top of page

Botrány a Big Pharma-nál: titokban megváltoztatták egy pajzsmirigy-gyógyszer összetételét














A két év fél esztendeje zajló COVID19-féle Great Reset jeligéjű globális őrület alatt az egészségügy és a gyógyszergyártók hitele sajnálatos zuhanórepülésbe kezdett, és mind egyre-másra beigazolódik, nem alaptanul.


Az, hogy az emberek zöme már nem bízik azokban az orvosokban, akik orvosi esküjüket elárulva hazudtak és öltek a COVID protokoll előírta forgatókönyv szerint, csak az egyik ilyen jelenség, de mint kiderül, a nagy gyógyszergyártók is istenkomplexusos földi kisisteneknek hiszik olykor magukat, s gyógyító szerek helyett aljas módon játszanak az emberek életével, egészségével.


A német Merck gyógyszergyár francia leányvállalatát "súlyos csalással" vádolja a bíróság a Levothyrox gyógyszer pajzsmirigy-problémák kezelésére szolgáló formulájának megváltoztatása miatt.


(...)


2018-ban indítottak nyomozást csalás, emberölés és felelőtlen veszélyeztetés miatt a gyógyszergyár ellen. A tárgyalás polgári szakaszában a francia Semmítőszék márciusban elutasította a Merck-csoport fellebbezését, amelyet 2020-ban több mint 3300 esetben kártérítés megfizetésére ítéltek, azoknak a betegeknek, akiknél a Levothyrox eredeti összetételének megváltoztatása után mellékhatások jelentkeztek.


Határozatában a legfelsőbb francia bíróság úgy becsülte, hogy "ha egy gyógyszer összetétele megváltozik, és ha a készítmény változása nincs konkrétan feltüntetve a tájékoztatóban, a gyártó és az üzemeltető hibáztatható a nyilvánosság tájékoztatásának hiányáért".


Az eset súlyosságát igazolja, hogy nem csupán enyhe vagy súlyosabb mellékhatások, hanem halálestek is szerepelnek a „titokban megbuherált” pajzsmirigy-gyógyszer miatt. Az, hogy a gyógyszergyártó mivel magyarázta ezt az esetet, még nem hozták nyilvánosságra, így csak feltételezni lehet, hogy valami illegális gyógyszerkísérletről lehet szó.


A régi formula forgalmazását, amelynek 2020-ban kellett volna leállnia, végül többször meghosszabbították, és legalább az idei év végéig folytatódik.


És e cikk végén gondoljunk csak bele, hogy a COVID19-féle, védőoltásnak hazudott kísérleti biofegyverek összetételét és prospektusát a mai napig próbálják eltitkolni azok elől is, akikbe erőszakos kényszerítésekkel beadatták ezt… Vajon ha egyszer végre sor kerül arra a bírósági tárgyalásra, mely a COVID-injekciók körüli törvénytelenségeket hivatott felszínre hozni, mekkora kártérítés és büntetés lehet az, mely „kárpótolhatja” az emberiséget az elkövetett tömeggyilkosságért?!

 






645 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page