Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1118

1118.

Sűrű erdő a világ, ha berendezett

társakkal, kapcsolatokkal, kihívással,

feladattal, magunkra vett kötelesség

édesnemes terhével. Nem megengedett

ebből kilépni, akkor jön eltévedés,

bolyongás, kiút nem találás, fölösnek

érzett koloncokkal viaskodó élet,

midőn aztán megérkezik felismerés,

megbecsülni fák közötti tisztás téren,

időben teremtett sajátos alkotást,

emberszerűségnek termő gyümölcseit,

élettapasztalat kétoldalú mérleg.

Az egyik oldalán ezer év besegít,

figyelmeztetve örök tanulságokra,

másikon a jövőt kell megalapoznunk,

mit a képzeletünk szőnyegként hengerít

tár fel, azaz kikutat a mában, hoznunk

hozzá tüzelőt katlan alá rakni,

s van honnét, mert kapcsolaterdőben élvén

szorgalom mezején kell letáboroznunk,

hasznunk értékét másokéra cserélvén,

aprómunkákra feltenni életünket,

erős hittel áldozatunk értelmében,

háborúság helyett választva a békét,

örömöt a kiegyensúlyozott létben,

beverhetjük fejünk kicsapongás közben,

válasszuk a szívszárnyalás okos módját,

néha szépművészetek élvezetében,

néha magunk mozgásával tárni kódját

kedvszüretnek énekléssel, forró tánccal,

mert olyankor megáll az idő múlása,

s öregen visszaköszönnek boldog órák.

Különben erős lesz gondolat dúlása,

mennyi minden kimaradt az életünkből,

örülj hát, hogy nem látod a fától az erdőt,

így teljes jelen végtelenség hatása.