Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1168.

1168.

Kilépni magadból, vagy elmélyültebben

benne maradni, ha gyötör a lelki magány

súlya, ne tedd fel! kérdés, ne ilyen szinten

akard megoldani, nem az kell, hogy vagány

légy, divatos és menő, ne a szokásos

utat válaszd, valahonnét ismert mintát

kövess, valaki elvárására figyelj,

ne írogass, öntsd rá papírra a tintát,

vállald, hogy megváltoztathatod a színed,

azaz áthangolhatod másra szívedet,

mint mi eddig nem hozott megelégedést,

mert abban fő hangsúly hozzád emelkedett

világ változására került, erőszak

jelent meg viszonyodban, mi visszaütött,

mert még vággyal sem zsarolható természet

alkotja a mindenséget, üres zűrök

benne életünk apró kihágásai,

s nagynak látott romlása, vagy javulása,

mitől lehervadunk, vagy egekben szállunk,

csupán elménknek egyensúlytalansága,

de rögtön javulást hoz, ha gondolatban

belemerítkezel valóság vizébe,

már más emberként jössz ki belőle, rajtad

marad rejtett máza, új ember igéje,

igézete segít megfejteni titkot,

igazságot, mi mindenkinek mutatja

magát, aki azonosul a csodával,

hogy mindezt itt nekünk oly mindenség adja,

mely végtelen létét nehéz elgondolni,

de nem lehetetlen, ha részének látod

életünket, folyamatában, feltétel-

rendszerében, hol igen fontosak mások,

akikkel együtt egyedi létező vagy,

megtapasztalhatod az értelem fényét,

ám az egész élővilág még többet mond,

beavat, hogy tudd szellemi háttér tényét.