Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1033.
- szilajcsiko
- 2023. nov. 20.
- 2 perc olvasás

1033.
A kihalásra ítélt magyar nyelvért aggódnak rettegve s hogy
nem marad utána semmi, akik nyelvünk elangolosodását
ostorozzák, vagy inkább sopánkodnak, mennyire nem tesz
ezügyben senki semmit, s az ezt túlzásnak tartók sem tesznek
javaslatot a megoldásra, hanem csak lekicsinylik a veszélyt.
Szélsőségesen végzetes e távlat, de jobb, ha foglalkozunk a
nyelvállapottal, nyelvszerkezettel, különösen nyelvünknek
a hatásával más nyelvekre, megjelenésével sok más európai
nyelvben, a keleti kapcsolatokkal, ne csak a görög s a latin
legyen a kutatás tárgya e téren, mert mi régebbiek vagyunk.
Hogyan lehetnénk régibbek, söprik le e ténymegállapítást,
akik csak ama régi mesét ismerik az ezerszázvalahány éves
ideérkezésünkről, amit elég alaposan elültettek lelkünkben,
és krónikáinkba is beírták, hogy kizárólagosan képviselje a
múltunkat, kizárva onnan a valót, hogy ókori nép lennénk.
Pedig voltunk, de nem a végtelen ázsiai sztyeppén, ahová az
üldözésük elől menekülő őseink eljuttatták a nyelvi kifejezés
szentséggé vált fogalmi találatait, szinte egyetemessé téve a
földön, vagy talán még onnan őrizték azt, amikor csak egy s
ugyanaz a nyelv létezett, ami már évtízezres régiséget jelent.
Nyugatra és délre is jutott eme földművelőinkből, akik a jég
utáni földeket felkeresték, megművelték, és áldásait élvezve
az addig ott lakókkal egyesülve megsokasodtak, oda vonzva,
mint ide, a Kárpát.medencébe is a könnyű életet kereső, vad
hódítókat, kiknek több hullámát az égetésnyomok is mutatják.
Azaz a földet belakást, ismerést és emberképességnek hosszú
idejű kiteljesedését tükrözi magyar nyelvünk, ezen eredményt
kell néznünk, hogy emberek voltunk itt idők eleitől, nevünket
csak jóval később kaptuk, nem kellett névvel illetni magunkat,
a jövevény népeket igen, akik minket szintén elneveztek aztán.
Hely- és életismeret pedig tízezer fős telepeket eredményezett
már azokban a régi időkben, későbbi elnyomás jelet még nem
mutatva, összes találmányunkat a szántóföld, legelő, erdő, kert,
istálló, konyha, főzés, sütés, tartósítás, fonás-szövés, gyógyítás
terén, mit nehéz felsorolni, nem is kell, mert használjuk ezeket.
Itt vannak a mindennapjainkban, nyelvünk által is megtanulva,
s lehet, már gépsorok állítják elő termékeinket, terményeinket,
esetleg összetevőt és végeredményt meghamisítva, eltorzítva a
háziasítást, nagyüzemmé téve, de a szavak, fogalmak gyökere
még él a nyelvünkben, tárgyakat s viszonylataikat megragadva.
Örökös világhoz hozzáállásunkból, munkánkból vonva el gyököt,
amiknek máig önálló élete van, és a hozzáadásainknak is, amiket
gyakorlunk még külföldről érkező szavak esetében is, mert a
kezesbárányunkká szeretjük tenni a nyelvi vadságot, habár az
ide elmezsugorító támadással felérve jön, világunk kicserélni.
Így aztán aki félti nyelvünket, kezdje el kibányászni lényegét
természetének és történeti kapcsolatainak, tegye nyilvánossá
eme kihatásait, tudja meg végre a világ, mit kell köszönnie a
mi nyelvünknek, melyet hordozó népével, velünk együtt már
régóta üldöznek, ha nem harccal, hanem tudással válaszolunk.
Vagyis ha a magyar nyelv és nép kihalna a Földről, mint még
jópár távoli térség saját nyelvi birtokosa is, az egész emberiség
vele halna, megsemmisülne minden vívmány, amit elértünk, mi
emberré tett, amiért érdemes élni, erre kell hát tekintettel lenni,
végre a figyelmet ráirányítani, és akkor biztosan megmaradunk.
Comentários