Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 24. Jobboldali balfácánok
Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)
Szőke László
Bal-siker
avagy
a baloldaliság humbugja
(sőt, mi több: modern vallásalapítás)
Budapest, 2002–2006
24.Jobboldali balfácánok
Több mint két évszázada folyik a gigászi mérkőzéssorozat. A magára vörös mezt öltött csapat sikert sikerre halmoz. Ezen alig változtatott az a tény, hogy a lelkes amatőröket időközben profi, csak a pénzre koncentráló játékosokra cserélték, és fanatikus szurkolók helyett is fizetett kórus buzdítja azokat. Mi a titkuk? Nem játszanak jól! Viszont mindig övék a kezdeményezés. Ők szabják meg, mikor, a pálya mely pontján, mire is menjen ki a küzdelem. Néha még a szabályokat is ők hozzák. Ellenfeleik viszont kishitűek, szervezetlenek, azt sem tudják, hogyan határozzák meg önmagukat.[1]
Ha a baloldal létező valami, úgy kénytelenek vagyunk ellenlábasaikat jobboldalnak nevezni. Ha a baloldal nem más, mint a hatalom megszerzésére szövetkezett, populista nézeteket hirdető egyének érdekszövetsége, akkor mi a jobb? Azt nem tagadhatjuk le, hogy a hatalom megszerzése, gyakorlása a cél ezen az oldalon is. De mik az értékek? És mi a harci technika? Konzervatív lenne a jobboldal, mint néha nevezik?
A konzervatív jelző használata – már bocsánat! – nagy marhaság. A szocialista az, aki, ha teheti, vagy választóinak úgy imponál, bigottabb lesz egy inkvizítornál, sovinisztább egy világháborús japán vezércikkírónál. (Holmi letűnt, úri világ képviseletével, antidemokratikus magatartással sem lehet a jobboldalt meggyanúsítani. Urizálni mindig a felkapaszkodott bunkó tudott igazán. Aki találkozott annak idején fontos elvtársakkal, az tudja, mire gondolok.) Ha viszont nem a konzervativizmus az összekötő kapocs a jobboldalon, akkor mi? Bizony már a definíció megfogalmazásánál is beleütközünk abba, hogy a baloldalon van a kezdeményezés. A jobboldal ugyanis ma már nem más, mint egy szekértábor, melyben kétségbeesésükben összetömörültek mindazok, akik próbálnak védekezni a baloldali demagógia következményei, valamint a vörös elit uralma ellen. Ezért van eleve defenzívában a jobb. Már meghatározását is a baloldal diktálja!
A párbajban a fegyver nemét is a baloldal választja. És az hat évtizede ugyanaz. Amióta tákolgatják a jóléti államot, a küzdelem legfőbb színtere nem változik. Ki ígéri meg több ingyenes cukorka kiosztását. A választók engedelmesen tudomásul vették a fosztogató-osztogató mechanizmus első felét. Hagyják magukat kizsebelni. Elhitték, már csak az maradt nekik, eredményesen tülekedjenek a nagy kegyesen visszaosztott nyalókákért. És a jobboldal felvette a kesztyűt, próbál rálicitálni a vörösök ígéreteire. Öngyilkos dolog ez. Nem vezet sehova, de saját választótáborának kemény magját, a gondolkodó emberek sorait ritkítja. Mi lenne, ha egyszer egy párt, csupán a változatosság kedvéért, a választókat felnőtt, értelmes emberekként kezelné? Ha megpróbálná elmagyarázni, hogy a szakadék felé rohanunk? (Igaz, a hatalomgyakorlással járó kéjérzet csökkenne, ha nem lehetne a GDP nagyobbik felét uralni újraelosztás ürügyén.)
Lehet, hogy éppen ez a baj, nem csupán az, hogy a bal ténykedése hajszolta bele a másik oldalt is valamiféle „jó fejedelem” szerepébe. Ma már mindkét oldalon ugyanazok az ígéretek. Ugyanazt a paternalizmust látjuk jobbról és balról. Talán csak a megcélzott társadalmi csoportok különböznek (árnyalatnyit). Ez ma már egy gigászi verseny, ki lesz a jóságosabb király, és csak a máz színe különbözik. Számos országban nem is látni jobboldali pártokat (mármint nem baloldaliakat).
Előző rész: itt.
(folytatjuk)
[1] Nem győzzük hangoztatni: 2006-ban vagyunk, amikor ez íródott.
