Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1012.
1012.A nagyon régmúltat illetően kialakult nemcsak tudományos,
hanem áltudományos tagozat is, utóbbit igen nehéz leleplezni,
napjainkig nem is igen sikerült, mert a tudományosság alapjai
tekintetében kellene zöldágra vergődni a sok elszáradófélben
lévő ágról, amit a korábbi hiedelmek, hamisítások jelentenek.
Olyan ez, mint mikor rossz erdőben keresünk eldugott kincset,
mert félrevezetett az emlékezet vagy a titkot elrejtő volt igen
ügyes, hiába ássuk fel a megjelölt területet, s hogyha sehogysem
találjuk a keresettet, akkor nem szoktuk bevallani magunknak,
hanem végeredményként azt jelöljük meg, amit ott találtunk.
Mivel az eddig bevált beállítás bizonyos érdekeket is szolgált,
hosszú időre biztosította, hogy követőkre találjon, győztesként
mindig volt s lesz elegendő ereje és vagyona gondoskodni ama
múltápoló munkásokról, akik, a tudomány köpönyegébe bújva,
csak az addigiaknak nem ellentmondó feltárásokat támogattak.
E két oldalról nem unják meg egymásra kígyót-békát kiabálni,
kölcsönös a kiátkozás, minden előadásuk és tanulmányuk úgy
indul vagy fejeződik be, hogy a másik áltudományosságát kell
kifigurázni, ez parancs, megköveteli a saját tábor, s elismerést
érhetünk el vele, még csak saját eredményt sem kell felmutatni.
Világos tehát, hogy arról van szó, megcsontosodott nézeteket
oldana az új szemlélet, de azt a régi veszélyesnek találja, mert
kidobja a fürdővízzel a gyereket, ha mindent megkérdőjelezne
és Ádám-Évától akarná átrendezni a történelmet, holott az így
felforgatással vádolt csak gazdagítani szeretné ismereteinket.
De ha ténylegesen olyan nagyszámú új adat kerül napvilágra,
hogy régi szemlélettel már feldolgozhatatlan és nyilvánvalóvá
válik a változtatás szükségessége az átfogó elméletben, érdemi
mélységű megvitatást igényel a közmegegyezés, hogy minden
jelentős szempontot magába építve szülessen meg a megoldás.
Mindennek hiánya mutatja, tehát békés átmenet lehetetlensége,
hogy alapvető hiba van a rendszerben, mert új és régi össze nem
illeszthetőségét a kiindulópontok okozhatják időben, térben és
oly vélt eseményekben, amelyeket mondai és regei történtekből
előzményekként szerkesztettek be a múltkezdetbe dolgos kezek.
Ezért feléled, sőt soha ki sem hunyt a lángja az ősi múlt vallásos
megközelítésének, s láthatóan mára teljesen tételes alakot öltött
a tudomány helyén működő vallási tagozat, s ahol aztán tényleg
nincsen vita, mindent el kell fogadni, amit a múltvadászok lőnek,
kitartó keresgélők örök adalékként szorgalmasan összehordanak.
Tisztelendő örökség ez, kételynek nincs helye benne, mert minden
úgy tárul fel, ahogy nemcsak igaz múltba, hanem vele még mindig
szerves egységben létező lelkünkbe is beillik, ha áhítat és szeretet
tölt el bennünket e szentséges varázslat iránt, s be tudjuk fogadni
tartalmas üzenetét, amit őseink, hőseink küldenek egyre felénk.
Így tehát fordított bizonyítás történik, nem az egyes adat felől, de
az egész irányából, ahol minden megtaláltat olyanként lehet látni,
hogyha felmerült, az nem véletlen, hasznos és a miénk, szívünket
dagasztja, olyan sajátságunk, miről eddig nem tudtunk, ezért nem
hagyhatjuk elorozni tőlünk idegen irigyeink, mai támadóink által.
Félő tehát, hogy már-már mindenki ellenségünk, azaz e vallásunk
üldözője lesz, aki nem azt vallja, amit mi, még a tudósok közül is
kiválogatjuk a velünk egyezően nyilatkozókat, a mi embereinket,
bár nézetük egészét nem fogadjuk el, hogy üdvözüljünk már itt a
földön, olyan környezetben, mit mi teremtünk álmodozás közben.
De az álom nem valóság, a hit is csak erő, bölcsességre ítéltetett,
aki dudás akar lenni, és meg kell tudni férni a többi dudással eme
szép csárdánkban, örök hazánkban, mindenkit tanítani táncunkra
s hirdetni, hogy mindenhol van hely a táncra, mert akaratból van
a jelen, igazságból jövő, s ami kezünkbe múltunk jutalmából jövő.
