Czigány Edit: A gnosztikus multiverzum-tan és a megváltás

Kr. után 2-3. században Valentinus, a gnoszticizmus legmarkánsabb képviselője, tanításában a kozmosz felépítésével foglalkozik.

A tanítás 1945-ben került elő a kopt keresztény I. számú tekercsben, a Jung kódexben.

Igyekszik elmagyarázni a világteremtés folyamatát, az Univerzum működését. Az „Értelem három természetéről”, azaz a „Tractatus Tripatitus” tanulmányban tulajdonképpen az őskeresztény kozmogóniát és kozmológiát fogalmazza meg. (A Szentháromság is a valentiniánus-tanból vált keresztény tétellé.)

Isten:

Megpróbál Isten természetéről pozitív fogalmakkal beszélni. (A legtöbb teológiai mű csak negatív jellemzést ad: mi, és milyen nem Isten).

Isten az Atya, aki halhatatlan, nemzetlen, változatlan, változtathatatlan, elérhetetlen, kifürkészhetetlen, felfoghatatlan, nem született és nem is hal meg, szép, jó, igaz, bölcs, nagylelkű, szeretetteljes, az Univerzum jóságos Atyja. Övé a teljesség, a tudás és a gyönyörűség. Ez a gnosztikus hármas tétel azonos a hindu jógafilozófia hármas tételével, ahol Istennek három fő minősége van: a teljesség (sat), a mindentudás (cit) és a gyönyörűség (ánanda).

Isten leginkább egy óriási fa, elágazó gyökerekkel, sok levéllel, milliónyi gyümölccsel, ami a világokat, a létszférákat, az élőlényeket jelenti.

Ez az univerzum-tan kifejtése, ami azonos a tér-idő fizikában kifejtett párhuzamos valóságokkal az Univerzumban.

Jézus:

A Tökéletes Ember, az emberiség égi képmása, ideája, közvetítő az Atya és az élőlények között.

(Platon fejtette ki először az „ideatant”, miszerint az anyagi világban megnyilvánuló dolgoknak van egy sokkal tökéletesebb képmásuk a szellemvilágban.)

Isten Ádámot Jézus mintájára teremtette. Nem véletlen, hogy Krisztus golgotai keresztje – szimbolikusan – Ádám sírja fölött állt a Koponyák Hegyén.

A kozmikus bűnbeesés:

A Szentháromság.

Isten első énje, az Atya, a második a Fiú, a harmadik az Egyház.

Nem a földi egyház, hanem a létformák teljessége, Isten királysága.

Megtestesülésünk előtt, a Fényben az égi „Egyház” tagjai voltunk, a testet öltéssel kiszakadtunk. A cél a visszatérés ebbe a mennyei közösségbe.

Az Atya fényéből különböző „fénylények” szakadnak ki, és önállósodnak.

1. A legerősebbek az angyalok.

2. Halványabb fényűek az aiónok, önállóbbak, erősebb az egójuk.

A kozmikus bűnbeesés itt történik.

Egy Sophia nevű aión a világok teremtésekor ugyancsak teremteni akart. Kiment a félkész Univerzumba, az Őskáoszhoz, ami tengerként hömpölygött a mélyben. Felette híd volt. Sophia megállt a hídon és lenézett a Káosz fekete vizébe.

A Káosz megkívánta a gyönyörű aiónt, és kicsapott hullámával Sophiára, azaz jelképesen megerőszakolta.

E torz egyesülésből torz lény született: Jaldabaóth. Nem színtiszta gonosz, hiszen „félvér” származású. Anyja menyei lény, apja a Káosz, aki mindent szétzilál, rombol. Gyűlöli Istent a mindenhatóságért, anyját, mert megtagadta, és az embereket is, mert hasonlítanak hozzá, riválisok.

A megváltás, szabadulás

Jaldabaóth mindent elkövet, hogy az emberek minél jobban belegabalyodjanak az anyagi világ káprázatába.

Három csoportba sorolhatók az emberek:

Hülikusok: anyagközpontúak (hülé = anyag ógörögül).

Pszichikusok: érzelmeiket követik, szenvedélyeik miatt sodródnak ide-oda.

Pneumatikusok: megtisztultak, képesek befogadni a gnózist, a tudást (pneuma=szellem).

Az ember saját erejéből érheti el a megváltást, saját akaratából kell szétfűrészelni a rácsokat. Az anyag olyan börtön, ahol a rácsok is csak vetített hologramok, az embernek erre rá kell döbbennie, és megérteni, hogy halhatatlan, fénytermészetű, isteni lélek, mindig is szabad volt.

Ekkor bekövetkezik a megváltás.

Végső tanítás: „Minden Isten, mert ő benne van minden létezésben.”