Azoknak, akiket érdekel a korona-krízis pszichológiai megközelítése
Január 5-én készített Gunnar Kaiser tanár, filozófus egy interjút dr. Hans-Joachim Maaz pszichiáterrel. Dr. Maaz pszichoanalízissel is foglalkozik és számtalan könyvet írt.
Véleménye szerint a korona-krízis egy félelem-komplexuson alapul, a vírust a félelem kiváltására használják ki. Azzal, hogy az emberek figyelmét leköti a vírustól való félelem, elterelődik a figyelem minden más dologról, melyek talán még sokkal nagyobb okot adhatnának a félelemre. A politika részéről ez a lehető legjobb elterelés. Az emberek egy része most el van foglalva azzal, hogy folyamatosan a haláltól fél. Ezt a félelmet tudatosan váltották ki és tartják fenn. A számokkal, esetszámokkal egy szándékos megtévesztés történik és a média a politika legnagyobb támogatója ebben. Az a politika, ami az emberek megnyugtatása helyett ilyen eszközhöz nyúl, azt tesz később a polgárokkal, amit csak akar.
A mód, ahogy a politika kommunikál, felhecceli az embereket, ellentéteket, harcokat eredményez a társadalmon belül. Az emberek személyisége jelenleg olyan változásokon megy keresztül, ami egy beteg társadalmat fog eredményezni. Egy tömegpszichózis elszenvedői lettünk.
Tulajdonképpen egy nárcisztikus társadalom vagyunk, ami tele van szeretethiányos emberekkel. Már a gyerekek sem kapnak szeretetet, a családban sokszor a szülő-gyerek kapcsolat sem ideális. A hiányzó szeretetet az emberek anyagi teljesítménnyel és konzumcikkekkel próbálják kompenzálni. Sokszor pedig pénzzel és hatalommal. Ha már ez a nárcisztikus kompenzáció sem lehetséges, az ember ismét a kiváltó okokkal, sokszor a gyerekkorra visszavezethető lelki problémákkal, csalódásokkal, belső félelmekkel konfrontálódik. És ez teszi az embereket őrültté, ez a magyarázat erre a mai kollektív őrületre. A kollektív őrületre pedig egy kollektív megoldást keresnek, amit a jelen helyzetben a korona elleni intézkedések testesítenek meg.
A félelem azonban nemcsak az átlagemberek tömegeinél, hanem a hatalmi elitnél is megjelenik. Azok, akik ma hatalomhoz jutnak, mindannyian nárcisztikus személyiségzavarral küzdenek. Vannak olyan súlyos nárcisztikus zavarok, amiket pszichiáternek kell kezelni, a kezelés szükségességét az dönti el, hogy ki hogyan tud a nárcisztikus hajlamával bánni.
A politikus nyilvánvalóan kiéli ezt a hajlamot. Ha téved sem látja be, folyamatosan megerősíti magát, mert ha nem tenné, ha nem hinne magában és az igazában, összeomlana. A végsőkig kitart a döntései mellett. És ez egy patológiás fejlődési folyamat.
Azok, akik nincsenek hatalmon és szeretik ha vezetik őket, nem képesek dönteni, szívesen alárendelik magukat másoknak, ők is egy patológiás fejlődésen mentek keresztül, ők azok, akik soha nem voltak autonóm, önálló, öntudatos emberek. Nekik mindig külső tanács és irányítás kell, mert nem tudják maguk sem, hogy mire van szükségük. Nekik van szükségük a megmentőre.
Ez a két szintje a nárcizmusnak jól kiegészíti egymást.
Az ember életében nem elég a felismerés, hogy valamit jól vagy rosszul csinál, kell hozzá a képesség is a változtatáshoz. Sokszor nincs meg a képesség, ilyenkor kell egy negatív következmény pl. egy betegség, egy rossz tapasztalat, ami elindítja az embert a változás útján. Ebben a krízisben is ez van érvényben. Először valami nagyon rossznak kell történni sok ember életében ahhoz, hogy az emberek megmozduljanak a változásért.
A változás nem a politikusoktól fog kiindulni, mert ők nem látnak be hibákat, hiszen az egyenlő lenne a bukásukkal. A társadalomból tud csak kiindulni a változás. A tömegeknek kell irányt váltani.
Sok embernek csak azért fontos a tömeg, hogy szabadon kiélhesse az emócióit. Ez is visszanyúlhat a gyerekkorra és ez stresszt okoz.
Most a koronakrízis erre is módot ad, hogy az emberek kiélhessék az agressziójukat, ellenségképet találjanak és kollektíven gyűlölködjenek.
Ezt látjuk akkor is, mikor az oltatlanokból bűnbakot csinálnak és kollektíven őket vádolják mindenért. Úgy tűnik, az emberek semmit nem tanultak 1933 óta. Ugyanez a helyzet a tüntetésekkel, a tüntetők a hibásak, a megköveznivalók.
Ahogy a családokban előfordul, hogy a szülők két gyerekkel különböző módon bánnak és a gyerekek ezáltal egymás riválisai lesznek, ugyanez történik nagyban is a néppel. A politikai hatalom megkülönböztet és igazságtalanul bánik egyes embercsoportokkal, azért, hogy ezek egymással harcoljanak, és még véletlenül se veszélyeztessék a politikai hatalmat. "Oszd meg és uralkodj!"
Jelenleg mindenhol ott a megosztottság: a családokban, a munkahelyeken, a baráti kapcsolatokban, mindenhol. Fontos az ellenállás, de az alkalmazkodás is. Mindenkinek egyénileg kell eldönteni mennyit tűr, miben alkalmazkodik és mi az, aminek konzekvensen ellenáll a túlélés érdekében, hogy megtartsa a munkáját, hogy ne rokkanjon bele a helyzetbe, hogy megtartsa az emberi méltóságát. A kis társaságokban találkozás fontos és célravezető, hogy kitapasztaljuk miből engedünk és miből nem.
Az ellenkező véleményeket meg kell próbálni ütköztetni. El kell érni, hogy meghallgassanak bennünket is, mert a mi véleményünk folyamatosan el van nyomva.
Az oltott embertársainkkal nagyon nehéz ezekről a témákról beszélni. A témát nem erőltetni kell, hanem felajánlani, és nem a tények felől, hanem érzelmi oldalról kell megközelíteni, ha hidakat akarunk építeni az eltávolodott családtagokhoz, barátokhoz vagy éppen kollégákhoz.
Az esély az irányváltásra még nem túl nagy, mert még nem vagyunk a mélyponton, ahonnan már csak felfelé vihet az út. A megosztottság problémájának megoldásában a média hatalmas segítség lehetne, de a média nem a megosztás ellen, hanem érte dolgozik.
Az embereknek abba kellene hagyni a vádaskodást és mindenkinek a saját személyes félelmeit kellene tisztázni magában. Ezek a személyes félelmek beszélgetések során kerülhetnek felszínre, ezért nagyon fontosak a társas kapcsolatok, még akkor is, ha csak néhány ember jön össze. Ha felismerjük a saját személyes félelmeinket, képesek leszünk a viselkedésünkön pozitív irányba változtatni és egyre könnyeben megtaláljuk a közös hangot a többi emberrel.
A jövő szempontjából az egyik legfontosabb a gyerekek normális fejlődésének biztosítása. Ehhez azonban egy stabil családi háttér kéne, kiegyensúlyozott, gondtalan anyákkal és apákkal. Ez az, amiért dolgoznunk kell. És továbbra is dolgoznunk kell, hogy a kritikus hangok végre meghallgattassanak. Még tartani fog egy darabig mire ez megvalósul, de feladni nem szabad.
