Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1050.

1050.

A következetesség ritka nagy erény lehetne, ha elterjedne,

de mivel módszeresen kevesen tanulják, megmarad bátrak

és kiemelkedő műveltségűek meg nem értett, önsorsrontó

eredményének, eszközének, mert tompa ésszel védekeznek

ellene igazságtól félők és hiányával élve fennállót dicsérők.

Nehézség onnan van, hogy sokkal több tényezőt kell hozzá

egyenlő rangban kezelni, egyenlően tisztázni a fogalmakat,

mely mérték a megfelelés, azonosság tárgyával, azzal, amit

állít, lehet esemény, történés, személy, hely, idő, gondolat

is hűen felidézve, indítékaival s következményeivel együtt.

Ehhez pedig elfogulatlanság kell, a megközelítés pártatlan,

közömbös fegyelmezettsége, ami igen nehéz, mert minden

tanítót fizet valaki, aki valahogy a körmére néz, már nehogy

valami olyat tanítson, ami lázadó nebulókat nevel, a rendet

átalakítani akarókat, mint a magyar reformkor hősei voltak.

S másként elvont elv nem ragad meg tanítványok fejében,

élő, eleven példákat, eseteket, történeteket és szereplőiket

meg kell említeni előadónak, mi befogadóban ahá-élményt

okoz, el tudja helyezni az életben a tanulságokat, ám így

ritkán lehet kikerülni a jelen közszereplőinek megítélését.

De így nemcsak a jelen burkolózik megközelíthetetlenség

páncéljába, hanem mivel minden hatalomnak múltban van

gyökere, a történelem-egészt sem engedik bírálat alá venni,

bár sok a következetlenség, benne egymásnak ellentmondó

részei ütik egymást, ahogy előadják, mégis az a szentség.

Így hát nagy kérdés, mi a teendő mindezzel, ha már veszélyt

jelent, okoz a hamis tájékoztatással közvetített megítélése a

jelenünknek, amiben élünk, s különösen azok részéről merev

ennek elutasítása, akiket győzteseknek hirdetnek ki háborúk

végén, hogy a rákövetkező idők haszonélvezői ők legyenek.

Mert akkor a vesztesnek kikiáltottak is jobb, ha meghúzzák

magukat, az emberi elesettséget mindig ki fogják használni,

és lesznek győztes értelmezéssel együttműködők, elengedve

a következetességet, meghunyászkodva nem mérik ki patika

mérlegen az érdemet s bűnt, nem követelnek igazságos békét.

Helyette szemhunyás, kicsire nem adunk, gondolkodási rend

hiányosság, rendellenesség üti fel a fejét, kerül előtérbe, még

jutalmat is kapnak a kritika nélkül együttműködők, és mivel

az ember nemcsak esendő, de sokszor léha is tud lenni, egész

hazaárulásig engednek a kísértésnek és fennmarad az új rend.

Sírnak is a régi hívei, kedvezményezettjei, oda az emberség,

oda az igazság, elvész az emberi hatékonyság, és igazuk is

lesz hosszútávon, amit ők már nem érnek meg, amikorra

a hamu alatti észparázs visszanyeri lobogását, s újra eljut

arra a szintre, hogy felhasználja az emberek alkotó erejét.

Mert a nagyvilág fejlődése nem áll meg semmilyen helyi

berendezkedés közben, máshol, bár lehet, visszafelé tart,

és az új nemzedékek új alapra helyezve gondolkodásukat

kivívják újat létrehozó helyüket, erejüket igaz eredetből

véve, változást teremtve, leleplezve félresiklott régiséget.

E változás pedig legfőképp azzal kezdődik, hogy kiderítik

a következetesség addigi hamis összetevő elemeit, miáltal

megszüntethető a téves út, helyreigazítható múlt–jelen–jövő

megítélése, nagy felhatalmazással, ha a túlélés múlik rajta,

s ekkor örök emberi visszatérésnek már senki nem áll ellen.