Czigány Edit: A határ a Csillagos Ég
A kozmosz, a végtelen világegyetem, a sötét égbolt csillagharmóniája a modern embernek már nem mond semmit. A korai civilizációk embere azonban bensőséges kapcsolatban volt a csillagokkal.
Életük és lényük része volt az univerzális szemléletmód. Tudták, hogy ha földi létük nyomorúságos is, ők a kozmosz szülöttei.
Minden ősi civilizációban – Dél-Amerikától Ázsiáig – mélyen benne élt ennek az ismerete. A szertartások, rituálék, közösségi ünnepek arra szolgáltak, hogy emlékezetben tartsák a kozmikus kapcsolatot és az égi eredet emlékét. A szent város Machu Piccu, a piramisok, az óriási kőkörök, a gótikus katedrálisok építésével az ember közelebb került a csillagokhoz, ahonnan származik. Nagyon sok ősi épület bejáratát egy bizonyos csillag irányába tájolták, vagy úgy, hogy bizonyos napokon a napsugár pontosan keresztülhaladjon rajtuk.
Az ókori emberek szinte vallásos áhítattal nézték a csillagos eget, még nem korlátozta őket a városok fényszennyeződése.
Tudták, hogy vannak a Földdel együtt mozgó álló csillagok, és mellettük léteznek gyorsan mozgó bolygók. Azt is észrevették, hogy a csillagképek felkelésének és lenyugvásának helye egészen lassan változik. Ma tudjuk, hogy ezt a jelenséget a bolygónk tengelyének lassú körmozgása: a precesszió okozza. A képzeletbeli tengely 25.776 évenként ír le egy teljes kört. Az ősi csillagászok megfigyelték, hogy a csillagképek helyzete periodikusan változik, és ugyanezt az időtartamot határozták meg csak a megfigyelés alapján. Ehhez sokezer éven át kellett méréseket végezni és feljegyzéseket vezetni.
A kozmikus orientáció arra vezette őket, hogy építményeiket bizonyos csillagképekhez, vagy égtájakhoz igazítsák.
Így csillagászati eszközökkel ellenőrizni lehet a történelmi tényeket. Például a Kheopsz piramis tájolása Kr. e. 2580 –2530 közé esik. A habarcs radiokarbonos meghatározása is Kr. e. 2620-2484 közötti időt állapított meg.
Az archeoasztronómia legérdekesebb alkalmazása a gízai piramisok és az Orion csillagkép hasonlóságának bizonyítása. 1994-ben Robert Bauval publikálta elméletét, mely szerint a gízai piramisok az Orion csillagkép övének tükörképei.
2006-ban azonban meglepő esemény történt. Andrew Collins kétségbe vonta Bauval Orion-elméletét, és azt állította, hogy a három gízai piramis nem az Orion övéhez, hanem a Hattyú csillagképpel korrelál.
Az archeoasztronómia precíz természettudomány és megállapítja az összefüggéseket, de az eredményeket már régészeknek kell értelmezniük.
Az archaikus társadalmak egész életét meghatározta a kozmikus szemléletmód, rengeteg régészeti bizonyíték van erre, régészeti leletekben, mítoszokban, mesékben. Csodálatos az az erőfeszítés, amit őseink tettek, hogy kifejezzék a kapcsolatot az ég és a föld között. Mennyi mérnöki és építészeti munkára volt szükség ahhoz, hogy ezt a megfelelő módon a csillagok felé irányítsák? Egy társadalom sem tesz ennyi erőfeszítést minden különösebb cél nélkül. És nem is egy társadalomra volt jellemző a megalománia, hanem sok ókori, őskori népre. Nem elszigetelt jelenség, hogy ki akarták fejezni és maradandóan megőrizni a kapcsolatot a csillagokkal.
A legtöbb mítoszban az istenek a csillagokból érkeztek.
