Cser Ferenc: A Háború-tekercs – időszerű lenne még ma is?
(Ennek az írásnak az időszerűsége több mint egy évtizede merült fel először. És most megint. – a Szerk.)
Évtizedek – ha nem immár egy évszázada – óta tart a Közel-Kelet modern kori feldúlása, birtokbavételi szándéka. A modern ipar – főleg a hadiipar – az olaj nélkül béna kacsa, már pedig ott hatalmas készletek lapulnak, és irdatlan mennyiségek kerülnek onnan a piacra. Kit gazdagítson ez a kincs? Természetesen, a terület arab birtokosai igyekeznek a kezükben tartani annak elsődleges hasznát, de a nemzetközi pénzkölcsönző bankároligarchák és a csatolt ipari, kereskedelmi monopóliumok is alaposan érdekeltek annak kiaknázásában. És minthogy ide tartozik a hadiipar is, hát éppen ezért nem érdekeltek abban, hogy ott béke legyen, hogy ott kiegyensúlyozott emberi élet alakuljon ki és sugározzon át az emberiség egészére.
Az ellenségeskedés nem új arrafelé. Ha a terület messzi múlt történelmére tekintünk, akkor mondhatnánk, hogy arrafelé sohasem volt tartós béke, ott a hatalmi harcok, vallási háborúk és az azokhoz tartozó barbár hadviselés, tömeggyilkosságok, háborúzás már a legkorábbi írott időktől kezdve mindennapos eseménynek számítanak. Kezdve a sumér városállamok egymással szembeni háborúival, mint talán a történelem legrégebbi ilyen eseményeivel, amikor még nem a földalatti természeti kincsek, hanem az öntözéses földművelés termékei jelentették a gazdasági és politikai erő forrását, azaz a termőterületek egymástól való megszerzésük váltotta ki a háborúkat. Nem is szólva arról, hogy a terület lakossága rabszolgamunkával az új birtokosnak termelte az értéket.
Folytatva aztán a már kialakult birodalmak, így az asszír, a babiloni, a hettita, az egyiptomi terjeszkedések háborúival, amelyek felemeltek, majd elsüllyesztettek gazdaságokat, népeket, hatalmakat. Aztán immár az időszámításunk előtti évszázadokban a Perzsa-, a Görög- majd a Római Birodalom terjeszkedése gerjesztett arrafelé hatalmi változásokat, háborús hisztériát, változó uralmi szerkezetet, rombolt régi és épített új kultúrát, műveltséget.
Az időszámításunk kezdetét megelőzően az Utolsó Ítéletet megelőző évezredre készülő, a maguk felsőbbrendűségi tudatában fürdő héber elit belső harcainak a közvetlen eredménye lett a görögök elleni eredményes lázadást követően megszervezett államiságuk elvesztése, római megszállása, majd ott a római kultúra erőszakos terjeszkedése, a helyi hitvilág visszaszorítási szándékával. A judaizmus hitvilága egyisten hívő lévén, istenkáromlásnak fogta fel a rómaiak bálványainak a templomaikba való beköltöztetését – ahogy tette ezt korábban a görögök érzéketlenségével szemben. A görögökkel szembeni lázadás átmenetileg eredményre vezetett és a judaizmus hitvilága akkor, történelme során először, önálló államiság keretében folyhatott. A Hasmeneus ház tagjai azonban a judaizmus különböző ágainak eszmeiségét követték, képviselték, amiből eredő belső harcok aztán a rómaiak előretörésekor országuk megszállásához vezetett.
A qumrani fennsíkon lévő erődben a görögök elleni lázadást követően kialakult védelmi és vallási központ értelmisége a későbbi hatalmon lévőkkel szembeni ellenállást illetően megosztott volt. A rómaiakkal még eredményesen együttműködő királyuk, Nagy Heródes halálával egymással élesen szembenálló frakciók ekkor már a megszállókkal szembeni esetleges hadviselés lehetőségeit is megfogalmazták. A közösség hitvilágáról, szervezeti életéről, a rómaiakkal kapcsolatos viszonyukról és az azokkal szembeni ellenállásról, felszabadító háborúról alkotott elképzeléseiről pergamen tekercsekre írva őrizték, majd az erőd elestével a környező barlangokban elrejtették. Ezek az ún. Holt-tengeri Tekercsek, amelyek mára megismert tartalmának egy része már korábbról, az Ószövetség könyveiből ismert volt, hiszen azokat is másolták, rögzítették a judaizmus szellemében elrendezett könyvekben, mégis a közösség életéről, életfilozófiájáról, közvetlen vallási rítusairól és a római uralom alól való felszabadító háborúról alkotott elképzeléseik csak a tekercsek megismerésével váltak ismertté.
A Qumran környéki barlangokból előkerült tekercsek ezért joggal tekinthetők az akkori Jeruzsálem és környéke értelmisége korabeli könyvtárának. A szellemi elit sajátos világképét – ami aztán később a keresztény hitvilág szellemi termékeiben is megjelenik – több olyan tekercs is tartalmazza, amellyel később már csak áttételesen találkozhatott a jelenkor embere, és valójában azok csak a Holt-tengeri tekercsek fölfedezésével és tartalmuk megfejtésével váltak a mai ember számár ismertté. Ezek egyike az ún. Háború-tekercs.
A történelmi ismeretek és a tekercsben megtalálható fogalmak alapján a tekercs születését nagy valószínűséggel Heródes uralkodása utánra – leginkább az első évszázad első negyedére – teszik a kutatók. Ebben az istent dicsőítő szózatokon felül elsősorban a kittim (rómaiak) elleni, majd az akkori fogalmakkal értelmezve, világháborúra való felkészülésnek és a háború megvívásának a programja, a háború alatti polgári és vallási rítusok kerültek megfogalmazásra. Minthogy a tekercsből kiolvasható háború programja a későbbi történelem során felismerhető volt, sőt, a mai közel-keleti események is gyanúsan az ott akkor leírt program szerint alakulnának, ezért érdemes ismét foglalkozni a gondolattal: a gazdaságpolitikai harcokra mennyire nyomja rá a bélyegét egy két évezredes szellemi termék? Mennyire határozza meg a jelenkor társadalmi eseményeit a vaskorszakból eredő vallási felfogás, szellem? Gyaníthatóan, nagyon.
Az alábbi elemzést 2006-ban közöltem a nemenyi.net-en, amikor Izrael egy incidenst követően kemény támadást intézett a szomszédos Libanon ellen. Megjegyzem, hogy a neményi.net-en a Háború-tekercs megfelelő passzusa csak angolul jelent meg, most az angolul esetleg nem feltétlenül jól tudó olvasók számára megadom annak hevenyészett magyar fordítását is. Íme, az akkori reakcióm:
* * *
»A hírek szerint a két katona foglyul ejtése nem biztos, hogy szerencsés húzás volt, hiszen ezzel látszólag is okot adtak a gyilkoló gépezet beindítására. Elképzelhető, hogy ezt ki is provokálták, hiszen a hajdani iratok ismeretéből következik, hogy ennek a háborúnak menetrend szerinti eseményei vannak. Hogy honnan a Menetrend? Egyszerűen kiolvasható a Holt-tengeri tekercsek anyagából, pontosabban a Háború-tekercsből.
Vermes Géza fordításában idézem a Háború-tekercs II. oszlopának a szövegét. (Vermes: The Complete Dead Sea Scrolls in English, Allene Lane, The Penquin Press, pp.: 164-165)
“Those of the men who shell attend at holocausts and sacrifices to prepare sweet-smelling incense for the good pleasure of God, to atone for all His congregation, and to satisfy themselves perpetually before Him at the table of glory. They shall arrange all these things during the season of the year of Release. During the remaining thirty-three years of the war, the men of renown, those summoned the Assembly, together with all the heads of family of the congregation, shell chose for themselves fighting-men for all the lands of nations. They shall arm for themselves warriors from all tribes of Israel to enter the army year by year when they are summoned to war. But they shall arm no man for entry into the army during the years of Release, for they are Sabbaths of rest for Israel. In the thirty-five years of service, the war shall be fought during six; the whole congregation shall fight it together. And during the remaining twenty-nine years the war shall be divided. During the first year they shall fight against Aram-Naharaim; during the second, against the sons of Lud; during the third, against the remnant of the sons of Aram, against Uz and Hul and Togar and Mesha beyond the Euphrates; during the fourth and fifth, they shall fight against the sons of Arpachshad; during the sixth and seventh, against all the sons of Assyria and Persia and the east as far as the Great Desert; during the eighth year they shall fight against the sons of Elam; during the ninth, against the sons of Ishmael and Keturah. In the ten years which follow, the war shall be divided against all the sons of Ham according to their clans and in their habitations; and during the ten years which remain, the war shall be divided against the sons of Japhet in their habitations.”
Magyarul:
„Azok az emberek, akiknek az égő áldozatokban és az áldozásokban részt kell venniük azért, hogy az Isten örömére édesen illatos tömjént készítsenek, hogy vezekeljenek az Ő közössége egészéért és hogy állandóan megfeleljenek Ő előtte a dicsőség asztalánál. Mindezen dolgokat el kell rendezniük a Szabadságolás évének az időszakában. A háború további harminchárom éve során az ismert embereknek, azoknak, akiket a Közösség magához rendel, a közösség családjainak fejeivel egyetemben, választaniuk kell maguknak a nemzet egész földjéért harcoló embereket. Fel kell fegyverezniük maguknak Izrael valamennyi törzséből harcosokat, hogy évről évre a hadseregbe lépjenek, amikor őket a háborúba hívják. De nem szabad senkit sem felfegyverezni, hogy a hadseregbe lépjen a Szabadságolás éveibe lépéskor, merthogy azok Izrael maradéka számára Szabbathot jelentenek. A szolgálat harmincöt évében hat éven át kell háborút vívni, az egész közösségnek együtt kell harcolnia. A maradék huszonkilenc év során a háborúnak meg kell oszlania. Az első évben Aram-Naharin ellen kell harcolni; a másodikban Lud fiai ellen; a harmadikban Aram maradék fiai ellen, az Eufráteszen túl Uz és Hul és Togar and Mesha ellen; a negyedik és ötödik év során Arpachad fiai ellen kell harcolniuk; a hatodik és a hetedik év során Asszíria és Perzsia és keleten a Nagy Sivatagig terjedő terület valamennyi fia ellen; a nyolcadik év során Elam fiai ellen kell harcolniuk; a kilencedikben Ishmael és Keturach fiai ellen. A következő tíz évben a háborúnak Ham fiai ellen klánjaik szerint és lakóterületeiken meg kell oszlania; és a maradék tíz évben a háborúnak meg kell oszlania Japhet fiai ellen az ő lakóterületeiken.”
Ezt a menetrendet egyszer már eljátszották a muzulmánok Mohamed idejében és halála után a dzsihád során. Aztán a végén mégis csak fennakadtak a menetrendben: a kazárok és a frankok megakadályozták, hogy Japhetet is behódoltassák, megállították a szent háború tovaterjedését.
Van azonban az akkorival szemben egy hatalmas különbség: akkor acél kardokkal és lándzsákkal hadakoztak, amint ez a tekercsben is le van írva, manapság azonban a katonák kezében mustárgáz, sarin, MOÁB és atombomba van. Az akkori haderők nem gyilkoltak válogatás nélkül, még azokat a harcosokat sem, akiket legyőztek és akik behódoltak a muzulmán erőknek. A lakosságot pedig a legkevésbé. Még voltak erkölcseik. A maiaknak semmi sem szent, az embertelen háborút lelketlen gépekkel végzik. A mai hadvezetés és azokat irányító erők nincsenek tekintettel senkire, vakon mennek a ‘szent szöveg’ után.
A harmadik évre időszerű háború (2003, Babilonia, azaz Aram, Uz, Togar es Mesha az Eufrátesz mögött) akkor purim napját követő holdtöltekor indult, amely az akkori tavaszi napéjegyenlőséggel esett egybe. Szent pillanat ez! A Messiásnak ekkor kellett megmutatnia az erejét. Bicepsz Gyuri, aki állítólag isteni utasításra cselekszik és elhiszi, hogy ő a Messiás, meg is mutatta az erejét! Akkora lendülettel támadt Babilonra, hogy csak na! Szinte a földdel tette egyenlővé Irakot a bombák tonnáinak ezrével, urán lövedékekkel. És azóta? Mit tesz a behódoltatokkal? Emberség? Árulkodnak a börtönök, a megkínzottak, legyilkoltak ezrei. Erkölcs? A kínzókamrát működtetők olyat nem ismernek, csakis erőt, a pénz erejét. Most éppen a hatodik és hetedik év programja van napirenden (Asszíria és Perzsia). Éppen olyan naptári szakaszban vagyunk, amikor nincsenek ünnepek, fesztiválok. A támadás megint teliholdkor történt. Hogy kaptak-e rá egy ürügyet, vagy sem, az mellékes. Ha nem lett volna ürügy, akkor is támadtak volna. Ez ugyanis vallási háború! A XXI. században az izomagyúvá degenerálódott félkegyelműek szent háborúja az egész emberiség ellen.
Emberiség! Ébredj fel! Védd meg magad, amíg nem késő! Ma Libanon, holnap Szíria, holnapután Irán, aztán Egyiptom, majd Európa. Mindegyikünk napirenden van.«
* * *
Hozzá kell tennem, hogy a rómaiak elleni háború, mint a jövőre értelmezett jóslat a keresztények szent könyveiben, történetesen a János Jelenések Könyvének 16:16 szakaszában is megjelenik, ahol az Armageddon-nak nevezett helyen gyülekeznek a királyok, hogy a Háború-tekercs értelmében vett szent háborúba, csatába vigyék a közösséget. Ebben a szakaszban, az egyébként kódolt szöveg felszíni jelentésében az elképzelt és a rómaiakat Isten segítségével legyőző közösség fantáziáját vetítik ki a jövőbe, holott maga az esemény csupán a múlt felidézése lehetett. Sőt, nagyon is a régmúlté, hiszen az értelmezett helyszínben III. Tuthmozid (a biblikus Dávid alakját sugalló egyiptomi fáraó) egyik kritikus csatájának és ezzel hatalmát messze a Levantintól északra kiterjesztő kritikus győzelmének a helyszíne, Meggidó emléke köszön vissza. Barbara Thiering értelmezésében (Jesus of the Apocalypse, Doubleday, Sydney, 1995, pp.: 92-97, 379) azonban erről szó sincs, mert a passzus kódolt jelentése a Kr.u. 68-as jelenre vonatkozik, amikor is Qumran erődje egyik meg nem szentelt helyén gyülekeztek a közösség vezetői, hogy a rómaiak elleni harcról döntsenek. Azért ott, mert a háború a résztvevőket óhatatlanul beszennyezi, és ezért a megszentelt helyre nem léphettek be előzetes rituális tisztálkodás nélkül.
A Háború-tekercsben a Fény és a Sötétség erőinek kérlelhetetlen háborújáról olvashatunk, ahol végül a sötétség, azaz Belial (Sátán) erőit Isten segítségével győzik le, semmisíti meg az isteni sereg, azaz a Fény erői.
Ennyi a múltból. Most 9 éve elteltével pillantsunk vissza az azóta eltelt időre, és nézzük meg, mi is valójában a mai helyzet? Folyik-e a Háború-tekercsben leírt, a közösség Istene által előírt, megszentelt, és akkor a rómaiak ellen (Kittim) megtervezett, majd elbukott háború, amire a Libanon elleni támadással kapcsolatban föntebb hivatkoztam?
Igen, folyamatban van. A ‘menetrend’ azonban ismét megtört, hiszen 2006-ban a Hezbollah és a libanoniak szépen elklopfolták a felsőbbrendűségében öldöklésre beállítottak támadó seregét. Nem sikerült győzelmet kicsikarniuk, nem sikerült a beígért mészárszéket működtetniük, bár szó se róla, megkísérelték. A visszavonulásuk előtt szétterített kazettás bombák tömege nem békés gyerekjátékszer volt, hanem tömeggyilkos eszköz.
A libanoni kudarcot követően csőstül jöttek ám a bonyodalmak. Bicepsz Gyuri – azaz G. W. Bush, az USA, azaz Nagy Izrael akkori elnöke – mégsem bizonyult messiásnak, képtelen volt az izraelieket támogatván a Szent Háború győztes megvívására, ebben elbukott. Taktikai fordulópontra volt szükség. Az isteni haderő ki is szállt a konkrét hadviselésből, jóllehet, a vezetés manapság még mindig iszonyú mértékben fegyverkezik és még iszonyúbb mértékben folyik a fenyegetés – no meg időnként a Gázai övezet lakóinak szisztematikus öldöklése. Helyettük a szomszédságban immár Nagy Izrael viseli a mundért és végzi az előírt mészárlást. Földről, a levegőből drónokról, akárhonnan, a lényeg, hogy minél többen elpusztuljanak az ellentáborból. Hogy megvalósulhasson a végső cél, az egész földgolyóra kiterjedő, megálmodott világállam.
Mindenekelőtt ki kellett nyírniuk Kadhafit, merthogy nem tisztelte kellőképpen az USA/Szaúd-arábiai pénzügyi alapokat és az olaját aranyért akarta árusítani, nem pedig az egyetlen világvalutáért, az USAdollárért.
Bevezetésként jött tehát az arab-tavasz, majd Kadhafi brutális meglincselése, és azóta Afrika északi partjainál olyan állapotok uralkodnak, amire ha a káosz kifejezést használjuk, akkor még meg sem közelítjük a valóságot. Egyiptom bedöntése viszont nem járt sikerrel, ott is megtorpant a program végrehajtása.
Jóllehet, azt is megkísérelték.
Azt követően, hogy a kaotikus rendszert Líbiában megteremtették, fordultak ismét a menetrend következő lépcsője, Asszíria felé. 2011 óta folyik ott is az öldöklés, csak Isten kiválasztottai nem maguk végzik a mészárlást, hanem másokkal végeztetik el. Polgárháború. A törvényes államhatalmat meg a propaganda gépezet valóban a sötétség erőinek színében tünteti fel: Asszadnak mennie kell! Passz!
Létrehozták hát az eleddig ismert ‘legbarbárabb államalakulatot’, és azt immár félig nyíltan is támogatva igyekeznek Szíria törvényes rendjét eltakarítani, hogy szabad legyen az útjuk Perzsia felé. Ismételten csak a probléma-reakció-megoldás (PRM) praktikájának a szellemében.
Ezideig nem jött be! Az idő pedig ellenük dolgozik! Az oroszok, veszélyeztetve érezvén a saját Közel-keleti helyzetüket, belepöktek a levesbe: ők valóban és elsősorban a barbár állam ellen vették fel a harcot.
Természetesen a törvényes asszír kormányzattal együttműködve.
De a stratégák közben azért nem feledkeztek meg Perzsiáról sem. Az egész atombomba-hisztéria azt szolgálta, hogy Perzsia kellően legyengülve, magát a ‘fény erőinek’ kiszolgáltatva, könnyű zsákmány legyen Szíria bedöntése után.
A jelenlegi állapotok szerint, ahogy Asszíria ledöfése sem sikerült, úgy Perzsiáé még kevésbé.
Versenyt futnak az idővel. Istenük minden bizonnyal bünteti őket, mert nem voltak eléggé hatékonyak a gyilkolásban, az ‘égőáldozat’ produkálásában.
Ezért aztán most ismét Japhet felé fordultak. Elárasztani az elöregedett, keresztény társadalmat agresszív ‘menekültekkel’! Ott ezzel a módszerrel könnyebb győzelem remélhető, ugyanis fegyvertelenül is be lehet oda vonulni, elfoglalni a területet és majd a jelszó kiadása után meg lehet szerezni az irányító hatalmat és elvégezni a barbár istenségnek tetsző vérengzést.
Avagy ez sem lesz gyaloggalopp, ahogy eleddig az utolsó három év programja sem sikeredett?
Nem bizony! Az idő nagy úr, és a katonai erőviszonyokkal párhuzamosan a földgolyó gazdasági szerkezete a program jelenkori végrehajtását követő időkben drasztikusan megváltozott. Kadhafinak, Huszeinnek még azért kellett sürgősen pusztulnia, mert a dollárt ki akarta vonni az olajkereskedelme alól.
Azóta fölállt a BRICS, azóta a dollár, mint egyetlen, az aranyat képviselő, helyettesítő és Nagy Izraelben korlátlanul legyártható pénznem erősen ingófélben van. Eurázsia keleti felének hatalmai nem a hódító, birodalmi politika, hanem a hódítást meggátló védelem felé fordultak. A gazdasági rendszerüket pedig a reálgazdaság követelményeit biztosító pénzügyi renddel támogatnák meg, aminek lényegi eleme, hogy a pénz visszanyeri az elmúlt évezred során elveszített, eredeti szerepkörét és nem maradna a szabad rablást biztosító piaci termék. A profit szentsége, annak állandó növekedését biztosító gazdasági rendszer vált kérdésessé.
Egy ilyen gazdasági, katonai erővel szemben, mint ami a BRICS, a Háború-tekercs programja szerint megvalósítandó Isten országa, ahol az isteni kiválasztottak királyok, a népek meg isteni parancsban nekik alárendelt egyszerű rabszolgák, ma már nem lehet több mint vágyálom. Kínos!
Szent háború? Isten beígért országának erővel való kialakítása? A tekercs megírásának korában a rómaiakkal szemben egyszer már nem sikerült. A Háború-tekercsben hozsannázott, dicsőített hadművelettel beígért győzelem elmaradt. Sőt, olyannyira, hogy a rómaiak még a szent helyüket is lerombolták és őket onnan kitiltva, a világ négy tája felé szétzavarták.
Istenük hagyta volna őket cserben, avagy az egész csak egy hagymázas álomkép volt? Mohamed eszmélését követő szent háborúban messzebb jutottak a hadseregek – igaz, a ‘világ’ is kitágult az időszámításunk VII. századára –, mégsem sikerült nekik sem megvalósítani a programot, azaz Japhetet legyőzni, behódoltatni. Jóllehet, a mohamedán kalifátus azért a többi területet magába foglalta. Csak az utolsó lépés hiúsult meg.
Most jobbak lennének az esélyek? Ha csak Európa gyalázatos állapotát, szellemi leromboltságát tekintjük, akkor igen. Csakhogy ez önmagában kevés, a ‘világ’ ma már az egész földgolyó felszínét magába foglalja, és másutt talán még vannak gondolkozó és gondolatukból tettet formáló emberek, erők, akik az egész világra, minden népre kiterjedő hagymázas hatalom, a világállam tervének keresztbe tesznek.
A magyar műveltség tagjainak mindenképp az a dolga, hogy a gondolkozók táborát erősítse és a maga vonalán járuljon hozzá a Háború-tekercsben felvázolt szándékok ismételt kisiklatásához.
Merthogy tisztában vagyunk azzal, hogy emberiség csak egy van, és nem létezik olyan istenség, amelyik kiválaszt magának egy csoportot, és az emberiség nagy részét, mint emberszabású rabszolgát azok alá rendeli.
Az általuk kialakított istenkép barbár, az emberi lét lényegét tagadó és ezért elfogadhatatlan. A világuralomra törekvés programja ugyancsak elfogadhatatlan és a végrehajtását minden lehetséges módon meg kell akadályozni.
A Háború-tekercs programjának jelen korunkban már csak ezért is bukás a sorsa, a szemétdombon a helye. Maga a tekercs meg maradjon valamiféle kultúrtörténeti relikviaként a múzeumok tárlataiban, ahol meg lehet csodálni egy két évezreddel ezelőtti agresszív gondolkozás termékeként.
