Czigány Edit: Csillapító társadalom – a „trigger warning” pszichológiája

Egy pszichológia-hallgató – amerikai egyetemen töltött félév után –Magyarországon folytatta a tanulmányait.

Az egyik, traumákról szóló előadáson szorongás, rosszullét tört rá. Elmondta, hogy egy évekkel korábbi autóbalesete jutott eszébe, ez váltotta ki a rosszullétet.

Felvetette, hogy az amerikai egyetemhez hasonlóan, figyelmeztetni kellene a diákokat, ha felkavaró tartalmakról esik szó.

Az előzetes figyelmeztetés a „trigger warning”.

A trigger (elsütő szerkezet, fegyver ravasza) bármi lehet: látvány, hang, illat, szó, testi érzet.

Működnek-e ezek a figyelmeztetések, vagy a kívánt hatással ellentétesen is hathatnak?

Az interneten először a szexuális traumát átélők fórumain jelentek meg a figyelmeztetések, majd egyre több témával kapcsolatban kezdték el alkalmazni.

Nagy vitákat váltott ki a téma, mert a kritikusok szerint hátrányosan hatnak a szólásszabadságra és az oktatás szabadságára.

Kutatók szerint inkább súlyosbították a trauma hatását.

Byung-Chull Han dél-koreai származású német sztárfilozófus szerint „csillapító társadalomban” élünk. Az „algofóbia”, vagyis minden áron a fájdalomkerülés, és minden negatív érzelmi állapot kerülése a cél. Mintha a fájdalommentes létezés alkotmányos előjog volna.

A pszichológia szerint az élménykerülés a legtöbb viselkedési probléma hátterében megtalálható.

Rövid távú „sebtapaszként” működhet, de hosszú távon fenntartja és súlyosbítja a bajokat.

A pszichoterápiás kezelések központi eleme a félelmetes élmények fokozatos megközelítése. A kiváltó ingerek kerülése nem segít, sőt sokszor negatívan hat, nem csökkenti a szorongást, hanem fenntartja a hiedelmet, hogy az ember sérülékeny, és fel kell készülni a trauma emlékére. A „trigger warningok” pontosan ellenkező hatást váltanak ki, figyelmeztetik a személyt a trauma emlékére.

A menekülés nem segít, helyette a megküzdési kapacitásaink erősítése a cél.

Hiába élünk „csillapító társadalomban”, dönthetünk úgy, hogy szembenézünk fájdalmas élményeinkkel, az aktív élet kihívásaival.

Az értelemtalálás teszi élhetővé az életet, és annak részét képezi a fájdalom is. A megküzdési stratégiák eltérőek.

A kizárólag külső, tárgyi javakra tenni a fókuszt: esetleges megoldás. Ki van téve a külső körülmények alakulásának, és nem hoz belső kielégülést, inkább függést jelent, mint szabadságot.

Az autonómia alapvető pszichológiai szükséglet, belső világunk megismerése és tisztán tartása feladatot és értelmet ad.

Az élet tehát azt várja tőlünk, hogy a saját belső, önismereti spirituális terünket megismerjük, és a többi emberrel való kapcsolatunkat is ebből tudjuk megélni. Ebben a pontban találkozik az értelmes élet és a belső szabadság, amiből megérkezünk a szeretet képességébe, az alkotásba, az ölelésbe, a törődésbe – és egymás sebeit bekötözzük.