Czigány Edit: Tengeri betegség
Orvosi magyarázat szerint a tengeri betegség oka, hogy agyunk a szüntelenül mozgó képet mérgezésnek értelmezi, és végezetül megtisztulással válaszol: hányással.
Most akkor ki ül a volánnál? Én mint egy akarattal, tudattal rendelkező, élő, megismételhetetlen, okos egyed, vagy az egyik szervem – pont a tudatom kb. 2 kilogrammos lakhelye –, „aki” önálló akarattal rendelkezik felettem, azaz saját maga felett, és ha nem akarok, akkor is hányni fogok?
Hol van akkor a szabad akarat, az értelem, az észszerűség a kémiai viharokkal szemben?
És akkor hogyan ítéljem el vagy meg a butítható tömeget, amely kételkedés nélkül elhiszi, amit a rádióban mondanak, újságokban írnak? Vagyis mindazt a hazugságot, amit a főáramú média sulykol?
Az egész világot át lehet verni, és ha nem akarok beállni a hazugság mögé támogatónak, akkor is hányni fogok.
Ezt a tulajdonságát az agynak jobb célokra is lehetne használni. Pl. amikor Angliában voltam – 1964-ben –, döbbenten tapasztaltam (akkor még csak a hétköznapi közlekedéspolitika vagy közlekedési morál szempontjából), hogy nemcsak rendőrrel és pénzbírsággal lehet büntetni a megtévelyedett szabálysértőket, hanem meg is előzhető a kihágás különleges agyfunkciónk segítségével.
A veszélyes kanyarban nem sebességkorlátozó tábla volt kitéve – amelyet leginkább el sem olvas a sofőr, vagy ha mégis, tojik rá –, hanem élénk csíkok voltak felfestve az úttesten keresztben, ráadásul egyre sűrűbben. Ettől a vezető úgy érzékelte, hogy borzasztó gyorsan száguld, és életösztönénél fogva lassított. Ezt még megtámogatta egy szóbeli közlés is: minden harmadik fánál kinn volt egy tábla, „Radar” felirattal.
Hiába tudta mindenki, hogy a fele hamis, mivel azonban azt nem tudták, éppen melyiknél leselkedik igazi, kénytelenek voltak a kívánatosnál lassabban, az ajánlott sebességgel menni.
Egy másik típusú megelőzést is megcsodáltam.
Az éppen nem lelkesített, hogy rókára vadásznak – mert azt ma is úgy vélem, hogy éhes ragadozókkal szemben, pusztán sportból, hobbiból ölni: szemétség. Ám az állomány védelmét lényegében Mária Terézia ama jelmondata alapján valósították meg, mely szerint „Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk!” Azaz vakcinázott, nyers csirkefejjel szórták meg helikopterről az élőhelyeiket, az erdőket, így elősegítve, hogy elkerüljék a veszettséggel való megfertőződésüket, no meg elősegítsék a szaporodásra és vadászhatóságra való alkalmasságukat.
A mai Angliáról, Nyugatról semmilyen pozitív képem nincs.
Az egész Nyugat, de a világ is tengeri beteg.
Ha nem halunk ki a közénk szórt vírustól, rásegítenek egy kis „vakcinával”. Ahol nincs radar, ott is féljünk. Addig szédítenek, addig hintáztatnak minket, amíg a követhetetlen mozgástól fel nem fordul a gyomrunk. S ha tetszik, ha nem, ránk tör a „tengeri” betegség, ránk jön a hányás – ettől az egyre felfoghatatlanabb kovidőrülettől.
