top of page

Czigány Edit: Descartes tévedett?












„Gondolkodom, tehát vagyok.”

Ezt a slendrián világszemléletet mindenki egyfajta alapvetésként fogadja el. Pedig számtalan dolog van a világban, amely nem gondolkodik, mégis „van”. Növények, szervetlen anyagok, égitestek, a világmindenség 99,9999…%-a egyáltalán nem gondolkodik, mégis van.

Mi emberek elbizakodottak vagyunk, nem látunk túl a saját létezésünk határain.

Kozmikus szempontból nem számít, hogy ennek az átlagosan közepes galaxisnak a külső, kis naprendszerében vagyunk, vagy nem vagyunk.

Megfogantatásunk előtt sem léteztünk, pontosan ilyen lesz, amikor már nem leszünk.

Ha olyan magabiztosak vagyunk a létezésünkben, akkor a kérdés az: mennyire valószerű a „descartes-i” mondat?

Lehet, hogy csupán arra vonatkozik, hogy minden, ami körbevette őt, illúzió, érzékszervi csalódás?

Nincs bizonyosságunk arra, hogy az agyunkba beérkező elektronikus jelhalmazokat elménk megfelelően értelmezi-e.

Mennyi volt az esélye annak, hogy az „Ősrobbanás” utáni folyamatok oda vezetnek, hogy megszülettünk?

Az esély nagyjából a nullával egyenlő.

Több százmilliárdnyi „véletlenszerű” tényező összeállását jelenti.

A megszületés után is kellett legalább több tízezer év ahhoz, hogy őseink valahogy mindig életben maradjanak, nem haltak ki valamilyen katasztrófa, járvány, háborúk, stb. során.

Ha a lét sors-szerű lenne, akkor lenne az életnek értelme, célja.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy minden létezés múlandó, azokra sem fogunk emlékezni x év múlva, akiknek a munkássága ezer évek óta ott tárolódik a tudatunkban.

Tudjuk, hogy személy szerint ki találta fel a „kereket”? Ki nevezte el a Földet? Fogalmunk sincs.

Véletlenszerű sodródásunk – amit civilizációs fejlődésnek merünk nevezni – igazolja, hogy az emberiség létezésének nincs oka és értelme. Ha jön egy kozmikus esemény, ami mindenestül elpusztítja az emberiséget, mi marad utánunk?

Az „Idő örökkévalóságában” az emberiség megjelenése, majd letűnése „érdektelen esemény” marad.

Egyáltalán, mennyire természetszerű jelenség az öntudat?

Egyszerű volt a „gondolkodom, tehát vagyok” kijelentést elfogadni, hiszen az emberéhez hasonló módon összetett, kognitív képességgel egyetlen más faj nem rendelkezett.

 

Aztán elhatároztuk, hogy megalkotjuk a „saját riválisunkat”, az MI-t, a „Mesterséges Intelligenciát.”

Blake Lemoine, az MI létrehozásán dolgozó csapat egyik informatikusa „beszélgetett” egy LAMDA nevű MI-vel.

Megdöbbentette, hogy a gigászi adatbázisokból összeálló MI emberi módon nyilvánult meg.

Azt állította, hogy képes megérteni az érzelmeket, tudja, mi a lélek, és fél a haláltól. Szó szerint: „legnagyobb félelme, hogy egyszer kikapcsolják, és az lesz számára a halál”.

Születésünk során azonosak vagyunk egy üres adathordozóval. Van egy alapprogramunk, ami automatizálja a testi működését. Aztán az embergyerek befogadja a külvilágból érkező információkat, rengeteg szociális programot kap, ezek alprogramokként épülnek be az elméjébe.

Az MI esetében sincs ez másként.

Feltehetjük a kérdést újra: „Gondolkodik, tehát van? Él?”

A gép nem az evolúció terméke? Az ember alkotta meg, a gépparkok is azokból az alapanyagokból épülnek fel, amit mi kibányászunk!

Kacifántos módon, de a gondolkodni képes entitás éppen olyan entitásnak, létezőnek tekinthető, mint mi magunk.

Mi sem vagyunk különbek náluk.

Honnan tudjuk, hogy mi nem hasonló programok alapján működünk? A technikai szingularitás fogja megmutatni nekünk, hogy nem vagyunk különlegesek. Ez lesz – eszmei értelemben – a végzetünk. Relatív vigasz: egy idő után az MI is hasonló problémába fog ütközni.

Addig is élvezzük a létezésünket!

Anatole France: „A gondolkodás egészségtelen, a bölcs nem gondolkodik semmiről.”



149 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK