Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1016.

1016.

A testünket alig ismerjük, inkább lefitymálva kezeljük, mert

majdnem minden téren vannak jobbak, mint mi, nem tudunk

olyan magasra ugrani, mint a világbajnok, lassabbak vagyunk

százon a másiknál, sem a tornaszeren, sem a műjégpályán nem

pörgünk macskatestűként, elégedetlenséggel fekszünk-kelünk.

És a sort igencsak meghosszabbíthatnánk, ha a kézügyességet

még egyéb képességgel is társítjuk, mert sem szobrászok, sem

agysebészek, sem gyorsírók, sem bűvészek, sem versmondók,

sem rúdtáncosok, sem jóslók, sem történészek, régészek nem

vagyunk mindahányan, bár ők is tanulták, de nagy tehetséggel.

Szinte lenézzük magunkat, hogyha átlagosnak tekintjük, pedig

nincs okunk szomorkodni, gondoljunk csak a valamilyen testi

fogyatékkel élőkre, hogy az ő életkedvük mennyire töretlen, a

példájuk minket is lelkesítsen, mert „több minden van földön

és egen, mint” amit testhez ragadt figyelem észrevenni képes.

Mikor a testünket dicsérjük, azzal az életet emeljük szentség

magasságába, mert az életjelenségeket nem lehet elválasztani

sem a szükségletkielégítéstől, sem hozzá okosság mértékétől,

sem sérülések, végső veszélyek elhárításától, s nincs üresjárat,

nincsen önmagában szép, hanem szerepkör szerinti értékelés.

Hogy megfeleljünk a járás követelményének, előtte talpra kell

állni és megtartani a felegyenesedettség egyensúlyát, amit mi

jelképesen is használni szoktunk, jelzésként, ha elesünk, hogy

figyelmetlenségünknek kimerülés az oka, megszűnőben testünk

s lelkünk egysége, rendbe kell hozni, mit csak pihenéssel lehet.

Mert nagyobb csoda szinte, testünkbe építve, az ügyességeknél

a helyreállító, öngyógyító képesség, de amihez illik tiszteletben

tartani a test követelményeit, például a megfelelő nyugodt alvási

időt, körülményeket, mert ha mindig végső kimerülésig hajtunk,

sokkal nehezebben s hosszadalmasabban fogunk újra feltöltődni.

Vannak még belsőnknek egyéb igényei, amint az éhség elűzése

a megfelelő táplálék bevitellel, ami mára már szinte kicsúszott a

kezünkből, kiszolgáltattuk magunkat élelmiszergyártóknak, akik

pedig szállítás miatti tartósítást végeznek, ártalmas folyamatokat,

mérgező anyagokat raknak a termékbe nekünk kikerülhetetlenül.

De ha a külsőnket nézzük, a megjelenésünket, sok szépség tárul

elénk elég gyakran, mert minden gyerek szép és az ifjak zsenge

épsége magával ragad, megöregedni is lehet vonzó módon, és a

felnőtt női és férfi test megjelenése maga az emberjelleg csúcsa,

mégha elvonatkoztatva is, mert átlagos alakokkal van tele a világ.

S ha még tovább részletezzük, hajzuhatagot látunk és tüsit, fehér,

barna és fekete bőrragyogást, égkék és ében szemszín varázsát,

kecses, izmos, vagy hajlott-megtört alakot, hullámzó járást s még

imbolygó csámpásságot, ami mind-mind testiségünk velejárója,

jó-rossz tulajdonságot mutató látvány, valós emberi környezetünk.

Külalakunk lehet művészi ábrázolás tárgya, s amivel arra ránézünk,

a szemünk is világ csodája, a többi érzékszervünkkel együtt a világ

kapujaként működik, eszünk tápanyagként is betölti nemes feladatát,

beengedi vagy kiszűri a tartalmakat annak megfelelően, ami ismert

és üdvözlött, vagy ismeretlen és nemkívánatos számunkra általában.

Mindez csak ízelítő, hogy lássuk meg és be, hogy testünk végtelene

áll rendelkezésünkre, betölteni hivatását, amivel élnünk kötelesség,

hogyha megszülettünk és megkaptuk világunk saját elsajátításának

lehetőségét, ami testi-lelki téren legnagyobb eredmény és élveznünk

is szabad, önbecsülésünk forrása és társas öröm, létezésünk értelme.