top of page

Cser Ferenc: Szerződés Trianonban – és a béke







Elhangzott a Sydney Trianon Társaság megemlékezésén, 2022. június 5-én






Béke. Az ember egyik – hacsak nem a legfőbb – vágya. Ha meghalljuk a szót, akkor szemünk előtt virágzó, napfényes táj, nyugalom, vidám emberek és színek kavalkádja jelenik meg. Ez maga a boldogság – gondolhatjuk.

1920. június 4-én Magyarország képviselői Trianonban aláírtak egy szerződésnek nevezett dokumentumot, ami Magyarország számára képletesen lezárta a Nagy Háborút – azaz az I. világháborút.

Béke.

Igen, a fegyverek elhallgattak, de valójában a szerződés békét teremtett-e?

Nem.

Az ország népe számára akkorra törvényerőre emelkedett a szétszakítottság, az, hogy magyar emberek idegen uralom alá kerültek, hogy ott nem használhatják anyanyelvüket.

Béke?

Nem.

A csonkított országrészben maradottak számára pedig jöttek a gazdasági következmények. Hatalmas jóvátételt kellett kifizetni szomszédaiknak, távoli országok hatalmasságainak.

Miért?

Azért mert – úgymond – Magyarország megtámadta szomszédait, távoli országokat és mérhetetlen szenvedést okozott nekik ezzel, és a rombolásért felelősséget kellett vállalnia.

Magyarország támadott? Magyarország kezdeményezett egy háborút?

Nem.

Amikor a monarchia Koronatanácsa előtt szó került a háborúról, Magyarország akkori miniszterelnöke, Tisza István tiltakozott a háború ellen és kifejtette: Magyarországnak nem érdeke egy jövendő háború. A Monarchia – elsősorban német unszolásra – azonban belevágott, és Magyarország, akinek a hadügye osztrák kézben volt, nem tehetett mást, mint hogy a rá kiosztott szerepet eljátssza: részt vegyen a háborúban. Egy olyan háborúban, amihez a magyaroknak semmi köze nem lehetett, semmi érdeke nem fűződött.

A Trianonban aláírt békeszerződésnek tekintett diktátum azonban büntetett. Egy olyan háborúért, amit a szerződést diktálók provokáltak ki. Ők akartak háborúzni, területeket elfoglalni, és ők provokálták ki a háborút. Amit megnyerve büntették azokat, akiket legyőztek. Különösképpen erősen Magyarországot, akinek nem volt érdeke a háborúban részt venni, és ez ellen tiltakozott is a megindítást megelőzően. Vagy éppen ezért jöhetett a kiemelten kemény és igazságtalan büntetés?

Béke lett a háború befejezésével?

Nem.

A magyar nép a szerződés rákényszerített részét teljesítette, megfeszített erővel a korlátozott területeken újjászervezte magát, és megindult egy valódi béke megteremtése irányában. Az akkori konzervatív kormányzat – a kommunista eszmék ellenében is – viszonylagos jólétet, társadalmi biztonságot teremtett az országban. Ám az ideális békét ez mégsem jelentette, hiszen hatalmas nemzetrészek számára ez nem volt megvalósítható, ők a szerződő felek másik oldalának szerződésszegéseitől is szenvedtek.

A Monarchia – és a háborút valójában elkezdő Németország – büntetése, annak igazságtalansága, a népek önrendelkezési jogát mint eszmei képet megcsúfoló hamissága magában hordozta egy újabb háború csiráját. Ami 25 év múlva, az előzőnél szélesebb körre kiterjedten és brutálisabban meg is történt.

Magyarországnak ez az újabb háború sem állt érdekében. Mégis, a szövetségi kötelezettséget kiprovokálva – lásd a kassai bombázást –, belépett a háborúba, és a vesztesek oldalán újabb büntető ún. ’békeszerződést’ rákényszerítve fejezte be a háborút. Emberek milliói haltak meg, egy ország vált romhalmazzá, és jött utána a ’haladó eszme’, aminek gyakorlójához a háborút megint csak kezdeményezők odadobták a magyar népet.

Megint lett egy békeszerződés. De béke lett-e? Létrejött-e valami hasonló, mint amit a béke fogalma a szemünkben jelent?

Nem.

A kommunista eszmeiség oly mértékű szenvedést okozott, amit már tűrni nem lehetett, és a magyar nép 1956-ban fellázadt ellene. A háborúkat kiprovokálók biztatták is az embereket a lázadásra, de segítséget nem adtak. Bukás lett a vége, amit megint csak a magyar embereknek kellett megszenvedniük. Tankok, bombák, gépfegyverek és a felkelést elfojtó idegen haderő teremtett megint háborút az országban. Mindezek végén még kis híján negyed millió ember el is hagyta az országot, és ebből a helyzetből kellett brutális elnyomás mellett feltápászkodnunk.

A forradalmat nem zárta le békeszerződés. Nem teremtődött béke, hanem terror és brutális elnyomás. Ha ekkor békét említhetünk, akkor az a temető békéjét jelentette.

Az ország népe csendes ellenállásba süllyedt és a hatalom számára ez már elviselhetetlenné vált, ezért néhány év elteltével fellazították a szigorú, szinte terrorisztikus körülményeket. A hatvanas évek közepén hallgatólagos békét kötött a nép és a rákényszerített hatalom. Magyarország ezzel kilógott a szocialista államok sorából, de az élet azért elviselhetővé vált.

Az Európa keleti felére erőltetett kommunista rend a kilencvenes évek elejére összeomlott. A szocialista tábor – benne a Szovjetunióval – országokra esett szét. Európa eközben az egyesülés felé indult el. Megszületett az Európai Unió eszméje, és ez gyakorlattá is vált, megvalósult, létrejött. A Nyugat az ún. hideg háborút mintegy megnyerve igyekezett az Orosz Birodalmat gazdaságilag bekebelezni, kivéreztetni és ezzel képletesen Európában békét teremteni. A nyugati katonai szövetség, a NATO ebben kulcsszerepet játszott. Amikor az oroszok beleegyeztek korábbi ellenőrzött területeik elveszítésébe, a nyugatiak ígéretet tettek arra, hogy az oroszok biztonságérzetét nem provokálják majd a NATO keletre való kiterjesztésével.

Béke lett? A NATO, mint védelmi szövetség ezzel szerepét veszítette?

Nem.

Megint csak azt láthattuk, hogy az amerikai vezetésű nyugati szövetség nem tartja be a vállalt szerződés rá eső részét: hamarosan több hajdani szocialista ország csatlakozhatott a NATO-hoz. Köztük Magyarország is.

És azonnal megindult egy európai háború: a NATO szövetségesek valamiféle fondorlatos módon Jugoszlávia szétesésével – Koszovó függetlenedésének biztosítása ürügyén – elindították az ún. délszláv háborút. Belgrádot a középkorba bombázták vissza. Több ezer ártatlan polgár halálát is okozva ezzel.

Magyarország a nyugati életkedv, a győztesek jobb életmódja, nagyobb szabadsága reményében csatlakozott az európai közösséghez. 2004-ben az ország az Európai Unió tagja lett.

Úgy vélhetnénk, hogy ezzel a trianoni diktátum, s annak potzdami megerősítése fellazul, hiszen nem csak Magyarország, hanem az anyaországtól elcsatolt területeken élő magyar népesség nagy része, azok anyaországának a csatlakozása révén végre a béke lehetőségéhez juthat, megszűnhetnek azok a megalázó megkülönböztetések, amelyek addig a trianoni szerződés vállalt kötelezettségeit és szellemét figyelmen kívül hagyók politikája nyomán léteztek. Béke lesz.

De lett-e béke?

Nem. Cseheknél és a szlovákoknál a Benes-féle elnyomó tételek – dekrétumok – továbbra is érvényben maradtak, amelyek alapján az ott élő magyarokat másodrendű embereknek tekintették. Romániában a székelyföldiek őslakosi jogai továbbra sem érvényesülnek, még az anyanyelvi oktatásnak is gátat vet a román hatalom. Szerintük az ott élő magyar anyanyelvűek románok, és Románia elleni támadásnak veszik, ha a magyar műveltség jelképeit használni merészelik.

Az Európai Unióhoz nem csatlakozott országok közül különösen a Kárpátalján élők élete és sorsa ad aggodalomra okot.

Ukrajnában 2014-ben soviniszta, ultranacionalista szellemű puccs zajlott le amerikai unszolásra és segítséggel. Az új hatalom Ukrajna területén élő őslakos nemzetiségeket páriává változtatta, még az anyanyelvi oktatását is korlátozta – nem beszélve arról, hogy nem viselhetnek vezető állami tisztségeket a nem ukrán anyanyelvű őshonosok.

Ellenben gyorsan ukrán állampolgárrá avatott amerikai, grúz, akármilyen állampolgárok akár miniszteri tisztséget is betölthetnek.

Az amerikai érdekek szerint kormányzó ukrán hatalommal szemben a nem ukrán anyanyelvű – orosz – őslakosok fellázadtak, és két saját, független államalakulatot kiáltottak ki. Ezek ellen az ukrán központi kormányzat háborút indított. A lázadókat az anyaországuk – Oroszország – segítette, és a központi hatalom képtelen volt megtörni az ellenállásukat.

A háborúskodást a szemben álló felek közötti szerződéssel igyekeztek megállítani. A Minszkben kötött szerződést követően azonban a központi hatalom folytatta a katonai műveleteket, és a békés lakosságból tízezret meghaladóan ölt meg ágyúzással, rakétatámadással, azaz szegte meg a békét teremteni hivatott szerződést.

2021 utolsó hónapjaiban a hírek arról szóltak, hogy Ukrajna a NATO-hoz csatlakozni akarván, még a korábbi tilalom ellenére is atomfegyvereket akar magának. Mi célból? Csakis az oroszok elleni barátságtalan céllal. Az oroszok tiltakoztak és hivatkoztak a NATO ígéretére, hogy nem terjeszkedik tovább, és lám, most már a határaikhoz, fővárosukhoz nagyon közelre is terjeszkedne.

Tárgyalásokat folytattak ez ügyben, de a Nyugat oda sem figyelt, az oroszok érveit egyszerűen figyelemre sem méltatta. Ugye, náluk az erő, és ha a szerződés rájuk tartozó részét már nem tartják előnyösnek, akkor simán átlépnek rajta.

Az ukrán központi kormány fokozta a szakadárok elleni támadását és kiabált már, hogy a minszki szerződés figyelmen kívül hagyásával döntő támadásra készülnek.

Az oroszok ezzel szemben hadgyakorlatot kezdtek a határaiknál, ami egyértelműen erőfitogtatást jelentett.

Béke?

Nem.

Február 24-én megindult az orosz haderő, megelőzve ezzel a szakadárok elleni támadást, és az ukrán katonai létesítményeket nagyrészt működésképtelenné tette.

A propaganda azonnal teljes erőre kapcsolt és írta le az oroszokat barbár agresszoroknak, teremtett ehhez hamis eseményeket, képeket, videókat, és az oroszokkal szembe állította a fél világot.

Ez részben könnyen megtörténhetett, hiszen Európa népeinek tekintélyes része az oroszok hatalma alatt élvén – vagy éppen történelmi okokból – heves gyűlöletet érez velük szemben. Ez elsősorban a lengyelek megnyilvánulásából látszik.

Mit tehet Magyarország ebben a helyzetben?

151 ezer magyar ember él a Kárpátalján (2001-es adat), az ukránok által másodrendű állampolgárnak nyilvánítva. Mit tehet Magyarország azok után, hogy megszenvedte a II. világháború végén a Vörös Hadsereg bevonulását? Mit tehet Magyarország 1956 után, amikor az orosz haderő november 4-ét követően eltaposta a forradalmát? Mit tehet Magyarország, amelynek az energia forrását gyakorlatilag az orosz szénhidrogének képezik?

Az első két nagy háborúba az ország belesodródott és ezért büntették. Az első két háborút ugyanazon erők provokálták ki, mint akik a mostani orosz hadműveleteket is. Az első két háborúba a szövetségi rendszerünk az országot belevitte, bele kényszerítette, jóllehet, világos volt akkor is, hogy az az országnak nem érdeke.

Mit kell most tennie?

Távol maradni a háborútól. A béke érdekében mindenképp.

És egyelőre sikerrel távol is maradt Magyarország. Az ukrán vezetés – az elnökkel az élen – ütlegeli az ország vezetését, az ellenzéket maga mellé állítva próbálta rávenni az ország vezetését, hogy az ő érdekei mellé álljon. Ugyan ez a háború kimenetelében az ég-egy-világon semmi jelentőséggel nem bír, de látszik, hogy itt a behódoltatás az elsődleges cél: senki ne mondjon ellent annak, amit a nyugati propaganda harsog, álljon be a sorba!

Magyarország kormánya nem áll be a sorba. Még fenyegetések ellenére sem. És az én meglátásom szerint is ez a helyes. Ez Trianon tapasztalata: az ország, az ország népének az érdekei mindenek előttiek. Semmiképp sem szabad beugrani az eleddig istenített Nyugatnak. Az amerikaiak érdeke a háború, az amerikaiak profitálnak belőle, az amerikai hadipar hasznát jelenti a fegyverek ropogása – de ez Európának, és főként nekünk, magyaroknak szerfelett nem az érdekünk.

A mi érdekünk a béke. A magyar műveltség mellérendelő felfogása szerint a béke az egyetlen józan és valóságos érdekünk.

A magyar kormány pedig most ezt az utat követi és ezért áll ki, Brüsszel nyomásának sem engedve, a magyar nép felhatalmazása alapján, annak érdekei mellett.



Queanbeyan 2022. május 11.

Elhangzott a Sydney Trianon Társaság megemlékezésén 2022. június 5-én.




156 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page