AZ IDEGEN DIVATSZÓ (Gyimóthy Gábor rendkívüli nyelvleckéztetője)

AZ IDEGEN DIVATSZÓ

Mélységesen utálom a

divatba jött szavakat,

amelyeket, ha meghallja,

a kutya is megugat.

Használóik eveznek a

vadidegen vizeken:

legyen a mafla divatszó

lehetőleg idegen!

Ilyen szó az abszolút is

és az emblematikus,

vagy a rettenetes extrém

és most az ikonikus!

(Úgy szeretem, ha valaki

azt mondja, abszolút nem

Hisz’ úgy nem teljesent kell, de

egyáltalánt értenem...!

Teljesen nem, furcsa lenne

– ebből látod, hülyeség –

de használójára mégsem

szakad rá a magas ég!)

Hátmég az evidencia

és a bamba adekvát.

Karácsonykor ilyenekkel

díszíthetnénk föl a fát...

(Így lenne a fa díszes is

ragyogó és takaros,

mert nálam az idegenszó

– közismerten – mind piros!)

Nyelvünkben ezrével hemzseg-

nek az idegen szavak.

Az nem látja, ki szemet huny,

vagy az, aki nagyon vak.

Ám a divatszó, ezen túl,

gyakran kizárólagos,

ezért – például a fotó –

fullasztón utálatos!

(Arról nem is beszélve, hogy

mindössze csak fényt jelent,

de fénykép helyett használják

kint is, bent is, fönt és lent...!)

Van, hogy az új  divatszónak

eltűnt régi értelme.

Aki hallja, tanakodhat,

belefájdul az elme!

Magyarázd meg, hogy mit értesz

az ikonikus alatt?

Madarat fogsz azzal, avagy

rágcsálót? – Netán halat?!

Hiszen a régi értelme

meglepően egyszerű.

Akkor nem jelentett mást, csak

épp annyit, hogy képszerű!

Ma már rég nem beszélgetnek

– az senkinek jól nem áll –

mert ma, „előkelő” szóval,

mindenki kommunikál...!

Egy további divat rémség,

hogy mindenki „regisztrál”.

Nem regisztráltatja magát,

hanem hetykén „regisztrál”!

Eszébe se jut, mit csinál,

hogyha – úgymond – regisztrál!

Föliratkozni igével

nyilván hadi lábon áll.

Elfelejti, olyan is van,

mint a bejelentkezés,

oly divatos a regisztrál,

és használni oly mesés!

Negyven éve senkinek nem

volt baja a gluténnal.

Ámde változnak az idők

és az őrület szárnyal.

De amit az anyanyelvünk

önmagának kikér,

a gluténnak magyar neve

egyszerűen sikér!

Amikor még egyik szó sem

volt közismert fogalom,

átvettünk egy idegen szót!

Íme, ez a borzalom!

Itt aztán nem csak megáll, de

zokog is a józan ész:

van rá magyar szavunk és te

mégis idegenért mész??!

Hányingert kapok e szótól

és a szám íze fanyar,

miért kell nekünk a laktóz??

A tejcukor túl magyar??!

A tejcukor olyan szó, hogy

magyarul van értelme!

Kérdezd meg, hogy mi a laktóz?

Soká jársz majd kérdezve!

Lehetőséget szorít ki,

a divatos opció.

Tehát fölösleges is és

különösen marha szó!

Ám a borzalmaknak csúcsa

a „szép” kemikália!

Száműzte a magyar szót, hisz’

a vegyszer már pária!

Orrvérzésig folytathatnám

– s szórnám falra a borsót...

E szavakkal szegelik a

nyelvünknek a koporsót.

Zollikerberg, 2024 I. 25.