top of page

Czigány Edit: Az éremnek nincs két oldala – Mérgező kapcsolatok










Egy egészséges kapcsolatban előforduló konfliktusban nincs olyan, hogy csak az egyik félnek van igaza, inkább részigazságok vannak, melyek mindkét oldalon megjelenhetnek.

Képmutató ember mindig volt, van és – sajnos – lesz is. De vajon tudjuk-e azonosítani, felismerjük-e, hogy akivel kapcsolatban vagyunk, az őszinte ember-e?

A képmutató ember legfontosabb jellemzője, hogy semmi nem az, aminek mondja vagy teszi. Az esetek többségében kiderül, hogy hazudik.

A nyíltan „mérgező” emberekkel sem könnyű a helyzet, de az álságosak jelentenek igazi veszélyt.

Ugyanis látszólag együttműködő, empatikus, nyájas, kedves emberrel van dolgunk. Megfognak – és nem eresztenek. Beférkőznek az életterünkbe, fékeznek, blokkolnak, kedvesen reguláznak – valójában lelkileg bántalmaznak.

A legaljasabb üzenetek közé tartoznak a „te most azt hiszed, hogy…” kezdetű mondatok. Ezzel a közlő kijelenti, hogy tudja, mi van a másik fejében, és így hatalmat gyakorol, befolyást nyilvánít. Burkoltan vagy nyíltan megmondja, hogy rosszul gondolod, ő tudja, hogy mi van, mi az igazság, te csak találgatsz. A jóhiszemű, kellően fel nem vértezett embert ez elbizonytalanítja, önbizalmát aláássa.

Teátrálisan eltúlzott mimikával, hangerővel, testbeszéddel elvonja és fenntartja a figyelmet, nem hagy gondolkodni.

Evolúciós tapasztalataink szerint a hangsúly tényleg súly, a hangerő tényleg erő. Behálózza lenyűgöző, kedves előadásmóddal, szívélyes, bájos, rebegtetett szempillával, sármos mosollyal, sokszor úgy érezzük, hogy jó vele lenni.

Nemcsak szóban, tetteiben is mérgez. Ha megtudja, hogy fogyókúrába kezdtünk, hoz egy tálcával a kedvenc süteményünkből. Ha határidős feladatunkról értesül, mozijeggyel lep meg. Marasztaló házigazda, aki tréfából elállja az utunkat, miközben elmegy az utolsó busz.

Mérgez azzal is, hogy duzzog, vagy sajnáltatja magát, kioktat, kritizál, minősít, stb.

Ma már nagy szakirodalma van a mérgező kapcsolatok felismerésének. A passzívvá válás nem segít, inkább szankcionálni kell a toxikus ismerősöket, a szívességkéréseiket finoman, de következetesen meg kell tagadni.

Teljesen nem tudjuk kizárni őket az életünkből, mert – sajnos – szülő, gyermek, házastárs, partner, anyós, após, testvér is előfordulhat ebben a szerepben. Arra törekedhetünk, hogy minél távolabb kerüljünk tőlük.

A bántalmazó párkapcsolatok külön kategória, ezért majd máskor vizsgáljuk meg alaposabban.

161 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page