top of page

Beregszászért Alapítvány ‒ bemutatja Dalmay Árpád, az alapítvány kuratóriumának elnöke

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • szept. 25.
  • 7 perc olvasás



ree

Az utóbbi hónapokban a nyíregyházi és a kárpátaljai nyomtatott és elektronikus médiában gyakran szerepel a Beregszászért Alapítvány neve. A kárpátaljai magyarság nemzeti azonosságtudatának erősítését felvállaló nyíregyházi székhelyű szervezet Beregszászban IV. Béla királyunk szobrát, Nyíregyházán, Máramarosszigeten és Beregszászban Zahoray János festőművész emléktábláját, Szabó Dezső íróét pedig Ungváron avatta fel ‒ és további három készül még. Csaknem ezer magyar nyelvű könyvet gyűjtöttek kárpátaljai könyvtáraknak, iskoláknak, magyar szervezeteknek, egyházaknak.

           


Bemutatkozik a Beregszászért Alapítvány

 

Alapítványunkat 1992-ben hozta létre dr. Benda Mária és Pazar Tibor, a Beregszászi Magyar Királyi Állami Gimnázium egykori diákjai. A szovjet megszállás előtt és után sok értelmiségi, főleg fiatal menekült át Kárpátaljáról a mai Magyarország területére. Amikor már szabadabb lett a légkör, megalakították a Kárpátaljai Kört, amely később Kárpátaljai Szövetséggé lett és ma is működik.


Dr. Benda Mária és a nyugati emigrációból hazatért Pazar Tibor az egykori beregszásziak bevonásával alapította meg a Beregszászért Alapítványt a szülőföldön maradt kárpátaljai, elsősorban beregszászi magyarok támogatására.

Kezdetben nem volt rendszeresség az alapítvány munkájában, főleg pénz gyűjtöttek és juttattak át a rászorulóknak, intézményeknek, egyházaknak.

A legjelentősebb adomány 300 ezer forint volt a beregszászi református templom orgonájának javítására. A támogatás alkalomszerű és ötletszerű volt. Az alapítvány kuratóriumának magyarországi (főleg budapesti) és beregszászi tagjai voltak.

Az első komoly más jellegű akciónk Szent István szobrának létrehozása volt, amelyet már mint nyíregyházi kuratóriumi tag kezdeményeztem.

A szobrot egy év csúszással,

2001-ben avattuk fel a beregszászi római katolikus templom udvarán.

A szobor létrejöttének más nyíregyházi gyökerei is vannak: Nagy Lajos Imre néhai nyíregyházi szobrászművésszel jó, baráti kapcsolataim voltak. Tudtam, hogy készíti Nyíregyházára államalapító királyunk egész alakos szobrát, láttam annak öntőmintáját. Félve kérdeztem meg Lajostól, hogy nem csinálná-e meg Beregszásznak is Szent István mellszobrát.

Felajánlotta nekünk a nyíregyházi szobor némileg megváltoztatott felső részét, tiszteletdíjat nem kért. Azonnal megkezdtük a gyűjtést Magyarországon, 147 magánszemély, egy önkormányzat (Székesfehérvár) és három Kft. majdnem 900 ezer forintot adományozott az öntésre és a talapzatra, így sikerült felavatnunk a szobrot 2001. augusztus 19-én.

Érdekesség, hogy megelőztük a nyíregyházi szoboravatást, amelyre szeptember 7-én került sor.


Sajnos, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Benda István 2010-ben elhunyt, azóta én vezetem a szervezetet. Elég nehéz volt a helyzetem, mert a munkánkban nem volt semmilyen tervszerűség, ötletszerűen dolgoztunk, nehezen jutottunk adományokhoz. Ekkor

létrehoztam a Beregszászért Alapítvány Baráti Körét, megkerestem levélben a Magyarországon élő egykori beregszásziakat, kértem, hogy csatlakozzanak hozzánk. Nagy visszhangja és sikere volt a kezdeményezésnek, több mint 180 jelentkező akadt.

Egyetlen feltételünk az volt, hogy évi ezer forinttal támogassák a munkánkat. Így jutottunk állandó és kiszámítható adományokhoz. Persze, a tagjaink többségétől ezer forintnál több adományt kaptunk, így már tervezni is tudtuk a munkánkat. 

Alapítványunk célja a Beregszászban és környékén élő magyarok erkölcsi és anyagi támogatása, nemzeti azonosságtudatának és önérzetének erősítése. Tevékenységünk azonban kiterjed az egykori Bereg vármegyére, sőt Kárpátaljára és részben Magyarországra is.

Fontos feladatunknak tekintjük a múlt kulturális és történelmi emlékeinek védelmét, a magyar emlékművek, emléktáblák és szobrok számának gyarapítását, a vidékünkkel kapcsolatos és arra méltó egykori híres emberek emlékének megörökítését.

Ezzel kettős célt szolgálunk: egyrészt az őshonos magyarság történelmi ismereteit gyarapítjuk, a múltunk iránti büszkeségét növeljük, másrészt a betelepült más nemzetiségűeknek bizonyítjuk, hogy milyen gazdag hagyományai, híres személyiségei vannak Beregszásznak és a járásnak.

Cáfoljuk azt a korábbi hazug állítást, miszerint as „felszabadítók” hozták el hozzánk a műveltséget!

Alapítványunk közadakozásból eddig négy mellszobrot állított Beregszászban: Szent Istvánét, dr. Linner Bertalan sebész főorvosét, Esze Tamásét és idén augusztus 20-án IV. Béla királyunkét, aki 1247. december 25-én városi rangot adott Lampertházának, ahogy akkor Beregszászt nevezték.

ree
  • A katolikus temetőben felavattuk az ismeretlen helyen nyugvó 1848/49-es honvédek emlékművét.

  • A Kishegy alatt létrehoztuk a beregszászi honfoglalás kori süvegcsúcs (a Magyar Nemzeti Múzeum féltett kincse) emlékművét, amely márvány obeliszkből, rajta a süvegcsúcs műkő szobrával, mögötte a hét honfoglaló vezér emlékére hét művészi kopjafából áll.

  • Több mint két tucatnyi emléktáblát is ajándékoztunk a városnak, többek között a már említett IV. Béla királyét, továbbá Báthy Anna Kossuth-díjas operaénekesét, Polónyi Károly és Jolán festőművészekét, Bárdos László és Deákné dr. Bartha Katalin egykori gimnáziumi tanárokét, Bendász István görögkatolikus kanonokét, Garanyi József festőművészét, Nádas Anna színésznőét, Horváth Anna keramikusét és grafikusét, Dsida Jenő erdélyi költőét (a beregszászi gimnázium egykori diákja volt), Bellyei László, Regőczi Győző és Reichard Piroska beregszászi születésű költőkét, Ortutay Zsuzsa keramikusét és éremművészét, Pásztor Ferenc római katolikus mártír plébánosét, Mátyás királyét, Szent László királyét, Beregszászi Nagy Pál nyelvtudósét, Baross Gáborét, Gáthy Zsigmond egykori polgármesterét, dr. Kalocsay Géza egykori beregszászi jogászét, válogatott labdarúgóét, Kálmáncsehi Sánta Márton reformátorét.

  • Elhelyeztük az 1944-es szovjet bombázás áldozataiét.

  • Emléktáblát avattunk az 1956-os forradalom emlékére, valamint Beregszász megalapításának 950. évfordulójára és 1938-as visszatérése 75. évfordulójára.

  • Csetfalván Móricz Zsigmond és Horváth Gyula néhai kárpátaljai tanár és költő, Beregsomban Sütő Kálmán és Kecskés Béla költők, Janka Sándor, a Bereg című lap létrehozója és szerkesztője, a millenniumi ünnepségek kezdeményezője, Szabolcsbákán vitéz Ortutay Zsuzsa, Beregszászban dr. Bellyei László, Kossuth Lajos, gróf Széchenyi István, Petróci Iván ruszin költő és műfordító, Benda Kálmán mártír politikus, a Nemzeti újrakezdés, Kodály Zoltán, dr. Kiss Ferenc irodalomtörténész, Huszka Jenő zeneszerző, Nagybakosban Szent László, Tarpán a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium, Bátyúban Garanyi József festőművész, Egerben Dsida Jenő, a Pest vármegyei Nyáregyházán Fedák Sári emléktábláját avattuk fel.

  • Ezeken kívül gróf Gvadányi Józsefét Badalóban, Beregszászi Nagy Pálét és Hunyadi Jánosét Nagymuzsalyban, gróf Lónyay Menyhértét Bótrágyon, Bagu Balázs tanárét, néprajzkutatóét, tankönyvíróét Bátyúban, vitéz uzsoki Szurmay Sándorét Szolyván, Keresztyén Balázs tanárét, íróét, néprajzkutatóét Nagyberegen és Badalóban.

  • Felavatták Schober Ottó emléktábláját szülővárosában, Ungváron, elhelyezésre vár gróf Lónyay Menyhért bátyúi emléktáblája az egykori Lónyay-kastély falán, a beregszászi római katolikus temetőben nyugvó Zahoray János festőművészé, Csanádi György újságíróé, szerkesztőé, íróé és Jókai Móré Beregszászban, Mónus Gyula szociográfusé Bene községben.

  • Valamennyi emléktáblára (Gáthy Zsigmondé, Beregszászi Nagy Pálé, Janka Sándoré és Horváth Gyuláé kivételével) bronz dombormű került,

mivel arra törekszünk, hogy műalkotásokat hozzunk létre, ne csupán szöveges márványtáblákat állítsunk.
  • Újra elkészíttettük Geleji Katona István egykori beregszászi tanító, reformátor és erdélyi püspök 1994-ben felavatott, de a református templom tatarozásakor megsérült emléktábláját.

  • Az idén Beregszászban eddig Schober Ottó színész, rendező, író, művelődésiház-igazgató emléktábláját avattuk fel, szeptember 16-án a már említett Zahoray János festőművész emléktáblájára kerül sor (akinek az emléktábláját Nyíregyházán és Máramarosszigeten is felavattuk).


2013-ban a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián elhelyeztük Beregszász címerét és a várossal kapcsolatos Dsida-idézetet tartalmazó márványtáblát. 1936 óta ez az első és sajnos, utolsó olyan emlékjel, amely felkerült ide, pedig reméltük, hogy más városok, például a kárpátaljai Técső, Nagyszőlős, Huszt, Rahó is követi a példánkat. Ungvárnak és Munkácsnak már korábban állítottak ott emléktáblát.

Támogatjuk lehetőségeink szerint a beregszászi egyházakat.

Korábban a református templom orgonájának javítására gyűjtöttünk és vittünk át pénzt, a római katolikus egyházközségnek pedig négy emléktáblát ajándékoztunk és a templom történetét bemutató, általunk kiadott reprint könyvből száz darabot.

Az iskolák közül eddig a Bethlen Gábor és a Kossuth Lajos Líceumnak vittünk emléktáblákat, könyveket, falitérképeket, nemzeti színű zászlókat, világító földgömböt.

A református temetőben rendbe hozattunk öt, a katolikusban két sírt.


A rászoruló idős embereknek az utóbbi három évben több mint 300 ezer forint értékben vittünk élelmiszercsomagokat, azonkívül közreműködtünk a Szent György Lovagrend 1 millió forint értékű élelmiszer-adományának eljuttatásában Beregszászba.

Ugyancsak a lovagrendnek segítettünk több millió forint értékű orvosi műszerek és kórházi berendezések továbbításában a beregszászi kórház, valamint a mezővári, bátyúi, gáti, mezőkaszonyi, nagymuzsalyi és nagyberegi orvosi rendelők számára.


Több ezer könyvet vittünk a bátyúi könyvtárnak, a beregszászi járási gyermekkönyvtárnak, a beregszászi központi könyvtárnak, a csetfalvi könyvtárnak, a Kossuth Lajos Középiskolának (most líceum), a Bethlen Gábor Gimnáziumnak (most líceum) és a Szolyvai Magyar Kulturális Szövetségnek.


Mátészalka város önkormányzata jóvoltából 1 millió forint értékben 400 édességcsomagot ajándékoztunk beregszászi rászoruló diákoknak. A Bethlen Gábor Gimnázium érettségiző diákjainak bankettcipőket, fehér blúzokat, fehér ingeket, nyakkendőket, a Kossuth Lajos Középiskola énekegyüttesének cipőket és blúzokat ajándékoztunk. A nyíregyházi Rumed Kft. jóvoltából 20 címeres és feliratos sportmezt juttattunk a Kossuth Lajos Középiskolának. Patronáljuk a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolát, segítünk Kodály-emlékszoba kialakításában.

A Csetfalvi Községi Könyvtárnak segítünk Móricz Zsigmond- és Széchenyi István-sarok létrehozásában.

A két intézménynek már sok könyvet, plakettet, emlékérmet, portrét, nyomtatványt, hanglemezt, magnószalagot ajándékoztunk e célra. Terveztük a Beregvidéki Múzeum irodalmi részlegének létrehozását, e célból könyveket, emlékérmeket, plaketteket gyűjtöttünk és adtunk át a múzeumnak, amely pár évvel ezelőtt sajnos megszűnt.

 

Mint már említettem, létrehoztuk a Beregszászért Alapítvány Baráti Körét, amelynek az első időkben már több mint 180 tagja volt: zömmel áttelepült volt beregszásziak, de akadnak szép számmal velünk és a céljainkkal rokonszenvező más személyek is.

Sajnos, az évek múltával sokan meghaltak, lemorzsolódtak, mára már százan sem vagyunk.

Évente átlag 60 adományozónk van, akiktől összesen 1 millió forint körüli támogatást kapunk.

A csökkenő létszám miatt mindenkit arra kérünk, ha egyetért feladatainkkal és hasznosnak tartja a munkánkat, csatlakozzon hozzánk, segítse céljaink megvalósítását. Ennek egyetlen feltétele, hogy évente legalább 2000 (azaz kétezer) forint adománnyal támogassa az alapítványt.

Ennek fejében szép tagsági igazolványt kapnak a jelentkezők, továbbá minden év végén beregszászi vonatkozású karácsonyi-újévi lapot és kártyanaptárat, valamint az előző évi munkánk tárgyi eredményeit bemutató emléklapot. A fentieken kívül

minden évben egy-egy értékes ajándékkal is meglepjük a baráti kör tagjait:

2013-ban Andruskó Károly világhírű művész Beregszász című fametszetes minikönyvét, 2014-ben Schober Ottó Beregszász című dalát (CD-lemezen), 2015-ben Rónai János 1907-ben megjelent A beregszászi róm. kath. templom története című, ugyancsak alapítványunk által kiadott reprint könyvét, 2016-ban Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című színművének felvételét (DVD-lemezen), 2017-ben Percjuk Ljubov egykori beregszászi költőnő „Ifjúkorom városa” című költeményét adtuk ki egy füzetben az orosz eredetit és hat magyar fordítását, azt küldtük el ajándékba, 2018-ban pedig a beregszászi süvegcsúcs avatási ünnepségéről készült filmet DVD-lemezen. 2019-ben az 1938-ban visszatért Beregszász Magyar Királyi Állami Gimnáziuma felszabadulás utáni első értesítőjének bevezető részét adtuk ki. 2020-ban újabb reprint kiadványokkal leptük meg Baráti Körünk tagjait: Sütő Kálmán Lelkeket jöttem venni című verseskötetével és P. Fehér Mátyás A beregszászi Domonkosrendi kolostor története című könyvével, 2021-ben Tőrös Béla A beregszászi nyelvjárás című könyvével, 2022-ben Beregszász megyei város útmutatójával, 2023-ban pedig Mónus Gyula és Szerényi Ferdinánd Bene község jelene és múltja című szociográfiai tanulmányával és az általam írt A Petőfi-kultusz ápolása Kárpátalján című füzettel. 2024-ben técsői Móricz Béla Kárpátalja hősei című könyvének reprint kiadását kapták meg a támogatóink.


Évek óta gondoskodunk beregszászi diákok táboroztatásáról Sóstóhegyen a Sóstó-Sóstóhegyi Igrice Civil Egyesület táborában, részvételükről az egyesület Ciripelő vetélkedőjén, valamint a győztes és helyezett beregszászi diákok székelyföldi utaztatásáról.


Nyíregyházán rendszeresen tartunk kárpátaljai vonatkozású könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, filmbemutatókat, együttműködünk a Városmajori Művelődési Házzal, a megyei könyvtárral. Kiváló kapcsolatunk van a Szent György Lovagrenddel és az Igrice Civil Egyesülettel.


2019-ben munkánk elismeréseként Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése „Szentpétery Zsigmond” kitüntető díjjal jutalmazta meg alapítványunkat.

                                   

 

Dalmay Árpád,

a Beregszászért Alapítvány Kuratóriumának elnöke

legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page