Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1006.

1006.

Hogy van-e, lehet-e kiegyezés a tudományban érdek vezérelte és

tárgyszerű kutatás közt, ezt ritkán kérdezik meg, alig találkoztam

vele, mert aki objektivitásra törekszik, se tudja pontosan, honnan

jön a pénz, ami őt és módszerét támogatja, és a kifejezetten egy

irányzat kedvéért alkalmazottaknak pedig nem illik ilyet kérdezni.

Létezik aztán sokféle egyéb elköteleződés is, vallási, nemzeti és

lakóhelyi érdek mindenek fölé helyezése, de korosztályok is

elkülönülhetnek, a férfi nem a nőitől és fordítva, s állatokat és

növényeket is védelem alá vonnak, kiemelnek a nagy egészből

részterületeket és előtérbe állítják, kedvezményekkel látják el.

Mi meg vagy mellé állunk, vagy ellene foglalunk állást, de ha

elég jól van tálalva az ügy, nehéz kimaradni belőle, ellenszegülni

neki, mert a beállítás, a divat lehengerel bennünket, különösen

olyan esetekben, mikor kevés az ismeret a szóbanforgó dologról,

ellenállásunk csak zsigeri, érzelmi, nem értelmi fölényből fakad.

Pedig lenne mit keresnünk az értelmezések mezején, hisz minden

szembe jövő adat, kezdeményezés, eredmény, mind-mind emberi

termék, találmány és törekvés lehet csupán, ha valamit nem értünk,

rákérdezhetünk, ha a magyarázat sem érthető, tovább kérdezhetünk,

mint a hároméves gyerekek szokták tenni végeszakadatlan hévvel.

De nem kérdezünk, leszoktunk róla megszégyenülve, leszoktattak

megfélemlítéssel, azaz rengeteg történetet ismerünk a nem távoli

múltból, amikor a tudósnak pártkatona mondta meg, mi legyen a

kutatás végeredménye, a gyárigazgató, a téeszelnök szembement

a józanésszel, országvezetők parancsai idegen érdeket szolgáltak.

Az egész pedig úgy kezdődött, hogy tudósnak is levágták a fejét,

ha arisztokrata volt, a francia forradalomban, pedig előtte még a

vezető elit a legtöbb helyen még a legképzettebb volt az országa

területén, a dzsentri ezután jött, a tudás még elismert volt, mert a

hatalom számonkérte önmagát, s elvárt eredményt a tudománytól.

Aztán nagyléptékű változások az egyensúlyi helyzet elfajuláshoz

vezettek, mikor már beláthatatlan következményű intézkedéseket

végeztek, ilyen döntéseket hoztak, amit végtére a világháború és a

világfolyamat fogalma mutat, hogy tartalma meghatározhatatlan s

egyúttal a kiszámíthatatlansága félelmetes felelőtlenségből fakad.

De ez a jelleg tehát nincs lebontva az egyes ember szintjére, nincs

beépítve a mindennapi ismeretek közé, nincs iskolában tanítva az

alkalmazkodásunk a megváltozott körülményekhez, ez meghagyott

egyéni kiemelkedés lehetőségeként, de magunkra maradottan csak

könyökharcot eredményezhet, mint árad tervszerűtlenül mindegyre,

a húzd meg–ereszd meg irányítás kénye-kedve szerint, és az új elit

már háttérbe is vonulhat, a társadalmunk jól elvan a megemelkedett

életszínvonalon, és kénytelen-kelletlen elviseli életben maradása

érdekében, hogy már nem is szólhat bele a fősodor menetébe, mert

az önjáró lett, őt is robotokkal helyettesíthetik, ha szükség lesz rá.

Nohát, tehát, most kell a sarkunkra állnunk, talán még nem késő,

mert a világegész még fontos tényező a világelit számára, abban

csak a rejtőzködő összefüggések birtoklása fontos e meghatározó

szerepű kisebbség számára, amellett, hogy díszletként szüksége

van az emberösszességre is, hogy a luxus habzása létrejöhessen.

Ezért van még keresnivalója a tárgyszerű tudományos kutatásnak,

például vallások valós gyökereinek feltárásával, embertermészet

igazságos kezelésével, ami főként a tudáshiányra figyelmeztetést

jelent, és aztán még a társadalmi mozgás kérdésköre a csúcspont,

ha emberszereplők sokasága nem lehet egyéni meghatározottságú.