Az „Izrael az első” szelleme elillant a republikánus palackból (Alastair Crooke jegyzete)

Eredeti cikk:

The genie of ‘Israeli First’ dominance is out of the bottle, Alastair Crooke, 2025. szeptember 22. © Fotó: Public domain

Netanyahu hamarosan rájön, hogy Izrael elvesztette Amerikát – és a világ többi részét is.

„Gáza lángokban áll; a zsidó állam nem fog engedni” – hirdeti izgatottan Katz izraeli védelmi miniszter: „Az IDF vasököllel csap le a terrorista infrastruktúrára”. 

Valójában az elmúlt hetekben Izrael a Gázán kívül a Ciszjordániában, Iránban, Szíriában, Libanonban, Jemenben és Tunéziában található „infrastruktúrára” is lecsapott.

Az úgynevezett „szabályokon alapuló rend” tervezetét (ha egyáltalán létezett valaha a szólamok mellett)

felrúgták az erőszakos cionizmus javára: népirtás, folyamatos béketárgyalások leple alatt végrehajtott meglepetésszerű támadások, merényletek és a politikai vezetés lefejezése.

Ez egy korlátok nélküli háború; szabályok és törvények nélkül; az ENSZ Alapokmányának teljes megvetésével. Az etikai határokat „morális relativizmusnak” minősítik.

Valami mélyreható átalakuláson megy keresztül az izraeli külpolitika.

Ezt az átalakulást a cionista gondolkodásmód legmélyén végbemenő fordulatként kell értelmezni (egy utazás Ben Guriontól Kahane-ig), ahogy Yossi Klein írta.

Izrael elmúlt évtizedekben alkalmazott stratégiája továbbra is azon a reményen alapul, hogy valamilyen szó szerinti, kiméra-szerű átalakulás, „deradikalizáció” valósul meg mind a palesztinok, mind a régió egészében – egy olyan deradikalizáció, amely „biztonságossá teszi Izraelt”. Ez a cionisták „szent grálja” Izrael megalakulása óta.

Ron Dermer izraeli stratégiai miniszter azt állítja, hogy egy ilyen radikális tudatváltozás csak az ellenfeleinek teljes meghódítására irányuló bombázásokkal érhető el. (Ez a tanulság, amelyet a második világháborúból von le). Egy szempont – Izrael külpolitikája – tehát egyértelmű: ez a „dzsungel háborúja”.

De van egy másik megközelítés is, amely talán még aggasztóbb:

azok a normák és etikai elvek, amelyeket Izrael nyíltan megpróbál szétrombolni, végső soron az amerikaiak által hirdetett normák és értékek.

Megdöbbentő, hogy az Egyesült Államok feladta hagyományos etoszát, amikor Izraelről van szó.

Ahelyett, hogy kritizálná vagy korlátozná Izrael normákat sértő katonai akcióit, a Trump-adminisztráció utánozza azokat – béketárgyalások álcája alatt végrehajtott meglepetésszerű támadások, vezető tisztségviselők meggyilkolására irányuló kísérletek, valamint rakétákkal való támadások ismeretlen hajók ellen Venezuelánál, amelyek a legénységet elporlasztják.

Az Egyesült Államok ezt nyíltan teszi – Izraelhez hasonlóan megvetve a nemzetközi jogot és egyezményeket.

Úgy tűnik, hogy az amerikai kormányzat kulcsfontosságú szereplői egyre inkább támogatják Izrael katonai stratégiáit, és még a „igazságos háború” erkölcsi etoszától is eltávolodnak, mondhatni, és inkább az „Amalek” héber etoszához közelednek. Ez azt jelenti, hogy a nyugati erkölcsi „szoftvert” az abszolút háború alternatív „igazságosságával” frissítik.

Van jövője Izrael államnak? Izrael jelenleg a második Nakba-t hajtja végre Gázában és a Ciszjordániában, miközben a zsidó társadalom továbbra is elnyomás és tagadás fogságában él – pontosan úgy, mint 1948-ban. Az izraeli történész, Ilan Pappe 2006-ban megírta 1948-as Nakba-ról szóló alapvető jelentőségű művében, hogy alapvető fontosságú „[a 1948-as események] felidézése a feledésből”:

Miután [1948. március 10-én] meghozták a döntést, hat hónapba telt, mire a feladatot végrehajtották. Amikor véget ért, Palesztina őslakosainak több mint fele, közel 800 000 ember kényszerült elhagyni otthonát, 531 falu … pusztult el, és tizenegy városi negyed lakói elmenekültek. A terv … és mindenekelőtt annak szisztematikus végrehajtása a következő hónapokban egyértelműen etnikai tisztogatásnak minősült, amelyet a nemzetközi jog ma emberiség elleni bűncselekménynek tekint …

Az 1948-as történet nem bonyolult … Ez a palesztinai etnikai tisztogatás egyszerű, de borzalmas története, egy emberiség elleni bűncselekmény, amelyet Izrael tagadni akart, és a világot arra késztette, hogy elfelejtse. A feledésből való előhívása a mi feladatunk, és ez nem csupán egy régóta esedékes történetírói rekonstrukció vagy szakmai kötelesség; ez … egy erkölcsi döntés, az első lépés, amelyet meg kell tennünk, ha valaha is esélyt akarunk adni a megbékélésnek.

Nemrég írtam arról, hogy az izraeli filmrendező, Neta Shoshani vitatott dokumentumfilmje a 1948-as Nakba-ról megmutatta, hogy

az izraeli etikai és jogi határok a vérontás és a nemi erőszak során eltűntek.

Shoshani szerint az etosz teljes elvesztése (nem volt elszámoltatás és igazságszolgáltatás) veszélybe sodorta az akkori államalapítási projekt legitimitását.

Ha ez másodszor is megismétlődik – a jelenlegi háború –, akkor, figyelmeztet, „ez lehet az, ami véget vet Izraelnek”.

Shoshani megjegyzései utalnak arra a traumára, amelyet a szekuláris liberális zsidók éreznek, amikor tanúi lesznek annak, hogy a nagyrészt szekuláris-liberális társadalom normái és életmódja felborul az izraeli jobboldal militarista és eszkatologikus céljai felé való elmozdulás következtében. Smotrich pénzügyminiszter nemrég kijelentette, hogy a zsidó nép „a megváltás folyamatát és az isteni jelenlét visszatérését Sionba éli meg – miközben a „föld meghódításában” vesz részt”.

Sok európai zsidó valóban azért érkezett az új izraeli államba, hogy biztonságot és védelmet találjon, de azért is, hogy részt vegyen a cionista projektben Palesztinában.

Jelenleg Netanjahu kijelenti, hogy Trump „100%-os” támogatását és „korlátlan hitelt” kap a régióban kialakult zűrzavarért. Ben Caspit írja, egy magas rangú izraeli diplomata szavait idézve:

„Az a tény, hogy Rubio csak néhány nappal a [dohai] támadás után érkezett ide, és szinte semmilyen kritikát nem fogalmazott meg – sőt, éppen ellenkezőleg –, hátszelet ad Izrael gázai műveletének... Izrael még soha nem kapott ilyen nagylelkű és hosszú hitelkeretet egyetlen amerikai kormányzattól sem”.

Trump pedig úgy tűnik, hogy eltávolodik a „globális béketeremtő” címkétől, és inkább az amerikai „kivételes nagyság” demonstrálására koncentrál – vámok, szankciók vagy katonai műveletek révén –, ezzel is demonstrálva Amerika domináns, ha nem is nagyhatalmi szerepét.

A problémák azonban túlságosan is nyilvánvalóak: az elmúlt években Izrael nagyrészt háttérbe szorult az amerikai nemzeti konzervativizmus konferenciáján. Ezúttal azonban a zsidó állam és háborúi nem kerülhetők el. A legutóbbi konzervativizmus konferencia „polgárháborúba” torkollott az Izraelt támogató neokonzervatív „realisták” és azok között, akik azt kérdezték:

„Miért ezek a mi háborúink? Miért Izrael végtelen problémái Amerika terhei? Miért kellene elfogadnunk [Izraelt az „Amerika első” politikának részeként]?”, ahogyan az The American Conservative szerkesztője felrobbant: „Kurvára nem kellene!”

A feszültség a Republikánus Pártban nyilvánvaló: a MAGA-támogatók Trumpot szeretnék támogatni, de a nagy zsidó adományozók és kommentátorok, mint például a pro-izraeli sólyom Max Abrahms, kigúnyolták a konferencián Tucker Carlson-t szerető „MAGA-izolacionistákat”, akik „megőrültek” a Közel-Keletről való kivonulásukkal.

Trump figyelmeztette Netanjahut, hogy a gázai népirtás miatt Izrael támogatottsága csökken a republikánusok körében, különösen a fiatalok között. Ennek ellenére Trump (bármilyen okból is) nem változtatott Izrael iránti rendíthetetlen támogatásán, de figyelembe vette a támogatói körében uralkodó „hangulatot”.

Ha Trump valóban észrevette a változást, Netanjahu nem törődik vele. Amir Tibon a Haaretz-ben így ír:

„Ha Trump azt hiszi, hogy az Izrael „kongresszusi ellenőrzésének” elvesztéséről szóló megjegyzései felébresztik Netanjahut, akkor téved. Az izraelieknek nem volt szükségük Trumpra ahhoz, hogy tudják, országuk elveszíti a globális közvélemény harcot”.

„Netanjahu és Ron Dermer … békében vannak Izrael nemzetközi támogatásának elvesztésével, fokozott elszigeteltségével, a szankciók fenyegetésével és vezetőik (beleértve magát Netanjahut is) elleni letartóztatási parancsokkal. A kettőnek ez láthatólag nem számít, és az ok, ironikus módon, éppen az a férfi, aki riadót fújt: Donald Trump”.

„Netanjahu szemszögéből, amíg Trump támogatja, semmi sem számít”.

Nos, Izrael háborúi elvesztettek egy generációnyi fiatal amerikai konzervatívot – és ők nem jönnek vissza. Bármi is legyen Charlie Kirk meggyilkolásának körülménye, halála hagyta elillanni az „Izrael az első” szellemét a republikánus politika palackjából.

Amikor Netanjahu kinéz, rájön, hogy Izrael elvesztette Amerikát (és a világ többi részét is).

---

deepl.com/en/translator – VDGy