Czigány Edit: „Ember tervez, Isten végez”

„Akaszd fel magad, vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni!” (Kierkegaard)

A dán filozófus az „akarati ellenhatás” törvényét mint minden életbölcsesség foglalatának igazságát fogalmazta meg.

Hányszor megtörtént velünk az az egyszerű eset, hogy egy alkalmas szó keresésekor leblokkolt az agyunk, és „juszt se!” jut az eszünkbe, pedig tudjuk, hogy létezik, amit keresünk, sőt, olykor majdnem kimondjuk, „a nyelvemen van” magyarázattal kínlódunk.

Majd egy óra múlva, vagy akár másnap, amikor egyáltalán nem gondolunk rá, már el is felejtettük a keresést, már megoldottunk a mondatot egy szinonimával, akkor egyszer csak beugrik!

Nagyobb ügyekben is, egy utazás tervezésekor, egy vágyott tárgy megszerzésekor is „közbejön valami”, és borul az egész.

Nagyon akarjuk, és a Valóság(?), Isten(?), a Világmindenség(?) beint.

Olyan érzés, mint amikor álmunkban menekülni, futni akarunk valami elől és nem mozdul a lábunk.

De olyan típusú csalódás is létezik, amikor egy embert jónak, érdekesnek találunk, vagy ellenkezőleg, minden rosszat gondolunk róla, és kiderül, hogy tévedtünk.

A modern ember elbizakodott, és gőgjében ezt nem akarja elfogadni.

Egy muszlim a terveihez mindig hozzáteszi, hogy „ha Allah is úgy akarja!” Maga az iszlám is azt jelenti, hogy: „megnyugvás Isten akaratában”.

Az istenfélő archaikus ember, ha nem sikerül valami, azt gondolja, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”, és neki jelen állapotában alig van hatalma az élete irányítása felett. Alázattal, belenyugvással elfogadja, ha az égi hatalmak másképp gondolják.

Az öntelt, materialista nyugati ember ideges lesz, átkozódik, dühöng, mindenki mást okol. Legfeljebb elvicceli a dolgot, és Murphy törvényét emlegeti: „Ami elromolhat, az el is romlik”.

A tudatos akarat blokkolja a testi, lelki, szellemi funkciókat.

A harcművészetekben ezt ősidők óta tanítják, gyakorolják, hogy a technikákat ne gondolkodva, hanem „zsigerből” hajtsák végre.

A japánok azt mondják, hogy egy technikának, egy mozdulatnak gyomorból = ”harából” kell kiindulnia, és akkor nincs görcsös erőlködés, hanem csak nyugodt, laza automatizmus.

Tibeti meditációs szövegek leírják, hogy ha a megbéklyózott elmét elengedjük, akkor abbahagyja a csapongást.

Mert amit megkötözünk, az százfelé akar rohanni, szabadon eresztve viszont egy helyben marad mozdulatlanul.

Eddig azt gondoltuk, hogy a tudatunk funkcióinak egyike az akarás. Tehát előbb születik meg az akarat, aztán jön a cselekvés.

Tévedés!

A bio-fiziológiai mérések bebizonyították, hogy a tudatosítás (pl. a kar felemelése) késésben van az agy izmokra ható impulzusához képest!

Magyarul: az AGY ELŐBB ADJA KI AZ UTASÍTÁST, mint ahogy azt én akarnám!

„A nyúl viszi a puskát” tipikus esete.

Buddha tagadja az „ÉN” létezését – szerinte ez az állandóan változó, különböző összetevőkből álló komplexum nem lehet lényünk abszolút magja, a változatlan, Isteni rész.

A valóság sem létezik szerinte, életünk káprázat csupán, ezért folytonos a szenvedés, mert vágyakozunk valami után, amit elvesztettünk.

Lépjünk túl a pótcselekvéseken, ébredjünk fel, találjuk meg valódi, Isteni Énünket!