VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 20. Csoportok diszkrét bája

Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)




Szőke László



Bal-siker

avagy

a baloldaliság humbugja

(sőt, mi több: modern vallásalapítás)


Budapest, 2002–2006



20.



Csoportok diszkrét bája



Lássuk, hogyan, milyen sikerrel szólítják meg az említett embercsoportokat a baloldali felekezet papjai és kétbalkezes ellenlábasaik. Nagyon kérem, senki ne vegye magára a leegyszerűsítő jellemzéseket. Ezek csak a többségre, nem az egyénre vonatkoznak. Meg az is lehet, hogy tévedek.

A hatalmi elit politikai orientációja teljesen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Valaha magától értetődő volt, hogy a „felső tízezer” konzervatív meggyőződésű, legfeljebb családjuk ellen lázadozó arisztokratacsemeték vallották magukat szocialistának, elsősorban rokonságuk bosszantása céljából. Mára a hatalmi elit összetétele is megváltozott, de az egykori munkásvezérek is kicserélődtek. Az új baloldal nem harap, sőt! Kiváló üzleti partnernek bizonyult. Ezek a politikusok – hiába a régiek a választóknak címzett szólamok – évtizedek óta nem utaztak villamoson, vonaton. Lakótelepet is csak akkor látnak, ha választási nagygyűlést kell ott tartaniuk. Ők bizony erősen hasonlítanak arra a parasztvezérre, aki aligha különböztetné meg a libát a kacsától, vagy az árpát a búzától.

Az új elit nagyon nagy része rendkívül erősen összefonódott a balnak nevezett oldal klérusával. Rengeteg az átfedés is. Ez bizony érdekházasság a javából, bár az objektív anyagi érdekeken túl van némi szubjektív, érzelmi töltete is a vonzalomnak. A baloldal szektájához tartozást vállalni roppant trendy. Különösen az értelmiségi elit körében. Akármilyen felszínesek is ismereteik a baloldal múltjáról, ideológiájáról, ők büszkén vállalják azt, mint „meggyőződést”. (Nem tehetek róla, de erről nekem mindig azok a kigyúrt, tetovált, kopaszra borotvált fazonok jutnak az eszembe, akik hatalmas keresztet akasztanak nyakukba. Mert divat. Ha nem aggódnék testi épségemért, szívesen megkérdezném valamelyiket, mit is tud a krisztusi szeretetről.)

A periférián segélyből (vagy abból se) élők számára a társadalmi szolidaritást a szószékről hirdető szocialisták képviselik a reménysugarat. A bal hajlamosabb alamizsnát osztani, mint a másik oldal. Miért? A közhiedelemmel ellentétben, ez alig terheli meg a költségvetést, a tétel elenyésző. A „jobb” (értsd: nem bal) oldal sem smucigsága folytán hajlamos kevésbé az adakozásra. Inkább arról van szó, hogy a terheket cipelő választóikat köpnék le, ha azok kontójára több ingyen nyalókát ígérnének.

Egykor az öregek voltak konzervatívok, az ifjak a baloldali forradalmárok. Valami megváltozott. A ma egyetemistái, diákjai mintha máshogy gondolkodnának.[1] A baloldal szektájának hittérítői közel sem építhetnek rájuk oly biztonsággal, mint valaha. Az ifjak mások? Nem. Csak arról van szó, hogy átlátnak a luxusautókból kiszálló népvezéreken. Az elmúlt évtizedekben eljátszott szerepüket követően a szocialisták aligha tudják a friss elmékkel elhitetni, hogy ők képviselik a progressziót.

A közalkalmazott gazdasági érdekei csak látszólag egyértelműek. Úgy tűnhet, munkahelyét az erős államnak köszönheti, jövedelme a költségvetés által összeharácsolt pénzhegy nagyságától függ. Ez lenne a baloldal által nagy hangon propagált jóléti állam hozadéka. A valóság persze más. A közalkalmazott a magas elvonások miatt nem talált munkát az állam által sanyargatott magánszférában. Ezenkívül, ő a rendszernek csak mostohagyereke. Ha az elit szükségesnek látja, zsebpénzét bizony megvonják, sőt, vacsora nélkül maradhat ő is. Ezzel tisztában is van. Ezért nem tekinthet a baloldal a közalkalmazottak seregére úgy, mint biztos szavazóbázisra.

A kialakult helyzet tragikus iróniája, hogy deformálódott a baloldal viszonya a magánszféra, a valódi gazdaság alkalmazottainak irányában. Míg a kezdetek kezdetén ezek szószólójaként, érdekeik védelmezőjeként lépett fel, ma már olyan igáslóként kezeli e csoportot, amelyet üthet-vághat. Majd ők elhúzzák a jóléti állam rozzant szekerét. Ha e csoport tagja felismeri, milyen szerepet is szánt neki az elit, azonnal kinyílhat a bicska a zsebében a baloldal populista ígéreteit hallva.

A kis- és középvállalkozók aligha viszonyulhatnak másképp a baloldalhoz. Ők is a kiszemelt áldozatok közé sorolhatók. Nekik az állam ellenségük, az annak erősítését nem mindig hirdető, de mindig megvalósító bal nemigen kelthet vonzalmat körükben. A baloldali felekezet igehirdetői néha tesznek erőtlen kísérleteket a vállalkozók megnyerésére, de ebben a jelek szerint maguk sem hisznek.

A nyugdíjas egyszerre áldozata és szilárd támasza a rendszernek. A jóléti állam baloldal által kierőszakolt összekalapálása idején volt a kisöreg aktív munkavállaló, őt fosztották ki, hogy azt (is) finanszírozhassák. Aligha vannak tartalékai, a költségvetés által megrabolt családjára sem nagyon támaszkodhat. Egyetlen szalmaszálként kapaszkodik az állami nyugdíjrendszer juttatásaiba egy olyan világban, melyben az élet akkor is folyamatosan drágul, ha nincs infláció, hiszen a javak és szolgáltatások egyre szélesebb köréért kell fizetni. A baloldal mesteri taktikákat dolgozott ki arra, hogyan tetszeleghessen minden nyugdíjas Mikulásának szerepében. Szavaznak is hajlott korú honfitársaink lelkesen a jószívű szocialistákra, akik könnyű szívvel ígérgetnek az adófizetők kontójára.


Előző rész: itt.



(folytatjuk)

[1] Ez a kedvező tendencia 2006 óta, úgy tűnik, Magyarországon visszafordult.


MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek