Czigány Edit: Variáció egy szál rózsára

Idén idejében lesett a hó.

Szilveszterre vastag hótakaró borította a várost, az utakat, a háztetőket, kerteket.

Végre szánkózhattak a gyerekek, a tavalyi – a globális felmelegedés eredményeként – plusz 1-2 fokos, lanyha, szubtrópusi, csapadékmentes tél után.

Hajnalonta – a kései napfelkelte ellenére is – világos a szoba. Egyenletesen sugárzó hűvös, kékes, tiszta derengés. Olyan, mint egy ködlámpa, vagy az „Északi Fény”, amit sosem láttam, csak képzelem, hogy ilyen.

Nincs melege, narancs-színe, felhőjárta változata.

Talán Télkirálynő áttetsző jégpalotájának steril fénypompája?

A háztetőkön, a kertben macskalábnyomok. A kóbor cicák – a jégszívű ember-társadalom számkivetettjeinek – maradandó hieroglifái.

A kertben bukszus, babérbokor, fenyő, tuja, borostyán állja a sarat Télkirálynővel szemben.

Roskadoznak a hó alatt, de elevenek, méregzöldek, nagy túlélők.

A hóban emberi csizmanyomok vezetnek a madáretetőig, és a komposztdombig, meg vissza.

Hókásás lenyomatok az ember szándékáról – és testének súlyáról. Hóba vésett történelem.

Hogy nem fagy meg az évelő növény, az maga a csoda!

Milyen DNS-program, mitokondrium, neurotranszmitter gondoskodik erről a csodáról?

---

Egy bíborvörös rózsabimbó is hajladozik a szélben, a tuja árnyékában.

Hát, te kis bimbó, nem tudod, hogy milyen évszak van? Eltévedtél, vagy csak dacolni akarsz? Nem is vagy évelő?!

Egy gondolatfoszlányt ringat felém a jeges szél: „Isten jelenléte a világban minden értelmet felülhalad.”

2008.