Bosszankodó versek – (35) VALAMIKOR, RÉGES-RÉGEN... – Gyimóthy Gábor sorozata*

Bosszankodó versek? Igen, olyan versek, amelyek bosszankodnak valami fölött, aminek nem kellene úgy lennie, ahogy van. Lehetne más is a cím: Elégedetlenkedő versek, Dohogó versek, Korholó versek, Háborgó versek, Zsörtölődő versek, vagy akár Dühöngő versek is. Én az enyhe Bosszankodót választottam a sok lehetőség közül. Nem akartam a címet tovább enyhíteni, mondjuk Méltatlankodó versekre.

Világunkban sok minden van, ami nincs rendben. Ilyenek a háborúk, vagy a túlnépesedés olyan országokban, ahol boldogan élhetnének a túlnépesedés nélkül (miért lehet tízmilió Magyarország népessége kereken száz éve változatlanul?). És minden, ami a túlnépesedéssel jár: őserdők kiirtása, a természet visszaszorítása, a tengerek bepiszkítása, a földlégkör túlmelegedése, stb. Ilyen komoly „rendetlenségekre” is kitérnek ezek a versek.  Ám többnyire olyasmiket hánytorgatnak, amelyek kevésbé komoly bajok, de mégis messze vannak attól, hogy apróságok lennének. Vagy ha mégis apróságok, akkor talán könnyen lehetne rajtuk változtatni. És persze olyan bosszankodások is előfordulnak, ami nem emberek által okozott hibára irányul, hanem például egyszerűen rossz időjárásra, amin ugyan kár bosszankodni, de mégis van, aki káromkodik miatta, belőlem meg kicsusszant egy-egy bosszankodó vers.

Hogy még sikeresebben vegyem el a kedves Olvasó kedvét attól, hogy egyáltalán hozzányúljon ezekhez a versekhez, be kell vallanom, hogy előfordul közöttük néhány, amely a mai politika fölött bosszankodik.

Mindennek ellenére bátorkodom jó szórakozást kívánni! (Zollikerberg, 2023 XII. 5.)

Valamikor, réges-régen...       

Valamikor réges-régen,

mondhatnám, hogy hajdanán,

almaízű almák nőttek

minden egyes almafán.

Ám az ember szemmel eszik

– ezt megsúgnom nem tilos –

ahhoz nyúl, mi óriási

és lehetőleg piros.

Ezt az „almanemesítők”

kihasználták piszkosul;

ma, aki nagy almát venne,

keresésre nem szorul.

Méghogy almanemesítők!

Nekem – s ezen ne nevess –

alma, amelynek nincs íze,

egyszerűen nem nemes!

Hisz’ a gyümölcs az ízből él!

Olyasmire pénzt ne költs,

ami csupán szemrevaló,

de ízre gyatra gyümölcs!

S aztán jöttek más szempontok:

alma legyen ne csak nagy,

ha kevés almát hoz a fád,

a versenyben hátul vagy!

Legyen a fán kétszer annyi!

Mit számít, hogy íze nincs?

Hiszen mind el lehet adni,

nagy és piros – tiszta kincs!

Dolgoztak a „nemesítők”,

legyen az alma olyan,

jól bírja a szállítást is,

ha vele vonat rohan.

S ez nem elég, mert fontos, hogy

gyönyörű piros legyen

már akkor is, amikor még

rettentően éretlen!

Mert, ha éretten árulják,

sokkal hamarabb rohad

s a vásárló – bár ízetlent –

rohadtat el nem fogad.

Így aztán lett az almából

olyasféle valami,

csúnyát szólnék, ha mondanám,

nem fogom kimondani...

S ne hidd, hogy csak egy fajtáról

szól e suta sirató:

a teljesen ízetlenből

hat-nyolcféle kapható!

Hol van már a mennyeien

almaízű Jonatán ?

S a Sztárkingot sem fogod már

megízleni soha tán...

Ám ez nem csak alma sorsa,

elterjedt, mint a tarack,

a gyönyörű, nagy, ízetlen,

pocsék franciabarack.

És az eper sem úszta meg,

ma az is sötét piros,

noha teljesen éretlen,

de árulni nem tilos!

S addig, amíg nincs e téren

vásárlói lázadás,

ne is reméld, hogy magától

történik majd változás.

Ha te olyan fogyasztó vagy,

kinek csak az ízes jó,

peched van, hogy ma élsz köztünk,

Tekintetes Olvasó...

Zollikerberg, 2022 VI. 17.

---

*A helyesírás különcségei a szerző elveit követi. A 45 versből álló sorozat egy-egy darabját szerdánként és szombatonként közöljük. (a Szerk.)