is alátámasztanak.


Ami pedig a világ tartalékvalutájának hazáját illeti, az évente több mint 7,5 billió dollárt költ, miközben bevétele csupán 5 billió dollár.


Alig hat évvel ezelőtt az amerikai államadósság 23 billió dollár volt, a hitelfelvételi költség pedig 0,5%.


Ma ez az adósság meghaladja a 40 billió dollárt, a hitelfelvételi költség pedig 5% felett van.


Számoljunk csak utána...

Hamarosan az „Uncle Sam” egyetlen lehetősége a konstruktív nemfizetés vagy a „bazooka-pénz” lesz, amelyek bármelyike is a nemesfémek árát jóval a 2026. januári korábbi csúcsok fölé emeli.

Hozamvadászat, a katasztrófa figyelmen kívül hagyása

Ezeknek a figyelmeztetéseknek, mintázatoknak és a piac által küldött jelzéseknek ellenére a mai kétségbeesett adósság-kibocsátók és a hasonlóan kétségbeesett hozamvadászok csak a következő ügyletük időzítésén töprengenek, ahelyett, hogy ezeket a történelmi kockázatokat mérlegelnék.


Látják a 2026-os, 1,9 billió dollár értékű befektetési minőségű kötvénykibocsátást, amelynek kamatai 6–8%-ig is elérhetnek; látják az 5–6%-os hozamot kínáló amerikai kincstárjegyeket. És azt mondják maguknak, hogy ez „biztosan jobb, mint egy hozam nélküli díszkő”.


Az ilyen optimalizált csordaszellemű gondolkodásmód nem új keletű. Ahogy az intézményi „okos pénz” egyre messzebb merészkedik a kockázati ágon a hozam keresése érdekében, és kineveti az aranyat, hogy megszerezze az éves teljesítménybónuszát, az, amit nem akarnak észrevenni, szinte komikus lenne, ha nem lenne egyben olyan tragikus.


Különösen ennek az őrült piacnak három fő vakfoltja van.


1. vakfolt: A hozam mérése egy értékét vesztő pénznemben.

Jó érzés lehet látni, ahogy a nominális kötvényhozamok emelkednek; de amit a befektetők figyelmen kívül hagynak, az az, hogy ha a hozamukat dollár helyett aranyban mérik, valójában veszteséget szenvednek, nem nyernek.


Még az a szent 10 éves amerikai kincstárjegy is, amelyet a világ „kockázatmentes hozamnak” tekint, az elmúlt 12 évben 90%-ot vesztett értékéből, ha dollár helyett aranyban mérjük.


De ez történik egy valutával, amikor az M2 pénzkínálata (amelyet a bankok hitelbővülése hajt) mindössze hat év alatt 45%-kal nő. Vásárlóereje észrevétlenül olvad el, mígnem – ahogy Hemingway a szegénységet leírta – a folyamat a lassúból hirtelenbe fordul.


2. vakfolt: A „pozitív hozam” nyílt hazugság.

Azok, akik figyelemmel kísérik az arany idei drámai árcsökkenését, a hagyományos érvelésre hivatkoznak, miszerint a befektetők alternatív költséget látnak abban, ha hozam nélküli „kedvenc kavicsot” tartanak a magasabb hozamú kötvénypiac helyett.


De ez a logika abból indul ki, hogy a kötvénypiac (a SpaceX-től és a Google-kötvényektől [amelyek mind jóval a névérték alatt kereskednek] egészen az amerikai kincstár ígérvényeiig) valóban felülmúlja az inflációt.


És azok számára, akik úgy vélik, hogy a BLS jelenlegi CPI-inflációs skálája a valós inflációt tükrözi, akkor igen, a kötvények valóban magasabb hozamot kínálnak, mint a nemesfémek.


De bárki, aki képes párát lehelni egy tükörre és tízig számolni, jobban tudja.


Nemcsak hogy mindannyian sokkal magasabb mértékű inflációt ÉRZÜNK, mint a hivatalos 3,7%, de az infláció őszintébb mérőszámai szó szerint megerősítik, hogy az infláció közelebb áll a 10%-hoz.


Honnan tudom ezt?


Nos, ha ugyanazt a skálát használnánk, amit Volcker az 1980-as években alkalmazott (mielőtt a BLS több mint 20-szor módosította volna a BS CPI-skáláját az infláció elrejtése érdekében), akkor jelenleg legalább 11%-os inflációval szembesülnénk.


Vagy ha – Michael Greenhez hasonlóan – egyszerűen az adósságnövekedés éves ütemével mérnénk az éves inflációs rátát, vagy ha – Jeffrey Gundlachhoz hasonlóan – az import- és exportrátákkal mérnénk az éves inflációs rátát, akkor egy hasonló és őszintébb, legalább 9%-os inflációs rátát kapnánk.

Más szavakkal: ha a BLS hazugságai helyett valódi matematikát alkalmaznánk, rájönnénk, hogy az egész hozamgörbén egyetlen amerikai kincstárjegy sem haladja meg valójában az inflációt, és nem kínál pozitív hozamot.

Ez nem mese, hanem tény. Ez őszinte matematika.

Ennél is fontosabb, hogy ez csupán a történelem ismétlődése.


3. vakfolt: A kormányok játszadoznak, ahelyett, hogy szolgálnának téged.

Ahogyan számtalan alkalommal írtam már, és ahogyan mások is – Russell Napiertől Richard Wernerig – megerősítették, a csődbe jutott országok nem akarják, hogy az infláció megszűnjön; éppen ellenkezőleg, még többet akarnak belőle.


Az adóssággal terhelt (és így csődbe menő országok) legrégebbi trükkje az, hogy a valutájuk tönkretételével semmisítik meg az adósságukat, azaz „inflációval törlik el az adósságukat”.


A menő srácok ezt „pénzügyi elnyomásnak” vagy „negatív reálkamatoknak” nevezik, és az egész lényege az, hogy az inflációs ráták magasabbak legyenek, mint az adósságuk költségei (vagy a kötvényhozamok).


De itt van a bökkenő: Azok az inflációs ráták, amelyekre szükség van ahhoz, hogy meghaladják a 10 éves amerikai kincstárkötvény (jelenleg 5,13%-os hozammal) hozamát, rendkívül kínosak, és ezért politikailag mérgezőek azoknak a politikai és gazdasági opportunistáknak, akik évtizedek óta rosszul kezelik nemzeti mérlegünket.


A megoldásuk?

Egyszerű.

Egyszerűen hazudjanak az inflációs rátáról. Ez a trükk remekül jön az „Uncle Samnek”, de nyílt rablás az állampolgárai számára.

És ez, mellesleg, pontosan Warsh „inflációs munkacsoportjának” vagy az új „kivágott medián PCE-infláció” skála lényege. 

Még egyszerűbben fogalmazva: A „kockázatmentes hozamod” szó szerint kockázatmentes hozam.


Visszatérve az aranyra és az ezüstre.


De mi köze van mindezeknek a kötvényjelzéseknek és politikai trükköknek az arany elkerülhetetlen szárnyalásához? Hogyan lehetünk ennyire biztosak abban, hogy a nemesfémárak meghaladják a korábbi csúcsokat, és hogyan erősíthetjük meg, hogy még messze vagyunk az „aranycsúcstól”?


Más szavakkal: hogyan tudjuk mi, vagy bárki más, nyomon követni a holnap mintáit?


Valójában egyszerű, mert a tegnapi minták szinte kísérteties egyértelműséggel ismétlődnek.

Ebben a tekintetben a befektetők emlékezetének elképesztő rövidsége kissé ijesztő.

Emelkedő hozamok + növekvő adósság = további pénzérték-csökkenés és emelkedő aranyár

Alig néhány évvel ezelőtt szinte azonos adósság- és kamatkörnyezetet láttunk az arany drámai emelkedése kapcsán. Emlékezzenek a 2022–2024-es időszakra és Powell „hosszabb ideig magasabb” politikájára, amely a kamatemeléseket és a Fed mérlegének szigorítását célozta az állítólagos „infláció elleni küzdelem” érdekében – amit korábban még „átmeneti” jelenségnek nevezett?


Ahogy akkor is figyelmeztettem, Powell Amerikája és az akkori 33 billió dolláros adósságszint soha nem tudta volna elviselni a kamatok emelkedését anélkül, hogy összeomlott volna a rendszer, és elkerülhetetlenül kénytelen lett volna a „bazooka-pénz” bevetésére, ami a dollár drasztikus leértékelődését és az aranyár emelkedését vonta volna maga után.


Volckerrel ellentétben – aki az infláció elleni küzdelem érdekében emelhette a kamatokat, amikor az amerikai adósság még 1 billió alatt volt – Powellnek (és most már Warshnak) nincs ilyen lehetősége, amikor az adósságszint a 40 billió dolláros tartományban mozog.


A fiskális dominancia kemény matematikája empirikusan azt mutatja, hogy az „Uncle Sam” nem engedheti meg magának, hogy hosszabb ideig szigorú monetáris politikát folytasson. Túl sok dolog romlik el egy magas kamatlábú (adósságköltségű) környezetben, ami elkerülhetetlenül a fantáziapénzre való átálláshoz és egy inflációs végjátékhoz vezet.


És ami a dolgok tönkremenetelét illeti, emlékeznek a 2022–2024-es kamatemelési időszakra? 2022-ben a részvények és kötvények a legrosszabb nominális hozamot érték el 1871 óta. Ami pedig 2023-at illeti, a Powell kamatemelései által előidézett összeomló kötvénypiac a 2008 óta legnagyobb bankválságot is kiváltotta.


És mi történt ezután? Két évnyi hozamemelkedés és 500 bázispontos kamatemelés után Powell meghátrált; beindult a pénznyomtatás és a kamatcsökkentés, és 2025-ben az arany és az ezüst az egekbe szökött.


Emberek, ez mindössze egy éve történt – és mégis, senki sem látja felismerni azt a jól ismert helyzetet, amely az elkövetkező hónapokban és években elkerülhetetlenül bekövetkezik, miközben a szakértők az „aranycsúcsról” kiabálnak, és a mesterséges intelligencia a lakossági befektetőket (vészhelyzeti likviditás) egy újabb részvény- és hitelkatasztrófába vezeti, amelyet olyan kamatok és hozamok jellemeznek, amelyeket az USA egyszerűen nem engedhet meg magának.

Röviden: hamarosan a Fednek és az amerikai Pénzügyminisztériumnak, miután kimerítették minden kétségbeesett lehetőségüket és narratívájukat (a stablecoin csodamegoldásoktól a mesterséges intelligencia növekedési csodáin át), ismét szembe kell nézniük a kemény matematikával: nincs elegendő természetes kereslet a túlzottan eladósodott és fegyverként használt adósságleveleikre, és nincs elegendő GDP vagy adóbevétel az adósságaik törlesztéséhez.

Dobpergés az egérkattintóknak

A fizetésképtelenség politikai bűne mellett az egyetlen lehetőség, ami a washingtoni csapdába esett elitjeinknek marad, az lesz, hogy további billióknyi likviditást kattintanak elő, ami valószínűleg az arany újraértékelődését, és így egy újabb, mintázatos, „értékcsökkenési kereskedés” által hajtott hátszelet jelent a nemesfémek számára, ahol az ezüst fog a leggyorsabban száguldani a következő emelkedő trendben.


Ennek a mintának semmi köze az időzítéshez.


Minden köze van viszont az időhöz.


És azok számára, akik értik a történelem mintáit és a matematika kegyetlen őszinteségét, mi, aranybefektetők (akiket nem korlátoznak fedezeti kiegészítési felszólítások, stop-loss határidők és éves hozambónuszok) rendelkezünk minden szükséges idővel ahhoz, hogy végigkövessük a következő ciklus kibontakozását.


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page