Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1079.

1079.

Kétszer ad, aki gyorsan ad – ezt hogy lehet

elintézni? Nem erre készülve persze,

hanem megütve egy általános szintet,

honnan adni nem gond és van is rá mersze,

indulata, érzékenysége tehetős

embereknek, akik ha nem te vagy, lehetsz,

csak tisztában légy vele, miben is vagy jó,

mit küldhetsz segítségül, vagy magad mehetsz

a tetthelyre tüzet oltani, romokat

eltakarítani, mindegy, csak vidd dolgos

kezed, szíved tüzét, amivel lelkeket

menthetsz meg, midőn tetted sorslyukat foldoz.

Többnyire ez még rendben is maradt köztünk,

együttérző szándék megvan, megbízható

módon működik, támogat, ha beütött

a baj, készültsége arra fordítható.

Ám gondot jelent, hogy túlnőtt már ezen is

a nagypolitika, áthág természetesnek

tartott érzületet, sőt, ellenkezőre

fordítja, istenek a fejükre estek.

Küzdeni ez ellen közvetlen környezet

tagjai felé nyújtott segéllyel lehet,

ha szükség támad rá, s ez nemcsak anyagi,

de jelenthet elvi, szellemi ügyeket,

amikor meg kell őszintén nyilvánulni,

te hogy csinálnád? kérdésre válaszolni,

vagy együtt gondolkodni nehéz eseten,

javaslatod csak jelzés, szekeret tolni

merre érdemes, lehetséges, de akit

így részeseltetsz, vehet másféle irányt,

te csak a lendületét indítottad be,

de örülsz, ha véleménye, másként, szilárd.

Nemcsak hogy gyorsan, de megfelelően adj,

ha kell, háttérbe húzódva, de erősen

képviselve közölt adomány érvényét,

reményt keltve rászoruló-keresőben.