Cey-Bert Róbert Gyula: Új pozsonyi csata előtt állunk!

Világos történelemtudattal,

erős nemzettudattal

a magyar szabadságért!

A világos történelemtudat az erős nemzettudat termőtalaja. Az időben messze visszanyúló történelmi emlékezetnek stratégiai jelentősége van az erős nemzeti értékek kialakulásában, megerősödésében. Minél messzebbre nyúlik vissza egy nép történelmi emlékezete, annál erősebbek a nemzetet összekötő érzelmi szálak, annál jobban teljesít a nemzet a népek versenyében. Japánok, kínaiak, koreaiak, hinduk, zsidók civilizációs, kulturális, gazdasági teljesítménye a távoli ókorba visszanyúló történelmi, vallási értékekre vezethető vissza.

A japánok, legyenek-Nobel díjas tudósok vagy egyszerű halászok, kivétel nélkül, rendületlenül hiszik, hogy a császári dinasztia őse maga a Napistennő, Amaterasu Omikami, aki megteremtette a japán szigeteket és a japán népet. A császári családban és a japán mondavilágban való hit a japán nemzetlélek meghatározó alapértéke.

Szellemi háború a szkíta-hun-magyar történelmi szemlélet ellen

Az emberiség története az őskortól a mai napig viszályok, hatalmi harcok, háborúk története. A háborút nemcsak fegyverrel, véres csatatéren vívják, hanem szellemi, kulturális és gazdasági téren is. Kr. e. a VI. században élő kínai hadvezér, Sun Tsu azt tanácsolta az uralkodójának, hogy ne fegyveres háborúban, hanem szellemi síkon győzze le és semmisítse meg az ellenséget. „A legnagyobb fokú művészet az, amikor nem véres csatában, hanem szellemi és lelki háborúban győzzük le az ellenfelet, lélekgyengítő gyűlöletkeltő hazugsággal, uralkodójuk és előkelőik megrágalmazásával, vallásuk, kultúrájuk, történelemtudatuk összezavarásával, lerombolásával.”

Mi, magyarok és lovasműveltségű őseink, szkíták és hunok, hosszú idő óta szenvedő alanyai vagyunk az ellenünk vezetett szellemi és lelki háborúknak. Az ókor óta a lovasműveltségű népekre, szkítákra, hunokra, avarokra, mongolokra, türkökre, magyarokra irigykedő gyűlölettel tekintettek a földművelő kultúrát képviselő szomszédok, fegyveres háborúban képtelenek voltak legyőzni őket, ezért szellemi és lelki háborúval igyekezetek elérni a meggyengítésüket és megsemmisítésüket. A rengeteg képtelen hazugság és rágalmazás ellenére a lovasműveltségű népek lelkileg sokáig erősek maradtak, mert rendületlenül ragaszkodtak őseik évezredes szellemi értékeihez.

Atilla örökébe, a Kárpát-medencébe, az avar rokonaink mellé visszatelepülő magyarokat Európa hatalmai ellenszenvvel fogadták, háborút indítottak ellenük, azonban Pozsonynál csúfos vereséget szenvedtek.

A 907-es pozsonyi csata után indult el a magyarok elleni kíméletlen szellemi háború, amely a mai napig folytatódik, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet és az Európai Unió következetes magyar ellenessége mindezt egyértelműen kimutatja. A trianoni kettős mérce világosan visszatükröződik a magyarellenes brüsszeli jogállamisági vádakban. A X. századtól kezdve, „pogánynak” és „barbárnak” kikiáltott ősi műveltségünket, történelmi emlékezetünket igyekeztek lerombolni a korabeli „cancel” kultúrával. Így történhetett meg, hogy 300 évvel a Pozsonyi csata után Anonymus a „Gesta Hungarorum” krónikában meg sem említette a sorsdöntő csatát, amely ki is törlődött a nemzet emlékezetéből. A XVI. század első felében, a Német-Római Birodalom Habsburg uralkodói fondorlatosan megszerezték a magyar trónt, és az országot több mint 150 éven át csatatérnek használták az Oszmán Birodalom elleni háborúban.

Pusztult a lelkileg meggyengült magyar. János Zsigmond, Báthori, Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadságharcai nyilvánvalóvá tették a Habsburg udvar számára, hogy az ősi szkíta‒hun értékrend még nem tűnt el a magyar lélekből, és ezért elindítottak egy újabb nagyszabású háborút ősi szellemi örökségünk ellen.

„Tudományosnak” kikiáltott szemfényvesztő nyelvi hókuszpókusszal igyekeztek bizonygatni, hogy a magyarságnak semmi köze sincs a szkíta‒hun ősökhöz, mert az igazi őseik a messzi északon élő, medvetorokat rendező finnugor népek. „Felejtsétek el az ősi mondákat, ősképeket, a turulsólymot, csodaszarvast, táltoslovat, és elégedjetek meg a kutyaszánon közlekedő, vadkacsa eredetmondákat regélő halász-vadász finn-ugor rokonokkal” – szólt az utasítás. Iskolákban, egyetemeken, magyar és külföldi kiadványokban csak a magyar lelket gyengítő finnugor rokonság dogmáját erőltették. Sikeresen dolgoztak, a magyar történelemtudat összezavarodott, megrokkant, a tűzzel-vassal terjesztett finnugor történelmi szemlélet a magyar lélek újabb Trianonja lett, végzetesen közeledtünk a magyar nemzettudatot elnyelő feneketlen szakadékhoz.

Ősi szkíta-hun-magyar lélekerősítő értékek visszatérése

Ebben a kilátástalan helyzetben váratlan csoda történt, a Magyarok Istene közbelépett, és archeogenetikai és kulturtörténeti kutatásokkal új korszak kezdődött a magyar történelemírásban. Az archeogenetikai kutatások eredményei megcáfolhatatlan érvekkel igazolják a szkíta-hun-magyar történelmi folytonosság tényét. A kérdés most már csak az, hogy ezek után mi a feladatunk?

Mindannyian érezzük, hogy a szkíta-hun-magyar ősi értékekre épített történelmi szemlélet oktatása, népszerűsítése, a magyar lélek megerősödésének egyik leghatékonyabb eszköze. Van mit tanulnunk őseinktől.

A szkíta családi, erkölcsi és társadalmi értékek ma is megszívlelendők és ma is érvényesek számunkra. A görög Hérodotosz Kr. e. az V. században azt írta a szkítákról, hogy az igazságosság, az igazmondás, az ígéret és az eskü betartásának a népe, hangsúlyozva, hogy a legbecsületesebb népnek tartja őket a világon. A szkíta eskü szent volt, az eskü megszegése a szkítaság elvesztését jelentette, a legnagyobb vétségnek számított. Ugyanakkor a szkíták a tisztelet, a hűség, az együttérzés, a kegyelmesség és a vitézség népei is voltak. A lovasíjász harcmodor legyőzhetetlen bajnokainak ismerték őket. A szkíták utódnépei, az ázsiai hunok, Atilla európai hunjai és Árpád magyarjai megtartották a szkíta ősök erényeit. Ugyanúgy, ahogy a szkíták Kr. e. 530-ban megkegyelmeztek a perzsa császár súlyos vereséget szenvedett hadseregének, 230 évvel később, Kr. e. 200-ban az ázsiai hunok szabadon engedték a pingcsengi csatában legyőzött Kínai Birodalom császárát és félmilliós hadseregét, egyetlen foglyot sem végeztek ki, pedig abban a korban az volt az általános szokás, hogy a foglyul ejtett ellenfél katonáit az utolsó emberig lemészárolták. Hasonlóan kegyelmes volt a legyőzöttekkel a Turul dinasztia legnagyobb uralkodója, Atilla, megkímélte a rómaiakat a catalaunumi csata után (451) és megkegyelmezett védtelenül hagyott fővárosuknak, Rómának (Kr. u. 452). Bennünk, magyarokban is megvannak a szkíta és hun ősök jellegzetes szellemi. lelki értékei és tulajdonságai, azonban az utóbbi évszázadok folyamatos agymosása következtében a közösségi tudatalattink mélyére kerültek, ott rejtőzködnek, alvó tűzhányókként szunnyadoznak.

Legutóbb 1956-ban földrengető erővel kitörtek, megmutatták a világnak, hogy él még a magyarokban a szkíta‒hun lelki örökség. Nemzeti megmaradásunk „síne qua non” feltétele az, hogy felébresszük ezeket az ősi értékeket és felhasználjuk őket a magyar lélek megerősítésére, a magyar nemzet Kárpát-medencei újjászületésének a biztosítására.

Ma, 2026-ban újabb pozsonyi csata előtt állunk, az értékvesztett európai uniós balliberális vezetése összefogott a magyarellenes Ukrajnával és a hazaáruló magyar ellenzékkel, és a nemzet szellemi, lelki, anyagi megsemmisítésére törekszik. A döntő csata 2026. április 12-én, a magyar parlamenti választásokon kerül sorra. A tét szabadságunk, függetlenségünk megőrzése vagy elvesztése! A feladat világos, ősi szellemi‒lelki örökségünk jegyében felvesszük a harcot a ránk törő ellenséges erőkkel és megnyerjük a XXI. század pozsonyi csatáját! 2026 a győzelem éve lesz! Éljen a Magyar Szabadság! Isten, áldd meg a magyart! ​