Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1048.

1048.

Forrás ritkán buzog, többet csak szivárog, gyöngyözik

a víz, és hangja van, ha csurog, fel kell ahhoz tárni a

környezetét, hogy teljes mértékben meglássuk erejét,

s ha olyan erős, nagyhozamú, hogy már zavaró, vissza

temetjük fölé a földet, s kis nyílást hagyva folyatjuk ki.

Van másik jelentése is, amikor azt látjuk, hogy bármi

születése előzményt igényel, és hogy honnan eredjen,

miből, mitől, kitől származzon, az pontos úton halad,

bukkan fel, sőt, inkább ki, nehogy semmiből támadjon

rendezett világunk, minden másból vált ki, van előzete.

Harmadik, már csak mi modern időnk gyakorlata, hogy

nem minden emlék szóbeli hagyomány, írást szült idő

harmata, ha azt elolvastuk, előbb megfejtve, ha kellett,

az már tiszta haszon, mert az iromány megmarad, a szó

elszáll, tévedés szögre akasztva, tudás igazság felé halad.

Ez utóbbi kettő értelmében kevergetjük megismerésünk

véletleneken nyugvó elegyét, mert ha tudjuk, honnan az

az ismeretünk, miből lett a valami, ott folytatjuk tovább

sikerrel a keresést, és azzal is sokat nyerünk, ha tisztába

tesszük forrásember kilétét s kritikát gyakorolni merünk.

Mert a napi életben is észrevesszük, hogy nem mindegy,

kitől hallottuk a hírt, ki etet velünk hamisat, kell tudjuk

előre, ne mikor már megettük, s ha nehéz megemészteni

a mások igazságát, nézd meg forrásukat, ami lehet olyan

döntés szüleménye, mi, mert valótlan, szennyezi a lelket.

Akkor pedig mégiscsak a forrásban lehet a hiba, ha két

szögesen eltérő értelmezése van ugyanannak, ki kell

deríteni, honnan a galiba, csak enyhe tévedés-e, vagy

égbekiáltó bűn, mert mikor amit tagadnak, annak a léte

forog kockán, jogtalan előnyt szerez kedvezményezett.

Ezért van, hogy a tiszta forrásból fakadót igaz lélekből

jövőnek látjuk a népdalhagyományban, viszont háborús

adót erőszakossági hullámból eredőnek, hamis mesének,

ahol utólag majd a harc kezdeményezését is nyakunkba

varrják, akik ott is kegyetlenebbnek bizonyulva győztek.

De a harc csak-csak véget ér egyszer, mégha volt is már

harminc és százéves háború, az elrendezéskor tovább hat

a méreg a legyőzöttekre, s kegyszer a győztesnek a béke

parancsa, szerződés jön olyan hivatkozásokkal, vesztes

mintha mindig bűnös volna, jóoldali mindent visz joggal.

Hamis forrásokat mutogatnak, hogy ez mindig így volt a

történelemben, az érzelmekre is hatnak, aranyékszerekkel

csábítanak, sírbolttal, hol kőbe vésetten felmenőid sora,

nem ma nőtt fakadás vagy itt, nem tegnap érkezvén ide,

felértékelten eredet, kivirágzott hát az írott források kora.

Ámde igen könnyű pergament, papírt, kő- és agyagtáblát

újólag előállítani, vagy úgy beállítani, hogy rajta mi mit

jelent, hogy az értelmezésük is megnyerje a csatát, azok

számára juttatva a zsákmányt, akiknek eddig is volt elég,

hogy fizessék a halálos harcot, arasson számukra hasznot.

Ez a gondolat csak halkan szólhat még, gyengén szivárgó

forrás az igazság felé, folyását eltömi hazugság, de támad

egyre-másra kereső elme, múltképet tisztító eszköz, mitől

a jövő felé irányuló reménykedés eléri a valóság örökléti

kútját, onnan merítve a boldogságot, mindenkinek jusson.