Botz Domonkos: Hogy mondjam el

Mindazoknak, akiknek adósa maradtam ezzel

Hogy mondjam el, mit férfiúi

szemérem nyelve alatt, mint

féltve őrzött kincset rejteget,

a szót, az igét, mely belőled

sarjad, ’s talán a legszentebb?

Hogy mondjam el, mit férfiként

ostobán restell az ember, mintha

csak félne kimondani a szót, mi

lehetne lánc, örök kapocs, helyette

csak hímez-hámoz, kertel.

Hozzám tartozol, mint kikötözött

karóhoz a csüngő eperszemek,

kimondom hát, bármily nehéz is,

kimondom, mint megszeppent

kisgyerek, mindig szerettelek.