Budaházy György üzenete – ismét a rácsok mögül, 2023 március idusán
Mindenkinek köszönöm az értünk való kiállást, hatalmas erőt és biztatást ad mindannyiunknak. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kiállások a sorsunk további alakulásában is fontos szerepet fognak játszani és eddig is azt játszottak.
Remélem, hogy nem kell a jogerős ítélet és a beszámított korábbi szabadságkorlátozásaim szerint számított 2025. június 25-éig fegyházban lennem, nagyon számítok társaimmal együtt a köztársasági elnök asszony mielőbbi kedvező döntésére. Már csak azért is, mert – bár a jogerős ítéletet törvényesnek nem tudom elfogadni – azt legalább kimondta, hogy nem vagyunk terroristák és nem vagyunk veszélyesek a társadalomra. Ennyiben győzött az igazság, abban sajnos nem, hogy az ítéleti tényállásban lévő hazugságokat és azokat megalapozó koholt bizonyítékokat nem gyomlálta ki az Ítélőtábla.
És sajnos ügyünkben a jogszolgáltatás is elbukott, mert a jogerős döntés az eljárás során a különböző hatóságok által elkövetett összes súlyos jogsértésen korrekció nélkül túllépett vagy egyenesen legalizálta azt.
Tavaly a március 15-i nemzeti ünnepünket még éppen kint töltöttem, másnap az elsőfokú ítélet után ismét elhurcoltak. Idén sajnos éppen csak itt bent kell megéljem, de remélem, hogy utána végre szabad lehetek végérvényesen a meghurcolt társaimmal együtt. A márciusi 12 pont 11. pontja 175 év után ismét időszerű ügyünk kapcsán és bízom benne ezt a kegyelmi döntéshozók is érzik, s tudják: „A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.”
Szabadságot a politikai foglyoknak! Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!
Budapest, 2023. március 14.
Budaházy György
Kertai Zalán festménye Budaházy Györgyről
Comments