Czigány Edit: „Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár…” (Máté Péter-dal)

Senki nem mondta még a halálos ágyán, hogy: „Bárcsak több időt töltöttem volna a munkahelyemen!”

Robert Waldinger, a Harvard Egyetem pszichiáterprofesszora arra jutott kutatócsapatával az 1938-ban kezdődött, több évtizeden át tartó, sok száz emberre kiterjedő vizsgálatában, hogy jólétünket, egészségünket, boldogságunkat a kapcsolataink minősége határozza meg.

Rendszeresen végeztek az alanyokon orvosi vizsgálatokat is. Kiderült, hogy a memória állapotának karbantartásában is nagy szerepe van az emberi kapcsolatainknak.

A biztonságos, mély, őszinte kapcsolatok csökkentik érzelmi fájdalmainkat, nyugtatólag hatnak.

A kutatók szerint a legközelebbi kapcsolatainkra kell a legtöbb figyelmet fordítani. Közös tevékenységeket, időtöltéseket tervezni, örömet, lelkierőt, elégedettséget, bátorságot, pihenést ajándékozni egymásnak.

A szoros kapcsolatok persze időigényesek, ezek fenntartása nem tűnik egyszerűnek a magyar „panasz-kultúrában” szocializálódott egyén számára.

Az érzelmek minősége ragadós, és ha észrevesszük az élet apró örömeit, valamint szóvá is tesszük, akkor sokat javíthatunk kapcsolat-élményeinken.

A „boldogítás” nem kiszolgálást jelent, hanem társas örömöket, közös élményeket.

Persze van, akit nem lehet boldoggá tenni, és van, aki nem tud örömet szerezni nekünk, mert már a jelenléte is stressz-forrás.

2002-ben Michel Argyle, brit szociálpszichológus 6 szabályt azonosított, ami szükséges a stabil kapcsolathoz:

1. kiállni a másikért,

2. fontos információk megosztása,

3. érzelmi támogatás nyújtása,

4. kölcsönös bizalom,

5. önkéntes segítségnyújtás,

6. törekvés a másik boldoggá tételére.

Nemcsak az növeli életünk hosszát és boldogságunk mértékét, ha minket segítenek, hanem az is boldogít, ha mi magunk is képesek vagyunk érzelmi támogatást nyújtani.

Törődésünk, értő figyelmünk csökkentheti mások stressz-szintjét. Az elszigetelődés nemcsak boldogságunk mértékét csökkenti, hanem életünk értelmét is.