Cser Ferenc: Covid-19 – avagy tömegesítésünk és egyenlősítésünk kétes kísérlete
Tisztelt Olvasó!
„Szabadság, egyenlőség, testvériség” – hangzott fel a XVIII. század utolsó negyedében az Illuminátusi rend harci kiáltása, és lett azóta több eszmei áramlat vezérlő szózata. Mindenekelőtt a francia forradalomban az anarchisták, a mindenféle rend ellen hőzöngők hangoztatták és küldték ennek jegyében a guillotine alá ellenfeleiket. Szabadság és egyenlőség volt a meghatározó, és a testvériség annak csupán magyarázó származéka.
A „szabadság” eszméje a mai liberalizmust hatja át. Az „egyenlőség” eszméje viszont a kommunizmusban jelentette a legfőbb jelszót.
Minthogy mind a kettő ugyanannak a rejtett rendnek a harci kiáltásából kihallatszik, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy végső soron ugyanazt a célt szolgálhatják.
Hogy milyet? A társadalom lélektana rejti a válaszokat.
Itt van mindjárt az elmúlt két év hisztérikus vihara, a COVID-19-nek becézett nevezett műjárvány. Mű, mert minden józan ismeret szerint mesterségesen indították el, sőt olyannyira mű, hogy amikor a leghangosabban rikoltozták a világjárvány szót, akkor a mértéke egy gyenge járványét sem közelítette meg. Mára már, éppen a köré telepített hangos hisztéria következményeként is – az omikron mutáció létrejöttével – kezd valóban azzá válni.
Hogy közben a betegség maga pedig rengeteget veszített ártalmasságából, és a mai omikron eredeti változatában a be nem oltott emberekre nézve egy erős náthánál alig jelentett nagyobb veszélyt – ez egy fontos és figyelemre méltó fejlemény. Nem kevésbé, hogy a többszörösen beoltottakat ellenben ledöntheti a lábukról, sőt meg is ölheti! De hogy ide miképp jutottunk, az bizony a mai társadalom lélektanáról nyújt elrettentő képet.
A mai társadalom lélektana?
Egy biztos – és ebben van köze a COVID-balhéhoz –, hogy az „elit” már régóta arra törekszik: az emberi társadalmat módszeresen verje szét, egyedekké különítse el, és így jöjjön létre a „tömeg”. Az, amelyet kezelni és kihasználni tud.
Ez állt az olyan jól hangzó, de végső soron álságos harci jelszavak mögött. Jogosnak tűnik az a feltételezés, hogy céljait tekintve ez a műjárvány éppen a társadalom szétverését, az egyedekké, tömeggé alakítását is szolgálja, azaz végső soron az emberek valóságos egyenlővé tételét..
Foglalkozzunk most csak az „egyenlőség” fogalmával, és tekintsünk el a „szabadság” fogalmától, ámbár megjegyezve, hogy
a teljesen szabad ember nem lehet mindenkivel egyenlő, ez a két fogalom kölcsönösen kizárja egymást. Most mégis, jelenleg a fősodratú médiában és a politikai tettekben együtt jelenik meg. Miként valósulhat az meg emberi viszonyok esetében?
Még 1975-ben fogalmaztam meg egy azóta is igaznak tűnő tételt:
emberi egyenlőség csakis a nulla szinten lehetséges.
Ezt kissé feltupírozva, szinte elméletként – ha emlékezetem nem csal, akkor 1984-ben – a Természet Világában, dr. Gánti Tibor segítségével (ő volt a főszerkesztő, hajdani barlangász csoporttársunk) közölni is tudtuk. Két névvel.
A lényeg, hogy az anyagi javak – és számos más szellemi érték is! – követi a Boltzman-törvényt. Vagyis statisztikailag valószínűsíthető, hogy egy találkozáskor az értékek, gazdát cserélve, honnan hová jutnak. Az eredmény egy exponenciális eloszlással kialakuló egyensúly. Ha nullánál több egység van, akkor ez mindenképp arra törekszik, hogy az egységet hordozók között exponenciális függvény alakjában oszoljon meg.
Pl. a GDP – egyes társadalmi egységek összes gazdasági értéktöbblete – is ennek van alárendelve.
Sorba állítottuk az országokat – kontinensek szerint is –, és kiderült, hogy az exponenciális jelleg kb. a II. Világháború után valóban beállt.
Ennek logikus következménye volt – és a számok is igazolták! –, hogy a szocialista gazdaság mint Európa gazdaságának szerves része semmi előnyre nem tehetett szert. Ugyanis az alacsonyabb szinten lévő, ha a magasabb szinten lévővel áll gazdasági kapcsolatban, akkor törvényszerűen az alacsonyabb szintről áramlik érték a magasabb szintű felé. Növelve az egységek számát, mindig több megy oda, ahol eleve már több volt.
A másik fontos következtetésünk az volt, hogy az exponenciális görbe mentén rossz társadalmi és gazdasági politikával lecsúszni ugyan könnyen lehet, de fölfelé araszolni csakis úgy, ha valaki előttünk elront valamit és lecsúszik.
Ebből következett, hogy az egyenlőség csakis akkor jöhet létre, ha az embereknek semmije sincs – és éppen erre törekszenek most is.
De nem csak most! Ez volt a kommunista mozgalom, majd a forradalmak, majd a szocialista állampártok célja is: mindenkit megfosztani a tulajdontól, és akkor a nulla szinten valóban egyenlővé válhattak volna.
Csak hát a természet az már olyan, amilyen, tisztelt Olvasó! Ide értve a társadalmak és az ezeket alkotók természetét is. A társadalom egyedeinek az egyenlősítés eszméje nem föltétlenül nyerte el a tetszését, és végső soron sikerült ezt az őrültséget megállítani.
Csupán az a kérdés, hogy mennyire tartósan?
Eddig valóban nem sikerült a magát az emberi társadalom birtoklására és vezérlésére hivatottnak tekintő elitnek nyélbe ütnie, de szemlátomást továbbra is erőlködnek, próbálkoznak – és erre ad valamiféle támpontot a kuruc.infon megjelent, A megalomániások és a tömeg c. elemzés is.
Minthogy rengeteg érték van, az egyenlősítés érdekében ezt a tömegtől mind el kellene vonni. Igen ám, de ha valahol elvonják, megszaporodik másutt. Emiatt amíg van ember – emberi társadalom –, lehetetlenek tűnik a terv megvalósítása. Elvileg járhatónak tűnik az Orwell által az Állatfarm c. művében megfogalmazta út: „Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek...” Teljesen kisemmizik az emberiség nagy részét, s akkor az értékek (a javak) az elit kezében összpontosulhatnak. Csakhogy amíg az emberek összetartanak, igazi társadalmat alkotnak, addig nehéz az ilyesmit nyélbe ütni.
Ezért van szükség a tömegesítésre, a társadalmak szétverésére, az emberi egyedek egymásnak ugrasztására.
Ennek legjobb módja és legalkalmasabb eszköze a tömegtájékoztatás. Ha az emberi egyedek nem egymással megbeszélve, vitatkozva jutnak meggyőződéshez, hanem készen kapott sémákat vesznek át a tömegtájékoztatásból, akkor nem tudhatnak közelíteni az álláspontok. Pillanatnyi érdekeik, helyzetük és lehetőségeik, hír- és gazdasági forrásaik szerint választanak véleményt és viselkedést a fősodratú média kínálatából. S habár merőben ellentétes szerkértáborokban fogják találni magukat, mindegyikük arra az önigazoló magabiztosságra épít, hogy „a tévé megmondta”.
Nos, ezért fogalmaztuk meg Darai Lajossal az Ember, Társadalom, Emberiség c. könyvünk záró fejezetében a Szellemi Önkormányzatok mozgalom fogalmát, hogy kísérletet tegyünk ennek az ellentétes egyenlőségnek a feloldására. A feloldás módját lényegében ebben látjuk: tanítani, tanítani – így akasztva le embertársainkat a TV-ről, a tömegmédiáról.
Ez lenne a művelt értelmiség elsőrendű feladata, nem pedig a szekértáborok közötti ellentét saját maga által is gerjesztett fokozása.
Ahogy ezt az ellentét-szítást történetesen most is végzi a „beoltottak” és „be nem oltottak” között.
A magam módján már megtettem a legelső lépést az általam vélt jó irányba: nincs tévém! Szabadabban tudok gondolkozni, és igyekszem egyetlen szekértáborban sem lehorgonyozni.
Innen, kívülről nézve, hamarabb észrevenni, hogy politikusaink és „szakértőink” oltás dolgában miért verik annyira a tamtamot. Azt dobolják szakadatlanul, hogy így térhetünk vissza a normalitásba.
De valójában egyáltalán nem érdekli őket, hogy az oltás mit okoz, hogy nem biztonságos és nem hatékony, csak az, hogy a tiltakozókat el kell hallgattatni, meg kell büntetni, nehogy tömegessé váljék az ellenállás. Nehogy egymásra találjanak az egymásnak ugrasztottak!
Tisztelt Olvasó!
A gondolkodó emberre talán soha nem volt oly mértékben szüksége a társadalomnak, mint manapság. Társak vagyunk valamennyien, nem lehetünk egy őrült eszme szolgai végrehajtói, saját sírunk megásói. Ugyanis fel kell készülnünk a legrosszabbra is. Arra, hogy a mostani oltatási őrület mögött több is meghúzódik, mint egy világméretű önkényuralmi kísérlet az egyenlősítésünkre és tömegesítésünkre.
A „szerzők” is tisztában lehetnek azzal, hogy –
egyebek közt a Boltzman-törvény miatt – az egyenlősítést nem olyan egyszerű élő embereken végrehajtani. Könnyebbnek látszik az emberiség megritkításán – mondhatni: népirtásban – gondolkodni.
Márpedig egy pillanatig ne legyen kétségünk: ha könnyebbnek látszik, akkor akadnak is a világelitben szép számmal olyanok, akik ezt meg is kísérlik.
Például tömeges félelemkeltéssel és oltásnak álcázott, kétes készítményekkel, tisztelt Olvasó!
