Bárhogy végződik is, ennek a háborúnak a pénzvilág lesz a legnagyobb nyertese – Baljós összeesküvés

El voltam keseredve. Hát. Minden sötét és szomorú lesz. Állat védheti otthonát; hanem másfajta háború ez.

Fegyvert ragadni gyengeség: megöl az ellenség és megver s elszáll rólam a kedves ég. Jogállamban a pénz a fegyver.

A hadviselés itt ma más. A hős a kardot ki se rántja. Bankó a bombarobbanás s mint fillér, száll szét a szilánkja.

József Attila: Gyönyörűt láttam – Részlet

Egy korábban elképzelhetetlen méretű háború rázta meg Kelet-Európát. Annak ellenére, hogy a konfliktusban szereplő összes résztevevőnek (Ukrajna, Oroszország, Európa, USA, NATO, ENSZ) elegendő ideje és alkalma volt, hogy ezt a pusztítást megakadályozza, mégsem tette. A harcoló felek mindkét oldalon súlyos veszteségeket szenvedtek. Az ukrán veszteségek gyaníthatóan nagyságrendekkel magasabbak, mint az oroszoké, akik a háború első időszakának harctéri pofonjai után a legfontosabb szempontok közé emelték, hogy minél kevesebb koporsót kelljen hazaküldeni.

A háború megvívása során a tüzérségi csapások a felelősek a veszteségek 70-80%-ért (a légierő jóval korlátozottabban került bevetésre, mint az elmúlt időszakok konfliktusaiban).

Mivel az orosz erők szinte a front teljes szakaszán végig többszörös fölényben voltak az ukránokkal szemben, így nehezen képzelhető el, hogy a sokszor a politika nyomására, megfelelő tüzérségi támogatás nélkül végrehajtott támadások során ne érvényesültek volna a brit hadsereg által korábban kiszámolt kockázati tényezők.

A háború sújtotta ukrán területeken a rombolás világháborús mértékű. Ez itt nem egy lokális háború, ez a történelem „nagy” háborúival összemérhető pusztítás.

És meddig mehet ez így tovább? A meglévő orosz készletek, a gyártási kapacitások és a tüzérségi eszközök elhasználódása alapján az oroszok ezt a tüzérségi aktivitást legalább még két évig fenn tudják tartani. Az ukrán és az orosz társadalom a veszteségekkel kapcsolatos titkolózások miatt nem képes reálisan látni, hogy mibe is kerül neki valójában ez a konfliktus. A háború után nagy valószínűséggel mindkét fél állampolgárai (de különösen az ukránok) számon fogják kérni a saját vezetőiken ezeket a számokat.

Volodimir Zelenszkij elnök csapata azt tervezi, hogy 2023 februárjában béketervet nyújt be a háború befejezésére. Európai és ukrán diplomaták szerint Zelenszkij csapata jelenleg a terv tökéletesítésén dolgozik, céljuk, hogy elképzeléseiket a teljes körű orosz invázió első évfordulóján, február 24-én vagy azt megelőzően mutassák be. Ugyanakkor Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere szerint nem helyénvaló az Oroszországgal vívott háború befejezésének időpontjáról beszélni, mivel amikor a létezéshez való jogért folytatott küzdelemről szólunk, teljesen más szempontokat kell figyelembe venni.

A miniszter biztos abban, hogy Ukrajna kétségtelenül nyer, de három kérdés továbbra is megválaszolatlan:

Mikor nyer Ukrajna?
Mi lesz pontosan a győzelem?
Mit tesz majd Ukrajna a győzelem után?

„E három kérdés közül csak az elsőre nincs válaszom. Amikor a létezéshez való jogért küzdesz, a határidők nem helyénvalók. A második kérdésre az alapvető válasz egyszerű: győzelem lesz minden, ami Ukrajna területi integritásának teljes helyreállításával jár. Ezt követően pedig más győzelmek következnek: kártérítések, büntetések, Oroszország kizárása az ENSZ Biztonsági Tanácsából, stb.” – mondta Kuleba.

Kuleba szerint Ukrajna minden szükséges fegyvert megkap a partnereitől, ez csak idő kérdése, és itt nincsenek tabuk az egyes fegyverek fajtája és alkalmazása során.

„A benyomásom a következő. Ha összefoglaljuk az összes kulisszák mögötti megbeszélést, nemcsak a Washingtonban, hanem más országokban is folytatottakat, akkor a következtetésem a következő: minden szükséges fegyver rendelkezésünkre áll majd, ez csak idő kérdése. Számos pszichológiai, politikai és logisztikai oka van annak, hogy a partnerek nem tudják egyszerre ellátni Ukrajnát az összes szükséges fegyverrel. De mindezekkel az okokkal dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk. Ez nem csak vonakodás kérdése. Bármilyen fegyver szállítása egy nagyon összetett technikai és logisztikai művelet, mindezekkel a részletekkel együtt dolgozunk a kollégáinkkal más osztályokról. Ukrajna partnereinél nincsenek tabuk a fegyverszállítást illetően. És a Patriot légvédelmi rendszer szállításának ügye a legjobb bizonyíték erre.”

A The Guardian szerint Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Ukrajna katonai-ipari komplexuma „ha nem is nullázódott le teljesen, de gyorsan halad afelé”, mire Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy reagált: „kijelenthető, hogy jelentős előrelépés történt a demilitarizáció felé”.

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy minden fegyveres konfliktus tárgyalással ér véget, és ezzel a Guardian szerint arra utalt, hogy Ukrajna majd kénytelen lesz területeket átengedni. Putyin azt is állította, hogy az USA által Ukrajna számára rendelkezésre bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elavult és Oroszország ki fogja lőni azt.

Közben a Politico arról tudósít, hogy az oroszok egy elhúzódó háborúra készülnek: szerintük minden jel erre utal. Úgy vélik, hogy a föld megfagyása után az ukránok előtt két lehetőség áll:

Délen támadnak és megszakítják a Krímbe vezető szárazföldi kapcsolatot.
Északkeleten Luhanszkra összpontosítanak.

A probléma az, hogy mindkét verzióhoz jelentős nyugati fegyverszállításokra van szükség, de még magához a védekezéshez is.

A lap hangsúlyozza: Oroszország ellenoffenzívát készít elő, ehhez 200 ezer újoncot mozgósít. Szerintük ez jelentős hatást érhet el, akkor is, ha képzetlenek az újoncok. Az ukránok ugyanakkor csak 30 ezer újoncot tudnak felmutatni, ami persze aggasztja őket.

A Politico szerint az oroszok taktikai céljai és következtetései nem világosak, sem az, hogy honnan szedik a szükséges hadianyagot. Elemzőik szerint Putyin Donyeck, Harkiv, Luhanszk, valamint Zaporizzsja térségében rendel el rohamot, de akár Belarusz felől is megindulhatnak.

Abban minden komoly szakértő egyetért, hogy a fegyverszállítások ellenére Ukrajna számára a hosszú távú győzelem NATO csapatok bevonulása nélkül nehezen elképzelhető és ebben az esetben is valószínűleg a legjobb esetben is csak pürrhoszi győzelem lesz.

Washington karthágói békéje ütközik a valósággal, a Biden-kormányzat nem hajlandó elmondani az amerikai népnek az igazságot, azt, hogy Ukrajna nem győztes és nem nyeri meg ezt a háborút – írta a múlt hónapban Douglas Macgregor az American Conservative-on.

„Azok a nemzeti politikai és katonai vezetők, akik Amerika vietnami, balkáni, afganisztáni és iraki háborúi mellett döntöttek, általában azért tették ezt, mert meg voltak győződve, hogy a harcok rövidek és meghatározóak lesznek. Az amerikai elnökök, elnöki tanácsadók és magas rangú katonai vezetők soha nem tűnődtek el azon, hogy a nemzeti stratégia – ha egyáltalán létezik – a konfliktus elkerülését jelenti, hacsak nem támadják meg és nem kényszerítik harcra a nemzetet. E mentalitás legújabb áldozata Ukrajna.

Oroszország nemzeti erejének és stratégiai érdekeinek kritikus, gyökeres és átfogó elemzése híján az amerikai magas rangú katonai vezetők és politikai feletteseik olyan szűkre szabott lencsén keresztül tekintettek Oroszországra, amely felnagyította az amerikai és ukrán erősségeket, de figyelmen kívül hagyta Oroszország stratégiai előnyeit, úgymint: földrajzi mélység, szinte korlátlan természeti erőforrások, nagy fokú társadalmi kohézió és a katonai-ipari kapacitás, amellyel gyorsan növelheti katonai erejét.

Ukrajna most háborús övezet, és ugyanolyan bánásmódban részesül az oroszok részéről, mint amilyet az amerikai fegyveres erők alkalmaztak Németországban és Japánban a második világháborúban, Vietnamban az 1960-as években, illetve Irakban évtizedeken keresztül.

Az elektromos hálózatokat, a közlekedési hálózatokat, a kommunikációs infrastruktúrát, az üzemanyag-előállítást és a lőszerraktárakat szisztematikusan pusztítják. Ukránok milliói menekülnek továbbra is a háborús övezetből, súlyos terheket róva ezzel az európai társadalmakra és gazdaságokra.

Eközben a Biden-kormányzat ismételten elköveti azt a demokratikus társadalomban megbocsáthatatlan bűnt, hogy nem hajlandó elmondani az amerikai népnek az igazságot: a nyugati média népszerű „ukrán győzelem” szólamával ellentétben – blokkolva minden ennek ellentmondó információt –, Ukrajna nem győztes és nem is fog győzni ebben a háborúban. A hónapok óta tartó súlyos ukrán veszteségek, amelyek a dél-ukrajnai orosz védelem elleni értelmetlen támadások végtelen sorozatából erednek, veszélyesen meggyengítették az ukrán erőket.

A NATO európai tagjai, akik a háborúnak a társadalmukra és gazdaságukra gyakorolt hatását leginkább viselik, vélhetően egyre inkább kiábrándulnak Washington ukrajnai proxyháborújából. Az európai lakosság nyíltan megkérdőjelezi a sajtóban az orosz államról és az amerikaiak európai céljairól szóló állítások valóságtartalmát.”

Tulsi Gabbard alezredes, az amerikai képviselőház egykori tagja, a 2020-as amerikai elnökválasztás egyik Demokratapárti jelöltje, és Daniel L. Davis, a Defense Priorities kutatója, az amerikai hadsereg volt alezredese többek között így írt erről:

“Ukrajnának, Európának, és az USA-nak érdeke, hogy a háború befejeződjön. Fontos, hogy az USA, valamint Nyugat egész politikája a csatatéren uralkodó valósághoz igazodjon, és ne ragaszkodjon mindenáron valamilyen elérhetetlen eredmény eléréséhez. Ha a valóságot az USA semmibe veszi, Ukrajna látványos vereséget szenvedhet, és még a jelenleg kínálkozó lehetőségeit is elszalaszthatja”.

Az összecsapás alakulását figyelve nehéz elképzelni, hogy a harctéren küzdő felek közül kerülne ki ennek a háborúnak az igazi győztese.

A háborúellenes írások (jómagaméi is) elsősorban az amerikai fegyveriparra összpontosítottak, és az utóbbi időben egyes európai vezetők is csatlakoztak ehhez a meglátáshoz, és nyilvánosan vádat is emeltek a háborús nyerészkedés ellen. Ezzel mindenki egyet tud érteni, aki belelát az Európába szállított több milliárd dollárnyi fegyver és lőszer további hatásaiba.

Az amerikai hatalmi struktúrának azonban van egy másik frakciója is, amely elégedetten állt félre, és hagyta, hogy a védelmi vállalkozókra háruljon a felelősség.

Bankok háborúcsinálása

A közelmúlt amerikai történelme számos fontos tanulsággal szolgál arról, hogy ki profitál is leginkább a háborús romlásból. Az első világháború idején Wilson elnököt a béke programja alapján választották meg második ciklusra. Híres 1916-os kampányszlogenje az volt, hogy "távol tartjuk magunkat a háborútól". Természetesen ez később megváltozott. Bár a közvélemény figyelme akkoriban a német tengeralattjárók jelentette fenyegetésre összpontosult elsősorban,

az ifjabb J. P. Morgan vezette bankárszindikátus kevésbé feltűnő, de annál meghatározóbb szerepet játszott abban, hogy Wilson meggondolta magát.

Morgan szindikátusa 1,5 milliárd dollár értékben finanszírozta a szövetségesek háborús erőfeszítéseit, mivel a tengelyhatalmak győzelme az egész amerikai gazdaságot veszélyeztette volna. Az Egyesült Államok GDP-je 1917-ben mintegy 60 milliárd dollár volt. Wilson elnök tisztában volt a helyzettel. Morgannek és társulatának arról nem kellett számot adnia, hogy mi történik akkor, ha nem fizetik ki a hiteleiket. Morgan a háború után 10 milliárd dollárnyi kölcsönt nyújtott Európa újjáépítésére.

Fontos megjegyezni, hogy az amerikai közvélemény nem feltétlenül osztotta Wilson elnök újdonsült szemléletét. Ezért a Wilson-kormányzat megalakította a George Creel újságíró által vezetett Közérdekű Tájékoztatási Bizottságot (CPI). A CPI feladata az volt, hogy támogatást szerezzenek a katonai szerepvállalást hangoztató politikusoknak. A CPI azt a képzetet keltette, hogy Amerika belépése az első világháborúba azért volt szükséges, hogy "biztonságossá tegye a világot a demokrácia számára", és megvédje a szövetséges civileket a vérszomjas hunoktól.

(A kínai bokszerlázadás idején II. Vilmos, német császár a Kínába induló katonákhoz intézett beszédben azt mondta, legyenek félelmetesek, mint a hunok. Erre alapozva az első világháborús brit és amerikai sajtó gyakran nevezte hunoknak a németeket, ha kegyetlenségüket akarta hangsúlyozni. Az első világháború első hónapjaiban a szövetségesek a hun kifejezést alkalmazták Németország mellett Ausztria-Magyarország erőire is, hogy egy bestiális ellenség képét idézzék fel a nyugati polgárokban. Ez leginkább a "Beat Back the Hun" ("Halt the Hun") plakátokon látható, amelyek célja az volt, hogy meggyőzzék az amerikaiakat a hadikötvények megvásárlásáról, és amelyeken az ellenséget vérengző barbárként ábrázolták.).

Ezt követően általánossá vált, hogy nyilvánvaló hazugságokkal vették rá a nyugati társadalmakat, hogy elfogadják a lakosság által nem túl népszerű háborúkban való részvételt.

Évtizedekkel később a nagy pénzügyi érdekeltségek ismét bevetették befolyásukat. A második világháború kezdeti szakaszában a Rockefeller Alapítvány a Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations) juttatott pénzeszközöket a Háború és Béke Tanulmányok (War and Peace Studies) elindítására, amely projekt diszkréten külpolitikai iránymutatással látta el a Külügyminisztériumot. Az amerikai elit már korán megjósolta, hogy a földrajzi adottságoknak köszönhetően az Egyesült Államok lesz az egyetlen ipari és katonai hatalom, amely sértetlen marad a háború végén, ami azt jelenti, hogy az amerikai exportnak és a biztonsági garanciáknak foglyul ejtett Európa az USA piaca lesz. Az évekig tartó harcoktól lepusztult korábbi világhatalmak kétségbeesetten várták a segítséget, és ezért fogékonyak voltak az amerikai feltételekre.

Az amerikai elitek pontosan célba találtak, így a Háború és Béke Tanulmányok egyfajta tervezetként szolgáltak a világégést követő Pax Americana számára. 1945 körül az újjáépítés került a középpontba, és hiteleket nyújtottak Európa számára, hogy szövetségeseket és ellenségeket egyaránt "megbízható kereskedelmi partnerekké" degradálják.

Az Egyesült Államok például 1945-ben több mint 4 milliárd dollárt kölcsönzött Angliának, így az egykor hatalmas Brit Birodalom csupán az USA junior partnerré vált.

Az amerikai dominancia igazi erejét azonban valójában a 1944-es Bretton Woods-i megállapodás jelentette. Ez a megállapodás az amerikai dollárt a világ tartalékvalutájává tette, ami azt jelentette, hogy a dollárt aranyra lehetett váltani, és más nemzeti valuták értékét a dollárhoz képest rögzítették.

A Bretton Woods-i megállapodás megteremtette a dollár iránti keresletet, amely a mai napig lehetővé teszi Uncle Sam számára, hogy más országoknál alacsonyabb kamatlábak mellett vegyen fel hitelt. Ez a dollár iránti kereslet lehetővé teszi azt is, hogy az Egyesült Államok szokatlanul magas szövetségi adóssággal rendelkezzen, amelyet aztán olyan elhúzódó katonai hadjáratok finanszírozására használ fel, mint például a 20 éve tartó terrorizmus elleni háború. Gondoljunk csak bele: egy olyan üzleti szektorban, ahol a pénz nyersanyagként szolgál, az amerikai pénzintézetek egyértelmű és irigylésre méltó előnnyel rendelkeznek. A kincstár lényegében pénzt nyomtathat, és más országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni a felfújt valutát.

A Bretton Woods-i megállapodás másik eredménye a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap megszületése volt, amelyeket azért hoztak létre, hogy hitelt nyújtsanak a gazdaságukat helyreállítani próbáló nemzeteknek. Közel 80 évvel később mindkét intézmény még mindig létezik. A Világbank 2021-ben több mint 98 milliárd dollárnyi adósságot bocsátott ki. Obama elnök még 2016-ban hangsúlyozta, hogy Ukrajna "alapvető orosz érdek, de nem amerikai érdek". Mi a magyarázata tehát annak a külpolitikai fordulatnak, amely Ukrajna kezébe egyfajta „biankó csekket” adott?

A nyilvános megnyilatkozások a magyarázatok széles választékát adják. Lloyd Austin védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok azért avatkozott be, hogy "Oroszország meggyengüljön" . Ez a magyarázat némileg megalapozott, mivel az orosz hadigépezet jelenleg is valamiféle „kényszerhelyzet” jeleit mutatja. Biden elnök, aki beszédeiben „a nehezen értelmezhető, de a médiában nagyon jól hangzó, 'csillogó' általánosságokat” használja, azt mondta az újságíróknak, hogy "a szabadságot és a demokráciát védjük" (ugye ismerősen hangzik?) az autokratákkal való szembeszállással. Ez furcsa álláspont, tekintve, hogy rendszeresen „ökölpacsizik” Szaúd-Arábia és az arab monarchiák vezetőivel.

Eközben a globalista agytrösztök politikai forgatókönyvírói arra figyelmeztetnek bennünket, hogy Putyin valójában "a hidegháború végét akarja újratárgyalni", így nincs más választásunk, mint hogy beavatkozzunk, mielőtt Oroszország túllép Ukrajnán, és megpróbálja visszaszerezni azt, amit a Szovjetunió elvesztett.

Ez egy kínos helyzetet okoz, mivel bizonyos fokú kognitív disszonanciával (amikor nem azt teszi valaki, mint amit gondol) jár a NATO-szerződés V. cikkével és a nukleáris háború kilátásával kapcsolatban.

Hiába állítják, hogy mindent megtesznek a háború kiszélesedésének megakadályozására, valójában minden tettük ebbe az irányba mutat.

Függetlenül a nyugati vezetők szándékaitól és az őket mozgató mögöttes megfontolásoktól, egy dolog biztos: minél tovább tart ez a háború, annál nagyobb pusztítással jár. A háború porig rombolja a konfliktus sújtotta régiókat. Amikor a por leülepszik,

Ukrajna maradványait az alapoktól kell majd újjáépíteni. És ez, kedves olvasó, nem kevés pénzbe fog kerülni. Adósság lesz, rengeteg adósság. Olyan mértékű, mint például Irak megszállásával, ahol az Egyesült Államok többet költött, mint Németországban és Japánban a második világháború után.

Biden elnök kijelentette, hogy "Ukrajna nélkül senki sem dönt Ukrajnáról", de ezen a ponton nehéz másnak tekinteni Ukrajnát, mint egy kliensállamnak, amelyet raklapnyi adódollárból vásároltak meg és fizettek ki.

Amikor a harcok végre leállnak, a Zelenszkij-csapat és a legyengült európai államok vezetői kétségbeesetten fognak kölcsönökért folyamodni – több száz, több ezer milliárd dollárnyi kölcsönért. A háború utáni gazdasági megújulás és Európa „átszerelése” a valaha volt legnagyobb tétel a nagy pénzügyi körök számára.

Bill Blunden a The American Conservative szerzője így ír erről „Az ukrajnai háború elkerülhetetlen győztese” c. cikkében:

„Találjátok ki, ki lesz ott, amikor eljön az idő, hogy Zelenszkij aláírja a kipontozott vonalat? Ugyanazok a pénzügyi intézmények, amelyek jelenleg Ukrajna piacaira és természeti erőforrásaira vetnek szemet – azok az intézmények, amelyek a 2008-as nagy recesszióból még több tőkével és befolyással távoztak.

Nem számít, hogyan végződik a háború, a nagy pénzvilág győzni fog.”

Baljós banki összeesküvés a hétköznapi amerikaiak ellen

Jim Rickards, a neves makroökonómus szerint 2022. november 15-én a világ legnagyobb bankjai egy új, megdöbbentő tervben állapododtak meg – amely az általunk ismert amerikai dollár teljes megdöntéséhez vezethet.

A New York-i Federal Reserve által szponzorált tervben olyan bankóriások vesznek részt, mint a Wells Fargo, a Citigroup, az HSBC és a Mastercard.

A "Cédrus projekt" néven futó kísérleti program a hagyományos amerikai dollárokat egy vadonatúj típusú dollárrá alakítaná át.

A "Cédrus projekt" azonban csak a második lépés az amerikai bankrendszer teljes átalakításában. Az első lépést 2022. március 9-én jelentették be, amikor Biden elnök aláírta az 14067. számú végrehajtási rendeletet. A digitális eszközök felelősségteljes fejlesztésének biztosításáról szóló rendelet a kriptovaluták lehetséges nemzetbiztonsági vonatkozásaival foglalkozik. Jim Rickards, korábban a CIA, a Pentagon és több amerikai elnök elismert tanácsadója szerint ez a végrehajtási rendelet jogi rendelkezéseket hozott ennek az „új amerikai dollárnak” a létrehozására, és

az amerikai kormánynak példátlan ellenőrzést adhat bárki pénzeszközei felett.

Rickards meglátása szerint ezzel egy új, baljós összeesküvés vette kezdetét a hétköznapi amerikaiak ellen.

"Az amerikai dollár jelentős felfordulása előtt állunk. Valójában azt jósolom, hogy a 3. nagy dollár földrengés már elkezdődött. (...) Az első az volt, amikor Roosevelt 1934-ben elkobozta a magánaranyat. (...) A második Nixon volt, aki 1971-ben elhagyta az aranyszabályt. (...) Most ez a terv kikövezheti az utat az amerikai dollár 'nyugdíjazásához' – és egy nyugtalanító új alternatívával való felváltásához."

Adam Kinzinger republikánus amerikai képviselő szerint az észak-atlanti szövetség három nap alatt legyőzheti Oroszországot. Zelenszkij is valami ilyesmiben bízhat, de miközben Ukrajna „a végső győzelemre” és a nagy pénzügyi körök a világ legnagyobb üzletére készülnek, addig az ukrán fronton marad a keserű karácsonyi valóság.

Kering egy felvétel a neten, amelyen az Ukrán Fegyveres Erők egyik katonája üzent "Zaluzsnij úrnak és Zelenszkij csillagnak" a frontvonalból. Megmutatta a kis tüzecskét, amelynél a harcosok melegedtek a lövészárokban és megjegyezte, hogy Zelenszkijnek hozzájuk kellett volna elmennie és ott kellett volna fényképezni. Azok között az emberek között, akiket minden felszerelés nélkül kidobtak a hóba, de dezertálás esetén börtönnel fenyegetik őket.

„Ne feledd, biztosan visszatérünk, túléljük, csak nem a győzelem miatt, hanem azért, hogy felakasszunk Kijevben a Maidanon. És imádkozz, hogy az oroszok érjenek el először hozzád, így lesz esélyed élve börtönbe kerülni!"

Ez a lehetőség pedig még Zelenszkijnek sem lehet jó üzlet!