top of page

Czigány Edit: Energiavámpírok vagyunk


A legnagyobb ajándék két ember között: az életidő és a figyelem odaajándékozása egymásnak.

A „társaslénység” azt jelenti, hogy egymás figyelméért küzdünk.

Mindnyájan „energiavámpírok” vagyunk.

Ha ez tudatosan, vagy tudattalanul kiegyenlítődik, akkor nyugalomban lehetünk. Különben azt érezzük, hogy kihasználnak, szétszednek, lepusztítanak.

Nem vagyunk sorozatlövő gépfegyverek.

Valakiből nekünk is töltekezni kell.

Lehet, hogy nem azonos, akitől kapjuk az erőt, és akire költjük a „csereszabatos” energiát. A Föld nevű bolygó légköre több millió éves, és nem ment el soha az Univerzum másik sarkába (nincs is semmilyen sarka!) kicserélni, frissíteni a levegőt. Ugyanazt szívjuk be és fújjuk ki, mint valaha Jézus Krisztus vagy Buddha. Egymás leheletét lélegezzük be! Honnan tudom, hogy a szerelmem, szeretőm, társam kivel liheg együtt??? Egy nagy energiatőzsde a világ, ahol az egész „cserekereskedelem” zajlik. Arisztokratikus hűvösséggel nem akartam ebben részt venni. (Most is neheztelek a Teremtés alantas húzására, hogy kémiát és vegyszereket vet be ellenem.) Ha van reinkarnáció – amitől rettegek –, és ha átvihető a tudás, vagy legalább a sejtelem, akkor egy későbbi életben (későbbi? – nincs is idő az Univerzumban!) hasznosíthatom. De lehet, hogy már Univerzum sem lesz, csak egy ismeretlen, nem szénalapú, „Arrogáns/Digitális/Intelligens Operációs Rendszer” – és az fog röhögni az energia-hulladékunk trágyáján.

Ez az ünnepelt FEJLŐDÉS és ragyogó JÖVŐ!!!



110 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page