Czigány Edit: Minden veszteség gyászolandó

Minden változás egyben gyászfolyamat is.

Életünk folyamán több mint 40-féle veszteséget élhetünk át. Sokszor nem is tudjuk, hogy a gyászfolyamat részesei vagyunk.

A gyász sokszor merőben ellentétes érzelmek összessége, amelyet egy nagy változás, vagy korábbi életrendünk felborulása okoz.

Ez lehet egy tárgy elvesztése, válás, szakítás, kisállat halála, költözés, munkahely elvesztése, átszervezése, elmaradt kinevezés, iskolaváltás, csalódás, bizalomvesztés, nyugdíjba-vonulás, abortusz, baleset, betegség, házasság, szülővé válás.

Az érzelmi kötődéssel bíró kapcsolatok veszteségei minden esetben nehezen feldolgozható feladatot jelentenek.

Mik a jelei, hogy gyászolunk?

Változó hangulatunk, szomorúság és öröm váltakozása, alvászavarok, többet vagy kevesebbet eszünk, dühösek vagyunk, stb.

Egy dolog biztos: a ki nem mondott érzelmeink őszinte megfogalmazása és kifejezése teszi lehetővé, hogy el tudjunk köszönni a rossz érzéseinktől.

Mindig a gondolatainkba tolakodó kérdések: „mi lett volna, ha...” miatt lesz feldolgozatlan a gyász.

A múltban történtek feldolgozásával nem magának a kapcsolatnak, hanem a fájó emlékeknek intünk búcsút.

A gyász és az azzal járó érzelmi kavalkád megélése egészséges reakció.

Hajlamosak vagyunk az idő múlásától várni az enyhülést

Igyekszünk túlzásba vinni a munkát, sportolást, evést, alkoholfogyasztást, szexet vagy elszigetelődést.

Egyedi megküzdési stratégiák is vannak, ezeket nevezi Rusell Friedmann és John W. James „átmeneti – energia-felszabadító – viselkedés"-nek.

Céljuk, hogy eltereljék a figyelmünket a problémákról, de ezek csak „ideiglenes megoldások”.

Nem szégyen szakember segítségét kérni.

Munkahelyi veszteségek.

Például:

Haláleset, elbocsájtás, átszervezés, vezetőváltozás, új célok, stb. mind-mind veszteségélménnyel járnak.

Egy munkahelyen sem szabad azt elvárni, hogy a kollégánk temesse el az érzéseit. Fontos a támogató közeg megteremtése, a tabusítás elkerülése.

A gyászfeldolgozás módszere szerint a be nem teljesült álmok, vágyak is veszteségélménnyel járnak, méltón el kell köszönnünk tőlük, hogy újra szabadok lehessünk.

„A legjobb, amit tehetünk, hogy ítélkezés nélkül meghallgatjuk a bajban lévő illetőt, és egy bizalommal teli közeget biztosítunk számára, ahol őszintén beszélhet az érzéseiről, és tudatosíthatja magában a veszteséget, és az arra adott jogos, és egészséges reakcióit is.”