top of page

Czigány Edit: A társadalmi tettrekészség pszichológiája – Mindenki boldogulása a másiktól függ











Versengő társadalmakban győztesek és vesztesek vannak. Senki nem akar az utóbbiakhoz tartozni.

1990-ben Stephen Wright amerikai szociálpszichológus „kollektív cselekvésnek” nevezte el, amikor valaki fellép azért, hogy egy csoport társadalmi helyzetén javítson.

Ennek egyik formája az „aktivizmus”, amely erkölcsi, vallási, társadalmi, politikai, szakszervezeti kérdések iránti elkötelezettség és tiltakozás az igazságtalanságokkal szemben.

Politikai aktivizmus az, amely közvetlen cselekvést támogató elkötelezettség. Demonstrációk, petíciók, állampolgári engedetlenség stb. Hogy részt veszünk-e ezekben, ahhoz az érzelmeink szolgáltatják a tüzelőanyagot.

Ha azt gondoljuk, hogy a hatalom illegitim (jogtalan, törvénytelen, alkotmányellenes), akkor hajlandók vagyunk nagyobb erőfeszítéseket tenni. Akkor is, ha a helyzetet igazságtalannak észleljük.

Malvin J. Lerner amerikai szociálpszichológus 1961-ben leírt „észlelt igazságtalanság” fogalma kimondja, hogy az igazságtalanság megítélése szubjektív.

Lényeges annak megítélése is, hogy képesek vagyunk-e változtatni a helyzeten.

Albert Bandura, kanadai-amerikai pszichológus szerint, ha úgy ítéljük meg, hogy próbálkozásaink következtében nem történik változás, akkor küzdeni sem fogunk érte.

Milyen csoporthoz tartozunk?

Civil szervezet? Vagy „született nemünk”?

Pozitív önértékelésünk egyik forrása saját csoportunk megítélése.

Minél erősebben azonosulunk a csoporttal, annál erősebben érzékeljük az igazságtalanságot.

Még inkább igaz, ha a többségi, hatalommal bíró, fehér, heteroszexuális, középosztályú, ép testű és lelkű egyének (férfiak) csoportjáról van szó.

Ha kisebbséghez tartozunk, pl. Magyarországon a cigánysághoz –akiknek alacsony az önértékelésük –, akkor azért, hogy a kedvező önértékelést fenn tudjuk tartani, más stratégiát kell választani: a saját csoport előnyös tulajdonságainak kiemelését. Pl. a cigányság családszerető voltát.

Esetleg kisebbségi önkormányzatot lehet vagy kell alakítani.

Ha erősen azonosulunk a csoporttal, akkor erősebb lesz bennünk a mozgósítási késztetés, mint a relatív biztonság megőrzése.

1994-ben John Jost amerikai szociálpszichológus a „rendszerigazolás elméletében” rámutatott, hogy az alárendelt, kisebbségi csoportok (romák, nők, fogyatékosok stb.) hajlamosak elfogadni a csoport rossz helyzetét a viszonylagos biztonság érdekében.

Előfordulhat az is, hogy olyan csoport mellett állunk ki, amelynek nem vagyunk a tagjai.

Ezek „szolidáris” megmozdulások, támogatást nyújtanak, és egyúttal helytelenítik a társadalmi hierarchiát. Pl. férfiként a nők alacsonyabb bérezése ellen tiltakozhatnak.

Ehhez fel és el kell ismerni, hogy kiváltságos helyzetben vagyunk.

Lauren Wispé amerikai szociálpszichológus szerint (1986), amennyiben tanúi vagyunk mások szenvedéseinek, akkor az együttérzés, empátia is cselekvésre sarkall.

De az is elég, hogy közös normákon, értékeken osztozzunk és elköteleződjünk.

Ennek formája a „véleményalapú identitás”. (Anna Maria Blinc, ausztrál szociálpszichológus.)

Ha érezzük a felháborodást, és osztozunk a közös normákon, akkor tudásunk tettekre sarkall.

Bárhogy döntünk, mindannyiunknak közünk van az igazságtalansághoz.




145 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page