Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1012.

1012.

A nagyon régmúltat illetően kialakult nemcsak tudományos,

hanem áltudományos tagozat is, utóbbit igen nehéz leleplezni,

napjainkig nem is igen sikerült, mert a tudományosság alapjai

tekintetében kellene zöldágra vergődni a sok elszáradófélben

lévő ágról, amit a korábbi hiedelmek, hamisítások jelentenek.

Olyan ez, mint mikor rossz erdőben keresünk eldugott kincset,

mert félrevezetett az emlékezet vagy a titkot elrejtő volt igen

ügyes, hiába ássuk fel a megjelölt területet, s hogyha sehogysem

találjuk a keresettet, akkor nem szoktuk bevallani magunknak,

hanem végeredményként azt jelöljük meg, amit ott találtunk.

Mivel az eddig bevált beállítás bizonyos érdekeket is szolgált,

hosszú időre biztosította, hogy követőkre találjon, győztesként

mindig volt s lesz elegendő ereje és vagyona gondoskodni ama

múltápoló munkásokról, akik, a tudomány köpönyegébe bújva,

csak az addigiaknak nem ellentmondó feltárásokat támogattak.

E két oldalról nem unják meg egymásra kígyót-békát kiabálni,

kölcsönös a kiátkozás, minden előadásuk és tanulmányuk úgy

indul vagy fejeződik be, hogy a másik áltudományosságát kell

kifigurázni, ez parancs, megköveteli a saját tábor, s elismerést

érhetünk el vele, még csak saját eredményt sem kell felmutatni.

Világos tehát, hogy arról van szó, megcsontosodott nézeteket

oldana az új szemlélet, de azt a régi veszélyesnek találja, mert

kidobja a fürdővízzel a gyereket, ha mindent megkérdőjelezne

és Ádám-Évától akarná átrendezni a történelmet, holott az így

felforgatással vádolt csak gazdagítani szeretné ismereteinket.

De ha ténylegesen olyan nagyszámú új adat kerül napvilágra,

hogy régi szemlélettel már feldolgozhatatlan és nyilvánvalóvá

válik a változtatás szükségessége az átfogó elméletben, érdemi

mélységű megvitatást igényel a közmegegyezés, hogy minden

jelentős szempontot magába építve szülessen meg a megoldás.

Mindennek hiánya mutatja, tehát békés átmenet lehetetlensége,

hogy alapvető hiba van a rendszerben, mert új és régi össze nem

illeszthetőségét a kiindulópontok okozhatják időben, térben és

oly vélt eseményekben, amelyeket mondai és regei történtekből

előzményekként szerkesztettek be a múltkezdetbe dolgos kezek.

Ezért feléled, sőt soha ki sem hunyt a lángja az ősi múlt vallásos

megközelítésének, s láthatóan mára teljesen tételes alakot öltött

a tudomány helyén működő vallási tagozat, s ahol aztán tényleg

nincsen vita, mindent el kell fogadni, amit a múltvadászok lőnek,

kitartó keresgélők örök adalékként szorgalmasan összehordanak.

Tisztelendő örökség ez, kételynek nincs helye benne, mert minden

úgy tárul fel, ahogy nemcsak igaz múltba, hanem vele még mindig

szerves egységben létező lelkünkbe is beillik, ha áhítat és szeretet

tölt el bennünket e szentséges varázslat iránt, s be tudjuk fogadni

tartalmas üzenetét, amit őseink, hőseink küldenek egyre felénk.

Így tehát fordított bizonyítás történik, nem az egyes adat felől, de

az egész irányából, ahol minden megtaláltat olyanként lehet látni,

hogyha felmerült, az nem véletlen, hasznos és a miénk, szívünket

dagasztja, olyan sajátságunk, miről eddig nem tudtunk, ezért nem

hagyhatjuk elorozni tőlünk idegen irigyeink, mai támadóink által.

Félő tehát, hogy már-már mindenki ellenségünk, azaz e vallásunk

üldözője lesz, aki nem azt vallja, amit mi, még a tudósok közül is

kiválogatjuk a velünk egyezően nyilatkozókat, a mi embereinket,

bár nézetük egészét nem fogadjuk el, hogy üdvözüljünk már itt a

földön, olyan környezetben, mit mi teremtünk álmodozás közben.

De az álom nem valóság, a hit is csak erő, bölcsességre ítéltetett,

aki dudás akar lenni, és meg kell tudni férni a többi dudással eme

szép csárdánkban, örök hazánkban, mindenkit tanítani táncunkra

s hirdetni, hogy mindenhol van hely a táncra, mert akaratból van

a jelen, igazságból jövő, s ami kezünkbe múltunk jutalmából jövő.