Czigány Edit: A hatalom és a dominancia testbeszéde
A főemlősök társadalmi berendezkedése meglepően hasonló a miénkhez, elfoglalt pozíciónkat szinte azonos módon igyekszünk megvédeni a helyünkre pályázóktól.
Ha politikai erőfitoktatásról van szó, sokan Donald Trumpra gondolnak. Hírhedt kézfogására, ami felért egy hadüzenettel. Trump nem elégedett meg a csonttörő kézszorítással – ezt csak a fogadó érezhette –, hanem látványos taktikát választott, a kézfogás befejező lépéseként maga felé rántotta az aktuális partnert, akinek minden erejét be kellett vetnie a pozíciója megtartásáért, konkrét és átvitt értelemben is.
Frans de Waal, holland főemlőskutató nem annyira politikája miatt rajongott Trump-ért, sokkal inkább azért, mert általa kifogástalanul lehetett szemléltetni a főemlősök és az emberek általi dominanciajelzések közötti hasonlóságot.
A volt elnök a viták során elmélyítette a hangját, és olyan testhelyzetet vett fel, amelyben nagyobbnak tűnt a vetélytársánál.
Trump nem az egyetlen, aki ezeket használta.
Minden olyan faj, amely társadalomban él, kénytelen hierarchikus viszonyokat kialakítani. Ez az emberekre is igaz. Bonyolítja a helyzetünket a beszéd képessége. De nem érdemes pusztán a szavakra hagyatkozni, ugyanis a nem verbális jegyek, a „testbeszéd” erősebben hat, mint a kimondott szó.
A másik legyőzésére tett manőverek talán kicsinyesnek és nevetségesnek hatnak, de a státuszból származó előnyök már korántsem vicc tárgyai. A hatalom anyagi vonzata nem merül ki abban, hogy időről időre megkörnyékezik, és versenyen kívül komoly összegeket hajlandók fizetni. A megfelelő körökben mozgó emberek hamarabb jutnak fülesekhez, jó tippekhez.
Anna Sorokin jól értette, mit jelent a státusz. A New Yorki elittel sikerült elhitetnie, hogy gazdag családból származó, német örökösnő.
Az elit Anna Delvey néven ismerte őt. Annyira meggyőzően viselte a maszkját, hogy olyan körökben mozoghatott a 2010-es évek közepén, amilyenről az átlagember álmodozni sem mert.
Domináns pozícióba került, megízlelhette, milyen a tápláléklánc legtetején élni, és esze ágában sem volt lemondani róla. Mivel elhitette környezetével, hogy 60 millió dolláros vagyon várományosa, megvezetett barátai általában kérdés nélkül kifizették a sok tízezer dollárra rúgó számláit, gondolván, akinek ekkora vagyona van, úgyis visszafizeti. Egy tévéműsorban elmondta, hogy ő nem vert át senkit, egyszerűen csak kért, és volt, aki igent mondott. Persze nem mondta el, hogy az igazi neve Sorokin, édesapja teherautósofőr, anyjának pedig egy kisboltja volt Moszkvában.
A ranglétra tetején állni korántsem gondtalan életet jelent. Az „alfahím” erős és leigázhatatlan képéhez sok tévhit kapcsolódik. Alfának lenni megterhelő feladat, átszövi a stressz és szorongás, hiszen előbb-utóbb elkerülhetetlenül megérkezik az új kihívó, aki fiatalabb, ügyesebb, és élvezi a többség támogatását. Ez pedig a hatalom és az aranyélet végét jelenti.
Frans de Waal szerint alfának lenni nem egyenlő azzal, hogy a javakat összeharácsoljuk, és hagyunk egy-két morzsát a többinek. Főemlős rokonaink rendkívül érzékenyek az igazságtalanságra, mint az ember is. Az alfahímnek empatikusnak és igazságosnak kell lennie, akire tud támaszkodni a közössége. A zsarnok ideig-óráig képes győzedelmeskedni, de előbb-utóbb elveszti státuszát, és nincs az a tekintély, ami megvédené az elmagányosodott vezért a kolónia lázadásától.
